|
Sportvilág
Téli Kupa-döntő Dédán
Vasárnap finisel a megyei labdarúgó Téli Kupa.
Ahogy arról korábbi lapszámunkban már beszámoltunk, megismétlődik a tavalyi Téli Kupa döntőjének párosítása. Most is a Munkácsi FC és a Nagyszőlősi FC küzd a kupáért. A dédai stadionban holnap 14 órakor (k. e. i.) hangzik el a kezdő sípszó.
Új játékosok és mezek
A Ferencváros legújabb ajándékboltjában bemutatták a csapat frissen igazolt játékosait: Márkus Tibort és Balog Zoltánt, Sam Wedgburyt, Matthew Lowtont és Wolry Wolfe-t, továbbá az együttes három idei mezét.
Balog a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, hogy a keret körülbelül negyventagú, így minden héten meg kell küzdeni a kezdőcsapatba kerülésért. Ezenkívül bemutatták a Fradi három idei szerelését, az egyik teljesen zöld, a másik zöld-fehér csíkos, a harmadik pedig narancssárga lesz. Újságírói kérdésre Bobby Davison, a zöld sasok vezetőedzője elmondta, hogy Lipcsei Péter két-három hét múlva térhet vissza, erőnlétben körülbelül ennyi a lemaradása a többiekhez képest.
Módosítások a Forma-1-ben
Azonnal megváltoztatná a pontrendszert a FOTA, közölte genfi ülése után a Forma-1 vezérkara.
Ötletük szerint a futamgyőztes 12, a második 9, a harmadik 7 pontot kapna, a 48. helyezettek a mostani 5-4-3-2-1-et. Martin Whitmarsh, az F1-es csapatok szövetségének jelenlegi elnöke szerint a szurkolók jobban elismernék a nyertest, ezért akarnak módosítani. Bernie Ecclestone elképzelésével viszont nem egyezik, ő érmeket osztana a dobogósoknak, és az lenne a bajnok, akinek a legtöbb aranya gyűlik össze a szezon végére.
|