Balla D. Károly idézetek. Aforizmák

Korábbi aforizmáim egy része csokorba gyűjtve Tövisek rózsa nélkül, Aforizmok és Fabatkák címmel jelentek meg köteteimben és a Pánsípban, illetve néhányukat felhasználtam Szembesülés c. regényemben és közreadott (napló)jegyzeteimben, más írásaim előtt pedig mottóként szerepelnek. Néhányukat Cecil M. Joepardy, Tsúszó Sándor és Bodolay Klára neve alatt, illetve ír, kínai, bengáli és indián közmondásként publikáltam. Amely aforizmáknak nem én vagyok a szerzője, ott mindenütt feltüntettem az eredeti autort vagy a felhasznált forrást. - bdk

C-dul(a)
Aki az utcán „Hát hogy vagy”-gyal állít meg, az vagy panaszkodni akar, vagy dicsekedni.
A világ számos országában az állam létezésének egyetlen bizonyítéka az, hogy fővárosában idegen követségek működnek. (Ryszard Kapuściński)
A provincializmus gyengesége abban áll, hogy gyakran válik a frusztráltak, a sikertelen, túlzott ambícióktól fűtött tehetségtelenek menedékévé. (Ryszard Kapuściński)
Imádok kisebbségi lenni!
Az üres szavak adóját meg kell fizetni, különben nagyon egyedül maradsz. (Jean Anouilh: Euridike)
A lányom azért nem jár a templomba, mert nem érti, amit a pap beszél. A feleségem pedig azért nem, mert érti.
Egy kínai közmondás szerint a szerelem olyan, mint a tea. Akkor jó, ha forró, erős, de nem túl édes.
Saját korpuszom corpus delicti: a teremtés tökéletlenségét igazoló perben lehetne tárgyi bizonyíték.
Anyámat a betegségei tartják jó egészségben.
Minden alkalommal meglepődöm magamon, amikor anélkül, hogy ezért bármit is tennem kellene, kiengesztelődöm haragosaim iránt.
Amikor az írók szabadon politizálhatnak, akkor már nem is érdemes nekik. (Esterházy)
A cinizmus csak addig riasztó, amíg nem találkoztál az ájtatossággal.
Ha nem értjük az egészet, elkezdjük részekre szedni. Aztán a megértett részekből valami egészen más egész áll össze.
A hamis tudat általában immunis a saját hamisságával szemben. (H. Markuse nyomán)
A hanyag ember mindig készségesen ad precíz magyarázatot arra, most éppen miért nem tudott precíz lenni.
Olykor kegyetlennek kell lennünk barátunkkal, hogy könyörületesek lehessünk ellenségünkkel.
A dolgok vagy önmagukban igazak, vagy sehogy. Dolgok viszont önmagukban nincsenek. Így hát semmi sem igaz.
Az Internet a legnagyobb nyilvánosság előtt gyakorolt magány.
A tudatalattink tartogatja számunkra a legnagyobb meglepetéseket.

Olyan jó természete volt, hogy fát tudott vágni a felesége hátán.

Akik nem hisznek az élet értelmében, olykor feltűnően értelmes életet élnek.
A hálálban az a legelviselhetetlenebb, hogy utána is zavartalanul folyik az élet.
Ha újra születhetne, ki szeretne lenni, kérdezte egy újságíró Kányáditól. A költő rövid gondolkozás után és ezt válaszolta: „Finnországi svéd.”
Süketek ritkán botfülűek.
Ha szél nem fújna, vitorla sem kellene.
Platón meghalt. Kant meghalt. Hegel meghalt. És én sem érzem magam valami jól. (Graffiti)
Ha megengeded, hogy valaki feltétel nélkül alávesse magát az akaratodnak, az olyan, mintha engednéd, hogy kést szúrjanak a hátadba. Ha kihúzod, elvérzel, ha ott marad, elgennyesedsz.
Valamit elfelejteni – minőségileg több, mint valamit egyszerűen nem tudni.
Csak eszközeink vannak, céljaink nincsenek. Minthogy pedig céljaink nincsenek, az eszközöket tökéletesítjük, azokat emeljük céllá. (Kosztolányi) 
Tapasztalatom szerint a gonoszság eredményei nem különbek, mint ha rendes fickó maradok. (Gábor Miklós)
...nem minden posztmodern, ami fénylik. (Esterházy)
Vajon illik-e a vadászbálba meghívni az állatvédő egylet elnökét?
Ha nem találod Északot, igazodj Dél iránt.
Az égtájak elnyomják az iránytű egyéniségét.
Az individuum Kháron ladikján jut el a kollektívum Noé ácsolta bárkájáig. (Hizsnyai Zoltán)
Némely író azért használ műveiben sok gondolatjelet, hogy olybá fessen, mintha lennének gondolataik.
Felirat az Anna presszóban (Bp., Váci utca): ÜLŐFOGYASZTÁS CSAK A FELSZOLGÁLÓ ÁLTAL.
Bartók zenéjét csak addig nehéz befogadni, ameddig szól.
Annál, ha a hatalom öklével rád sújt, egyetlen roszabbat tehet veled: ha a tenyerére ültet.
Hinni kényelmes. Tudni hasznos. Kételkedni szükségszerű.
Ritkán születik jó vers, ha a költő az üres papírra legelőször a saját nevét írja fel.

Árvaság

Nietzsche apám,
se anyám.

Régi idők

Hová lett, hová lett, nem látni, nincs nyoma,
eltűnt, mint dédanyám színezüst lornyona.

Az ördög nem alszik, csak relaxál.
Az idő nekünk dolgozik. Csak kicsit magas az órabére.
Egy indián mondás szerint a békepipával is jól fejbeverheted felebarátodat.
Ha még soha nem sértetted vérig a legjobb barátodat – akkor nem a legjobb barátod.
Nagy önzés ráerőltetni másokra az önzetlenségünket.
A pánikbeteg attól retteg a legjobban, nehogy pánikba essen.
A Semmi két részből áll. Az egyiket úgy hívják, hogy Valami, a másikat úgy, hogy Isten.

Hedonista az, aki ahelyett, hogy belekapaszkodna, az utolsó szalmaszállal is koktélt akar szürcsölni.

Nyolc napnál gyakrabban ne okoz felebarátodnak nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket.
Még mindig jobb egy társaságból angolosan távozni, mint mindenkitől érzékeny búcsút venni – és maradni.
Az emberek eredendően bűnösek - de nem az eredendő bűnben. Hanem abban, hogy mániákusan parancsolatokat alkotnak, ezeket kéjes örömmel rendre megszegik - s mindezt csak azért, hogy utána élvetegen fetrengjenek a lelkiismeret-furdalásban.
Nem hiszem, hogy alapvetően másképp alakult volna a világ sora akkor, ha a Jóisten helyett Lucifer mond vésőbe parancsolatokat Mózesnek. A szeretet és a gonoszság aránya nem változik a világban azáltal, hogy melyik kap legitimációt és melyik kerül törvényen kívülre. Ahogy a szeretet temploma tövében ott burjánzik a tiltott bűn és a fel nem számolható baj, úgy a gonoszság szentélye mellett is virágozna a tiltott erény és konspirálva ott szervezné titkos bandáit a kiirthatatlan szeretet.
Uram, add, hogy ma se szoruljak istenhitre.

      c-dul     ungparty

A művészet az ember lázadása a természet izlésterrorja ellen... (DéryTibor)
Az autóversenyzők jobban félnek a kormányválságtól, mint a hatalmon lévő politikusok.
A kárpátaljai magyarság helybenmaradását a szegénység hatékonyabban szolgálja, mint a státustörvény.
Gyöngeségre vall, ha valaki nem tud urrá lenni az erőfölényén.
Néha az életnek is hullaszaga van.
A világ tulajdonképpen csak azért van, hogy kétségbe lehessen vonni. (Demény Péter nyomán)
Azok érzik szükségét, hogy magyarságukat demonstratíve és ünnepélyes keretek között gyakorolják, akiknek nincs egészséges mindennapi identitásuk: vagy elsorvadóban van, vagy betegesen burjánzik.
A dillettáns lényegű művek tartalma és megjelenési formája általában hallatlan összhangban van egymással: a süvöltően rossz írások legtöbbször hitvány tipográfiájú könyvekben, sután tördelve, ízléstelen borító alatt és bárgyú illusztrációk kíséretében látnak napvilágot.
Minden államtitkár úgy gondolja, hogy egy államtitkárnak mindig igaza van, kiváltképp akkor, ha éppen ő ez az államtitkár.
...a jövőt nem lehet rövidített úton elérni. (Ryszard Kapuściński)
Nagy László egyszer azt nyilatkozta, ő már egyetlen szóból is tud verset írni. Azt azonban eltitkolta, milyen hihetelenül ritkán sikerül éppen azt az egyet megtalálni.
Inkább száz kritikus mű, mint egy műkritikus.
Nem az számít, hogy honnan merítünk energiát, hanem hogy mire használjuk. (egy buddhista tanító)
Minden betegség jó valamire.
Parti Nagy Lajos mondta a tévében: azért örül annak, hogy szabadúszó lehet, mert így nincsenek beosztottai.
A változatosság gyönyörködtet — de az állandóság ad biztonságot.
„Mert a haza nem eladó” — vallja költőtársam. Ha a hazára nem is, erre a kijelentésére mindig akad vevő.
Kárpátalján ott tartunk, hogy íróink legtöbbjének már aprópénzre sincs mit váltania.
A világ nem összeesküvés, csupán van. (Kabdebó Tamás)
A lélek keresgél, mint az eltévedt hajós, szigetek után, hol kiköthet. Az ember attitűdök után kutat. (Kabdebó Tamás)
A kierkegaardi szubjektum nem úgy és nem azért tételezi a külvilágot, hogy birtokba vehesse, hanem azért, hogy a tőle való abszolút különbözőségét kifejezze.
A földi javak eloszlása igazságtalan. Tetézi a bajt, hogy az igazság meg éppen a javakhoz húz.
Vajon lehet-e önvédelemből elkövetni öngyilkosságot?
Mindig mások halnak meg.
Számomra az irodalom a szabadság dimenziója. Olvasmányaim és írói képzeletem révén szabadulok ki minden kötöttségemből, mint szabadulóművész a láncaiból.
Érzelmeink nagyban befolyásolják akaratunkat, de akaratunkkal alig tudunk érzelmeinkre hatni. Emocionális lények vagyunk, nincs mit tenni.
Olyan bizonytalan vagyok. Vagy mégsem? (Graffiti)
Az egészséges lelkületű embert minden magányos pillanat közelebb hozza önmagához. A beteges lelkületűt ellenkezőleg.
Vajon Dávid nem a bölcsek kövét pazarolta-e Góliátra?
A vakok intézetében mindig szívesen látnak.
Az egy helyben maradásra számtalan hely alkalmas. (Hizsnyai Zoltán)
Mocskos poharakba nem érdemes tiszta vizet önteni.
Vesztő kockajátékos mondta: A vetés el van kockázva.
Sírni jó, mert amíg könnyeinket törölgetjük, elfedhetjük valódi fájdalmunkat.
Szomorú dolog a hősiesség. (Ljuben Dilov)

B.B. szerkesztő az ezredfordulón:  „Nem kérnék arcpirítóan túl sokat. ... Csupán annyit, hogy a hullámveréstől valami érdemtelenül kegyes véletlen folytán nálam felejtett egérrágta vászonvödörrel megkíséreljek legalább annyi vizet kimerni a mindennapok kaján vihara korbácsolta tengeren bukdácsoló, hollandisajt-monolitságú sajkánból - amilyenben honfitársaim tízmilliói is evickélnek -, aminek híján hozzákezdhetnék legalább a lélek nagyjának az eltömítéséhez..”

(Kárpáti Igaz Szó, 2000. dec. 30.)

Csónakkal nem lehet átkelni a sivatagon.
A sirályok a halat szeretik, nem pedig a tengert.
Veszélyesnek tartom azokat az embereket, akik világnézeti meggyőződésből táplálkoznak vagy csinálnak gyereket.
Minél több könyvet olvasol el, annál kevésbé bízhatsz abban, hogy valami újat még megtudhatsz a világról.
Hiába csókolóztunk egész éjszaka, reggel mégis ragaszkodott a külön fogkeféhez.
A szerelem dolgai csak a szerelem moráljával mérhetők.
Szerelem az, ha Bachot úgy játszom, mintha Liszt lenne. (Egy zongorista lány vallomása)
A hazugság tettenért álom. (Németh László)
El ne kívánd haldokló felebarátod fájdalmát. Lehet, hogy ez az utolsó, ami az élethez köti.
Nem őszintén írni nehéz, hanem úgy élni, hogy mindig őszintén írhassunk.
Öreg hiba, ha a keszegnek illúziói vannak a csuka lelkiismeretét illetően.
A horgászás csak az amúgy is nyugodt emberre hat nyugtatólag. Az izgága természetűt halálra idegesíti az is, ha van kapás, az is, ha nincs - és különben sem szereti a halat, mert nincs türelme kiszálkázni.
Még mindig jobb, ha latrok beszélnek önmegtartóztatásról, mint ha impotensek.
Az írek szerint midőn Isten az időt teremtette, bőven teremtett belőle.
Most vagy a legszebb férfikorban – mondtam a feleségemnek a születésnapján.
Nihilista az, aki minden elvet
elvet.
„Utálom magam, mert ha lábszagom van, nem tudok odábbmenni.” (P.J, 1980 körül)
„Tudásunkról a tanulás szedi a szépség hímporár.” (H.A, 1980 körül)
Feleki László szerint az aforizmaíró olyan ember, aki egérfogót állít az elefántnak.
Tsúszó Sándor szerint aki regényt olvas képernyőről, az más perverzitásra is képes.
A létező világ nem egyéb, mint két nemlétező tragikus karambolja.
Hiánya jellemzi legjobban a Jelenvalót.
A közérzet minősége nemcsak azon múlik, hogy mire látunk ki, hanem azon is, hogy honnét. (Déry Tibor)

fel     aforizmák

bdk idézetek



budapest: laptop töltő szerviz | google seo szakértő

Balla D. Károly aforizmái - bdk idézetek

aforizmák, c-dul, Balla D. Károly, Kárpátalja, UngParty, Pánsíp, bon mot, írószoba, idézetek - bdk, google első oldal, weblap, laptop töltő , Balla D. Károly aforizmái - C-dul, a NetPánSíp és az UngParty NetCafe honlapja, személyes weboldal optimalizálás. Google első hely, laptop szerviz Budapest, Cédula, írószoba. C-dul, Bon mot