2008. szeptember 25., csütörtök Országos közéleti lap IV. évfolyam, 149-150. (617-618.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Elhunyt Illovszky Rudolf

Kedd hajnalban, 86 éves korában elhunyt Illovszky Rudolf, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya. Az angyalföldi edzőlegenda azt kérte, hogy imádott klubja, a Vasas mezében temessék el.

Illovszky Rudolf 1922-ben született Budapesten. 1933-ban, az MTK játékosaként kezdte pályafutását, majd nem sokkal később a Vasashoz került, s az angyalföldi klubhoz haláláig hű maradt. Villámgyors balszélsőként évtizedekig volt vezéregyénisége a csapatnak. Három alkalommal pályára lépett a magyar válogatottban is.

Még játékosként edzői képesítést szerzett, s trénerként is a Vasasban kezdett dolgozni. 1960 és 1977 között négyszer nyert bajnokságot (1961, '62, '65 és '77-ben), kétszer Közép-európai Kupát és 1986-ban Magyar Kupa-győzelemre vezette csapatát.

Élvonalbeli edzőként 445 NB-I-es mérkőzésen ült a kispadon. Külföldön is jelentős sikereket ért el a görög Olympiakosz Pireusz és az osztrák Admira Wacker szakvezetőjeként.

Két időszakban volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya, előbb 1966–67-ben, majd 1971 és 1974 között. Összesen 29 mérkőzésen irányította a nemzeti tizenegyet. Vezetése alatt válogatottunk ezüstérmet szerzett az 1972-es müncheni olimpián, az 1972–73-as kiírásban bejutott az Európa-bajnokság négyes döntőjébe.

Nyugdíjazása után a Vasas több felkérésének is eleget tett. Kezdetben edzőként, majd utánpótlás-vezetőként, később elnöki tanácsadóként és szakosztályvezetőként is dolgozott, 1995-ben ismét visszaült a Vasas kispadjára, és megmentette csapatát a kieséstől. Munkája során mindig arra törekedett, hogy lehetőséget adjon a fiatal, tehetséges labdarúgóknak.

Érdemei elismeréseként 2002 óta az ő nevét viseli a Vasas Fáy utcai stadionja.

KISZó-összeállítás

Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó