| 2010. február 6., szombat |
Országos közéleti lap |
VI. évfolyam, 19. (882.) szám |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
Mint arról elősző lapszámunkban beszámoltunk, nagy felháborodást keltett a Magyarországra utazók között, hogy egy korábbi, de mostantól szigorúan betartandó szabályra hivatkozva a magyar határőrizeti szervek visszafordítják őket. Tiltakozásul több százan tartották blokád alatt a határátkelőket.
|
|
A kárpátaljai ruszinság évtizedek óta küzd a puszta fennmaradásért és nemzetként való elismeréséért. Úgy tűnt, hogy az ország függetlenné válását követően feléledt a remény. Csakhogy azóta sem történt semmi, megnyilvánulásaikra rendre rásütik a szeparatista bélyeget.
|
|
A megváltozott útviszonyok és a közlekedők felelőtlenségének következménye, hogy megyénkben az utóbbi egy hét alatt 80 karambol történt, melyekben hárman vesztették életüket.
|
Február 13-án hajnali három órakor (közép-európai idő) fellobban a láng, a kanadai Vancouverben elkezdődnek a XXI. téli olimpiai játékok. Ahogy arról előző lapszámunkban beszámoltunk, az ötkarikás játékokra 47 ukrán versenyző, köztük 5 kárpátaljai utazik. Penyák József hódeszkást (snowboard) két verseny között sikerült mikrofonvégre kapni.
|
|
|
 |
| Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó |
|
 |