Ismét romlik a közbiztonság. Amikor már a belügyminiszter is azt tanácsolja az állampolgároknak, hogy rendezkedjenek be otthonuk megvédésére, amihez akár lőfegyvert is bevethetnek, és sötétedés után egyedül ne merészkedjünk az utcára, gyermekeinket se hagyjuk kimaradni, akkor itt valóban bajok lehetnek.

Hogy mennyire így van, testközelből tapasztaljuk, tapasztalom. Lopnak, rabolnak mindent, ami mozdítható vagy ehető, ami pénzzé tehető. Ismerősöm a piacon vásárolt. Miközben az árut nézegette, kézitáskáját letette maga elé a pultra. Nyúlna a pénztárcáért, hogy fizessen, hát a táskának már csak hűlt helyét találta. A tolvaj olyan ügyesen csente el, hogy senki nem vett észre semmit.

Néhány napja a fiamat zsebelte ki valaki, miközben buszra szállt. A zsivány a tülekedésben emelte ki a pénztárcáját. A minap csapi ismerősöm panaszolta: éjjel ellopták a kerítését. A tettes nem volt rest kivágni keretéből a színesfémből készült több méter dróthálót. A városkában nem ő az egyetlen, aki így járt. És még sorolhatnám az eseteket, melyek velem, velünk, közvetlen környezetünkben történnek nap mint nap.

Hogy hol vannak a rendőrök? Azt mondják: nem lehetnek ott mindenütt. Megyeszerte naponta húsz-harminc zsebtolvajlást, lakásbetörést, autófeltörést jelentenek be a károsultak. Az elkövetőknek alig húsz százaléka akad horogra. Sajnos, oda jutottunk, hogy javaink sehol nincsenek biztonságban. Megvédésükkor többnyire csak magunkra számíthatunk.

Lesz ez még rosszabb is – ígérte a belügyminiszter. Mert, ahogy nő a munkanélküliek száma, úgy terjed az úgynevezett megélhetési bűnözés. Százával térnek vissza a börtönbüntetésüket letöltött egyének. Munkahely az ő számukra sincs. Igaz, nem is azért kerültek rács mögé, mert szerettek dolgozni. Ez irányú hajlamaikat vélhetően nem fejlesztette a "börtön-pedagógia".

Mit tehetünk? Szálljunk szembe a bűnözőkkel, vagy hagyjuk, hadd vigyék javainkat, csak a szeretteinket ne bántsák? Azt hiszem, nincs érvényes általános szabály. De talán kisebb esélyt adunk a gonosztevőknek, ha jobban odafigyelünk szomszédainkra, ha a közönyünket félretéve nem fordítjuk el fejünket, hanem... megragadjuk a zsivány karját.

Balogh Csaba