Az UngParty Virtuálé része. Főszerkesztő: Balla D. Károly
Az alábbi oldal legelső, 2000 őszén létrehozott honlapom 2002-ben lezárt változata. Első üzemelési helye egy ingyenes amerikai szerver volt. A weboldal 2001 tavaszán költözött át a HHRF szerverére, akkor kezdett kiépülni az első kárpátaljai kulturális portál, az UngParty. Ennek keretében érhető el ma is ez a szigorúan archívumnak tekintendő kis webrendszer. Újabb oldalaim: Napi jegyzetek: BDK BLOG | webmagazin: BDK Online | írói oldal: Balla D. Károly |
||||
|
||||
|
(Ön archív anyagot olvas, az Alapítvány 2002-től nem működik) Főbb tevékenységi köreinkAz UngBereg Alapítvány a Pánsíp ungvári szerkesztőségével szoros együttműködésben fejti ki tevékenységét. Összefogásuk révén olyan kis létszámú, ám hatékony szellemi műhely jött létre, amelynek keretében jelentős kiadói és irodalomszervezői, újabban internetes szolgáltatói munka folyik. Címszavakban:
2001. októberében új fejezet nyílt a történetben: a Szalon az égbe ment, azaz felköltözött az Internetre!
2000 októberétől érhető el. Egyrészt azzal a szándékkal szerkesztjük, hogy az érdeklődőket fontos (és pontos!) információkhoz juttassuk, másrészt a kárpátaljai szellemi élet jelentős résztvevői számára kívánunk bemutatkozási lehetőséget, széles nyilvánosságot biztosítani. Ennek keretében készülnek az alkotókat és intézményeket bemutató külön oldalak, illetve a szinte hetente új anyagokkal bűvülő DOKUMENTUMTÁR. Részben az alapítványi munkához kapcsolódóan készül a Pánsíp c. irodalmi folyóirat és Balla D. Károly virtuális kávéháza, az UngParty NetCafé (lásd alább). Teljes internetes honlaprendszerünk 3000-nél több adatot és közel félezer irodalmi művel és más dokumentumot tartalmaz.
– ezen a címen 2000 legvégén került Internetre a Kárpátalján szerkesztett első digitális magyar folyóirat, amely az 1993-tól megjelenő Pánsíp c. lapot és ennek almanachsorozatát (UngBereg 1999, 2000, 2001) egészítette ki és részben váltotta fel. Az iratfolyam havonta új anyagokkal egészül ki; évente kétszer komplett új szám jelenik meg, s a régi anyag az archívumba kerül.
Az UngBereg és a Pánsíp elsősorban nem a pályázati úton elnyerhető (a határon túli magyarság felé irányuló) támogatásokra építi tevékenységét: több esztendeje (1997 óta) nem nyújtunk be pályázatokat az Illyés Közalapítványhoz és (1995 óta) a magyar kulturális minisztérium könyvtámogatási keretéből sem igyekszünk forrásokat szerezni kiadványaink megjelentetéséhez. (E magatartásunkat a Kárpátalján működő „szűrők”, ún. alkuratóriumok tevékenysége és illetékessége elleni csendes tiltakozásnak szánjuk.) Számítunk azonban a kölcsönös érdekeltséget szem előtt tartó vállalkozók és a mecénás hajlamú önzetlen magánszemélyek együttműködésére és támogatására, illetve – igen hangsúlyosan – a közreműködők térítés nélkül végzett munkájára. Fenntartásai költségeit az UngBereg Alapítvány kezdettől fogva a vállalkozói alapon végzett kulturális szolgáltatások (előadások szervezése és tartása, kiadványtervezés, szövegszerkesztés, tanulmányok készítése, adatszolgáltatás) bevételeiből és könyveladásból fedezi. Emellet bizonyos céljaink megvalósításához (pl. az Irodalmi Szalon létrehozásához és fenntartásához) intézményi-alapítványi támogatásokat is megpályáztunk. 2001-től az Alapítvány semmilyen pályázatot nem nyújtott be, így tevékenységi köre fokozatosan leszűkült és ellehetetlenült. |
Néhány fontosabb oldalam + Honlapoptimalizálás + SEO-támogatás
|
|
|---|