A Munkácsi járás labdarúgó-bajnokságát a Beregrákosi FC magabiztosan nyerte. A sikerben nagy szerepe volt Dmitro Kelman elnöknek, Vaszil Kostura vezetőedzőnek és Horváth Emilnek, aki a csapat utánpótlás-nevelését, valamint a helyi sportiskolát irányítja. Hogy nem akárhogyan, azt jelzi: a fiatalok a bajnokság mellett a kupát is elhódították. Emil bácsit a rákosi futball nagy öregjeként tartják számon.

– 1959-ben szereltem le a hadseregből, azt követően Beregrákoson kezdtem játszani – mondja. – Hátvéd voltam. 1960-ban elvitt a Sahtar Berezenka. A Zakarpattya elődjében, az ungvári Hoverlában és a munkácsi Műszergyártóban is megfordultam. Sajnos, a régi játszótársak közül már csak kevesen vannak életben.

Visszavonulása után Horváth Emil edző lett, dolgozott Dercenben és Makkosjánosiban is. De a szíve visszahúzta Beregrákosra. 1979-ben lett a helyi sportiskola igazgatója. Egy ideig a nagycsapatnál trénereskedett, majd a fiatalokat istápolta. Mostanában sem a helyi nagycsapat, sem más együttesek hívását nem fogadta el.

– Hetvenéves múltam, ebben a korban már nem vállalhatom – magyarázza. – Munkácson élek, így az edzésekre utaznom kell. Bár még bírom erővel, de ki tudja, meddig. A nagyoknál pedig jóval többet kell dolgozni, főleg ügyeket intézni, mint az ifiknél.

A településen komoly hagyománya van az utánpótlás-nevelésnek. Sokan kerültek innen magasabb osztályú bajnokságokba. A három testvér – Korponai Tibor, Aladár és János – az ukrán felső ligában játszott. A ma már a Munkácsi FC pályaedzőjeként tevékenykedő Olekszandr Kohutics is innen indult, évekig viselte a Zakarpattya csapatkapitányi karszalagját. Horváth Emil rajtuk kívül némi büszkeséggel említi Pallagi Zoltán, Doktor Sándor, Dudás Jenő és a jelenleg is a Luhanszkban játszó Ivan Kostura nevét.

– Ma is tehetséges fiatalok vannak itt – mondja Emil bácsi. – Az ificsapat kilenc játékost nevelt a múlt évben, valamennyien 1991-es születésűek. Négyen már a nagyok között is lehetőséget kaptak. Hogy a többieket merre veti a sors? Elsősorban Kölcsény jöhet szóba, ott most is vannak rákosi játékosok.

– Milyenek a feltételek?

– Egy kis sportterem áll rendelkezésre. Viszont igen jól ki tudjuk használni a múlt évben épült műfüves pályát. Vannak szponzoraink, akik nemcsak támogatják, de szeretik is a focit.

A nagycsapat négyszer edz hetente, mi háromszor. Hogy nem eredmény nélkül, azt a múlt évi bajnoki cím és a kupagyőzelem is jelzi. De én nemcsak erre, hanem a jó játékra is büszke vagyok. Nagyon tehetségesek a gyerekek, és örülök, hogy szeretik, amit csinálnak.

– Mire helyezi a hangsúlyt: a technikai vagy a fizikai képzésre?

– Mindkettőre szükség van, így egyiket sem hanyagolom el. Az a fontos, hogy a bajnokság kezdetére mind a két területen megfelelően fel legyenek készítve. Persze megesik, hogy a játékosok nem tudnak eljönni az edzésre. Ilyen esetekben csak azt kérem, hogy ezt jelezzék, és mondják meg, mi a hiányzás oka. Mert ha teszem azt valakinek be kell segítenie a szülőknek, azt természetesen elfogadom. Egyébként olyan edző vagyok, hogy aki dohányzik, az az én szememben nem játékos. Tiszteletben tartják, hogy nem lehet cigarettázni, sörözni, vodkázni. Játékosként én sem tettem.

Tóth Viktor