2008. szeptember 25., csütörtök Országos közéleti lap IV. évfolyam, 149-150. (617-618.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Kollégium vagy albérlet?

Sok diákban felvetődik a kérdés: albérlet vagy kollégium. A megyeszékhelyen kilenc diákszálló várja a távolabbról érkezetteket. Ezek közül öt az Ungvári Nemzeti Egyetemhez tartozik. Közel 2700 tanulóról van szó.

Aki legalább egyszer is megfordult ungvári kollégiumban, az tudja, hogy azok jócskán hagynak kívánnivalót maguk után. Van olyan épület, amely már félszáz éves is elmúlt. De a legnagyobb probléma, amellyel nap mint nap megküzdenek a vezetők és lakók, az a túlzsúfoltság. Két éve, hogy több diákot tudjanak fogadni, közel 140 kétszintes ágyat helyeztek el, ennek ellenére további 500 férőhelyre lenne szükség. Akiknek nem jutott hely, albérlet után kellett nézniük. Ennek is vannak előnyei és hátrányai. Mindenesetre az négyszer–ötször borsosabb, mint a kollégium.

Van, aki nem muszájból, hanem a kollégiumi állapotok miatt dönt az albérlet mellett. Persze ha van lehetőség rá, kifizetődő barátokkal, ismerősökkel, csoporttársakkal közösen bérelni kecót. Hisz így családiasabb, jobb a hangulat és a pénztárcánkat is kíméljük.

De az se mindegy, mikor nézünk albérlet után. Augusztus közepén a fejük fölé fedelet keresők tábora már zárt ajtókat döngethet. Hiszen ekkor már a lakások zömét kiadták. Így kényszerhelyzetbe kerülnek, a maradékból kell választaniuk. Ezek leginkább azért maradtak üresen, mert vagy nagyon borsosak, vagy épp olcsók, de a körülmények rosszabbak, mint bármelyik lepukkant kollégiumban.

Egy biztos: legyen az albérlet vagy kollégium, a beilleszkedés nem könnyű. A társas lét nem magányos farkasoknak való. Kizárólag alkalmazkodni tudó embereknek ajánlható.

Almási Irén,

az UNE I. évfolyamos újságíró szakos hallgatója

Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó