a PánsípSzalonból kiemelt szövegsorozat
2003±3
2003. november 22-én ezt a felhívást küldtem el íróbarátaimnak, potenciális szerzőimnek:
A sorozat írásai
(fordított beérkezési sorrend)
Esze Dóra: Fényévek
Dr. Kállay: Elemelten
Balázs István: A sejtek teszik a dolguka
Mózsi Ferenc: Az ártatlan is...
Szitányi György: Bimm

Az írások 2004. január 1-jén 00 órakor jelentek meg honlapomon

Kedves Barátom!

Magam nem tulajdonítok különösebb jelentőséget sem a kerek, sem a kabalisztikus számoknak, így nem gondolom sem azt, hogy az ezredforduló több lett volna egyszerű naptári eseménynél, sem azt, hogy a hetesnek mágikus ereje lenne.

Ellenben állítólag éppen hét év alatt cserélődnek ki testünk sejtjei, és hát a bibliai idők óta elég gyakran emlegetjük a hét bő vagy sokkal inkább szűk esztendőt is a legkülönbözőbb összefüggésekben. Ezzel akár indokolhatnám is, miért kérlek arra titeket, vonjátok meg az 1997-től 2003-ig terjedő időszak egyfajta személyes írói mérlegét, vizsgáljátok meg környezetetek sejtcseréjét, készítsetek valaminő bőség- és/vagy szűkösség-leltárat, vegyétek számba a világ és abban önmagatok veszteségét és hozadékát, illetve annak akár csak egyetlen aprócska tételét. Egyaránt örömmel fogadok tudós értekezést, irodalmi esszét, személyes vallomást, súlyos vagy könnyed eszmefuttatást, visszaemlékezést, jegyzetet, publicisztikai írást, valós vagy fiktív naplót, novellát, verset, vagy akár drámát és regényt. Nem zárkózom el képzőművészeti munkák vagy fotók elől sem.

A 2000 ± 3 című sorozat indulása, szándékom szerint, időben egybeesik honlapom megújulásával. Megfelelő hírverés után 2004. január elsején némileg megújított küllemmel és alaposan átalakított belső szerkezettel jelentkezem, és szeretném a formai frissítést méltó tartalommal megtölteni, ebben kérem szerzői közreműködésedet.

A művek beküldése: e-mailhez csatolt wörd-dokumentumban, 2003±3 tárgymegjelöléssel; határidő: 2003. december 23. Az eddig az időpontig befutó első 7 írás szilveszter éjszakáján megjelenik a megújult UngPartyban. A továbbiak január 1-jétől kezdődően a napi frissítésekkel kerülnek fel a szájtra (naponta 1-2 anyag). Akik határidőig nem küldtek be írást, ekkor még „vigaszágon” csatlakozhatnak a sorozathoz – ennek mikéntjéről a késlekedők számára majd külön levélben küldök értesítést.

A napi megjelenésen kívül a sorozat anyagait, megfelelő mennyiség és minőség esetében, digitális antológiává szerkesztem.

Az eddigi gyakorlatnak megfelelően sem pályadíj, sem honor nincsen – „csak a szégyen”: napi száz olvasó, sajtóvisszhang, reagálások…

Izgalommal várom küldeményedet.

Üdv:  
  -bdk

http://hhrf.org/ungparty/