2009. március 7., szombat Országos közéleti lap V. évfolyam, 34. (707.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Clinton ejnye-bejnyéje Izraelnek

A kelet-jeruzsálemi házrombolások aggasztóak, Washington elkötelezett az önálló palesztin állam megalakítása mellett, ugyanakkor rendületlenül támogatja Izraelt – mondta el Hillary Clinton amerikai külügyminiszter első közel-keleti útján, miután Ramallahban tárgyalt Mahmúd Abbász palesztin elnökkel.

"Ez a tevékenység nem segíti az előrelépést, és nem áll összhangban az útitervben vállalt kötelezettségekkel" – jelentette ki Clinton. Izrael házak tucatjait romboltatja le mondván, engedély nélkül épültek. A palesztinok azt állítják, hogy a hatóságok ok nélkül tagadták meg a szükséges okmányok kiadását. Mahmúd Abbász elnök azt hangsúlyozta az újságírók előtt, hogy az új izraeli kormánynak véget kell vetnie a ciszjordániai telepesítésnek, és meg kell nyitnia a Gázai övezet határátkelőit. A külügyminiszter nem találkozott a Gázai övezetet uralma alatt tartó radikális Hamász vezetőivel, mert a csoport a terrorszervezetek listáján szerepel az Egyesült Államokban is. A washingtoni diplomácia vezetője a gázai offenzíváról elmondta, hogy elkötelezett az újjáépítés mellett, hiszen "az ottani gyerekeknek ugyanúgy joguk van az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz és ahhoz, hogy tető legyen a fejük felett, mint a bármely más országban élőknek".

Clinton ramallahi látogatása előtt Jeruzsálemben és Tel-Avivban "rendíthetetlen támogatásáról" biztosította Izraelt, de újból elmondta: az Obama-kormányzat elkötelezett az önálló palesztin állam létrehozása mellett. Ez volt az amerikai politikus első közel-keleti útja beiktatása óta, a vizitre elkísérte George Mitchell, az amerikai elnök közel-keleti különmegbízottja.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó