03.10.11.
Kabai Zoltán

Pánsíp

A verses könyv

Vass Tibor: Esőnap
(Parnasszus Könyvek, 2003)

Vass Tibor verses könyvet írt. Ő tudja. Azazhogy feltehetően abba a kegyelmi állapotba került a költő, amikor az ember képes rá, hogy felismerje; verseket ír. Nincs több maszatolás, hogy szöveg meg ilyenek. Másrészt az a tény, hogy Vass kötetében a versek majdnem felének a pont, pont, pont, vers, illetve vers pont, pont, pont címet adja, akár lehetne elhibázott is. Itt szó sincs tévedésről, egészen egyszerűen csak az alkotó újabb kreatív tréfáját élvezhetjük.

Szerzőnk versei nem azért kapják a pont, pont, pont vers címet, mert azt vers követi, sokkal inkább érdekli a különböző versek létrejöttének mikéntje. Kísérletet tesz arra, hogy meghatározza a születés körülményeit, aztán magát a feladatot. „Fejfájós naplós verset írni könnyű, adott esetben / kell, hogy fájjon a feje az embernek, / mikor motivációt érez naplós vers írására. / Meg kell várnom, míg fáj a fejem, / hogy a Fejfájós naplós versben a motivációérzés / következtében könnyen megírhassam, / naplószerűen / mi az, ami foglalkoztatott az aktuális időben.” Még pontosabban: a forrás-feltárás okán hoz szóba minden egyebet. „… a Fejfájós naplós versemben / minden bizonnyal szó lesz az éjjeli álmomról, / szőrén ültem meg egy lovat az éjjel, álmomban…”. (Fejfájós naplós vers 15. o.)

A kötet négy ciklusából kettő az, amely ilyesfajta jegyeket hordoz a címben. Az első Mellé k. dal, illetve a Nem sok sem című utolsó szakasz. Ez az utolsó rész már egy kicsit más jellegű verseket tartalmaz, de erre még a későbbiek folyamán visszatérek. A második Önéletrajzi ichletések ciklus témája részben áthúzódik a harmadik, Körgyűrű címet viselő részbe. De csupán jellegében, mert míg az előbb említett intim szférákat emleget, a másik inkább családi jelleget hordoz. A szerző előző, Előzuhany kötelező c. kötetéből hiányoltam a női szépségnek szánt szövegeket, itt az Önéletrajzi ichletésekben bőven kárpótolva érezheti magát az olvasó. Sőt kifejezetten sikamlóssá is válik az alkotó. A két ciklus alapján bizton állíthatom, nem lesz nehéz dolguk a Vass Tibor életrajzát íróknak. Nem ír verseibe plusz testvért (mint Esterházy), nincsenek mellébeszélések. Konkrétan tudható, hogy szerzőnk sokat utazik vonattal, felesége, gyermeke, kutyája van. Lifttel közlekedik a hetedikről. És közben nyelvében igyekszik élni (ha nem is úgy, mint a nemzet). Inkább a nyelvvel él. Azazhogy mindent rendbe rak, de nem úgy, mint ahogyan korábban megszoktuk ezt tőle. Vass nem kihúzgálja a fölöslegeket, hanem megmagyarázza, miről is beszél: „… a vasajtó előtt állok, hívom a liftet, / képzeletben megnyomom a lift / hívógombját a hetediken, ahol lakom, / a vasajtó előtt, / nem a vasajtó előtt lakom, hanem egy hetedik / emeleti lakásban,…”. S mindez párosul, valami egészen elképesztő közvetlenséggel: „Földszint és hat között, / alattam egy pallérozatlan szaki,” (Elevátor-song a Kékszakállból 157. o.). Egyenesen úgy hihetjük, hogy hozzánk beszélnek. Sőt, olykor rólunk is. (Alattunk is laknak szakik a hatodikon.) Életszag, vagy mi a fene. Arra azért visszatérnék, hogy a letisztított, kihúzásos versek helyett, most inkább magyarázóvá vált ez a költészet. Vass Tibor korábbi munkái szikár, az egy-egy szó mögött többértelműséget kínáló, azt kihasználó poézis volt. Most inkább elmagyarázza nekünk ezeket a többértelműségeket, közelebb juttatva az olvasót a megértéshez. Olyan ez, mintha – valamilyen fordított logika alapján – most készítene használati utasítást, mondjuk a Hamismás c. kötetéhez. Terjedelmesebbek is ezek a szövegek. S most ebben a mondatban semmilyen negatív gondolat nem rejlik, csupán az jutott eszembe, hogy ilyen terjedelmű szövegekre –pardon – versekre nem nagyon vállalkozott korábban. Az egyetlen kivételt a Rend a lelkem mindennek, Vass Tibor-Urbán Tibor közös munka (1996) képezi. Ott viszont egyetlen szövegfolyamra épül az elképzelés, meglehetősen rendhagyó tördeléssel. Egyszóval az mégis egészen más, s bizony abban a kötetben még a lecsupaszított szavakat használta.

Vass Tibor kötetének önéletrajzi elemei tehát forrás értékűek, bár akadnak olyan pontjai a kötetnek, ahol kétségek között hagy bennünket. „ne adj isten (korr.: Isten) / két miatyánk között.” (Javarészt a keresztényietlenség 107. o.) Valamifajta tudathasadásos állapotra utal ez az állandó „(korr.: Isten)”, amely – tudható – nem a korrektor munkája, hanem a Vassé, s ez végig vonul a köteten. Erre a skizofrén állapotra nem kapunk magyarázatot. (Ez természetesen nem baj, csupán a majdani életrajzírók dolgát szeretném megnehezíteni.) Ámbátor volt egy pont a Cikl. c. versnél, hogy már vártam a feloldását ennek a problémának, azazhogy innentől, csak kis-, vagy csak nagybetűs Istennel találkozom, és nincs több „(korr.: Isten)”. Ez a reményem aztán gyorsan szertefoszlott, minthogy a szövegben – pardon – versben, előfordul Isten neve kis-, és nagybetűvel is, korrektúrával, és korrektúra nélkül is. Lehet azonban ez is álláspont, még akkor is, ha nem döntünk sehogyan.

A kötet utolsó ciklusa a Nem sok sem egy promóciós passzusnak tűnik. Ismét verselni kezd Vass. Bár ezek a versek inkább garanciális elemeknek tűnnek. A Véleménynyilvánító vers például meghatározza azt a pontot, ahol véleményt nyilváníthatunk. Ha hallgatnék rá, a kötet végéről csak a következő könyvéről szóló recenziójában írhatnék (hö-hö!). De miután ez az írás nem költemény – sajnos –, így ezt a vonzónak tűnő lehetőséget most kihagyom. A kötetben vannak utalások, más, ebben a könyvben szereplő szövegekre – pardon – versekre is, mintha biztos lenne abban, hogy minden darabja olvasható lesz a kiadványban (olvasható). A Véleménynyilvánító vers a Soron következő versre utal, amely valóban követi ebben a ciklusban. Aztán jön az Ingyenes vers, mint promóció, majd az Esetleg rossz vers, mint garanciális elem. „Ha az Esőnapban Esetleg rossz verset talál, / és a kötet vásárlását igazoló / blokk másolatának kíséretében / a szerzőnél… írásban reklamál, / Vass Tibor garantáltan / megtéríti az Önnek okozott kárt,” (Esetleg rossz vers 174. o.). Így írja nagybetűvel: „Önnek”, ahogyan ezt mi vásárló-olvasók, alighanem el is várjuk. Igaz, ugyanezzel a nagybetűs önözéssel közli velünk fölöslegességünket (értsd: olvasó), az Egyik vers az Ön fölöslegességéről c. szövegben. Aztán pedig a címből adódó logika szerint másodszor is, minthogy a verset követnie kell a másik versnek a fölöslegességünkről. Ezekben a versekben egy performanszra késztet bennünket, s azt kell, hogy mondjam, végrehajtástól függetlenül, mi (értsd: olvasók) már nem lehetünk fölöslegesek. Különben semmilyen – még a legrosszabb – vers sem ér olvasók nélkül semmit. Tehát ez a cím, ez a vers játék, tréfa, sőt provokáció. Én azt is megnézném, hogy garanciát biztosító versében (Esetleg rossz vers) megadott adatok alapján, hányan keresték föl Vass Tibort, hogy érvényesítsék az őket megillető jogokat, amely legszerényebb számításaim szerint az alkotónak biztosítanának anyagi előnyöket. Kell-e magyaráznom, hogy ez is tréfa.

A könyv egyébként játék, móka, kacagás, valószínűleg ezért szeretjük igazán Vass Tibort.