2008. szeptember 25., csütörtök Országos közéleti lap IV. évfolyam, 149-150. (617-618.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Kapaszkodik a Zakarpattya
Háromból három a Voliny ellen

Az ungvári Avangard-stadionban lejátszott bajnokijain továbbra is százszázalékos az FK Zakarpattya. Szezonbeli ötödik hazai találkozóját is megnyerte csapatunk. Tegnapelőtt a szebb napokat is megélt Voliny Luck volt az ellenfél.

Azt már a lefújást követő sajtótájékoztatón mondta el Mihajlo Ivanicja mester, hogy előzőleg nagyon tartott a találkozótól. Egyrészt azért, mert a pont nélkül végződött olekszandrijai kirándulás után alig volt arra ideje a csapatnak, hogy megfelelően felkészüljön a soron lévő bajnokira. Másrészt még mindig a maródiak listáját gyarapítja több alapembere: Jeszin, Burij, Babics, Makovszkij. Mikuljakra pedig sárga lapos eltiltás miatt nem számíthatott. Ráadásul attól is tartott, hogy miután csapata előbb egy nyári felkészülési mérkőzésen, majd egy kupameccsen is legyőzte már a luckiakat, játékosai tudat alatt is kiengedhetnek. Utólag már elmondhatjuk, szerencsére nem így történt.

A neves ukrán futballszakember, Vitalij Kvarcjanij együttesében két ex-ungvárit is felfedezhettünk. Mihajlo Hurka évekig erősítette a Zakarpattyát, sokáig csapatkapitánya volt a mieinknek. 2006 nyarán távozott az Obolonyhoz, s később onnan került Luckra. A Voliny jelenlegi csékája, Olekszandr Piscsur csak kölcsönben játszott Ungváron, s jobbára epizódszerep jutott neki. Kvarcjanij keze alatt viszont jobban megy neki, a csapat házi gólkirálya. Ám ezúttal nem tudott segíteni együttesén, amit egyáltalán nem bánt a mintegy másfél ezres hazai publikum.

A Zakarpattya a következő összeállításban játszott: Babenko – Kiktyov, Csizsevszkij, Kraya, Braila – Jaros (Kosztyuk, 63. p), Dombraye, Sopin (Babics, 78. p), Kovalcsuk (Vajda, 89. p) – Nevuche (Zserzs, 85. p), Davidov (Vitosinszkij, 92. p). A mieink a szokásos kezdeti tapogatódzás után fokozatosan átvették a játék irányítását, s egy gyönyörű akció végén a 25. percben megszerezték a vezetést. Kovalcsuk jobbról beadott labdáját a remekül érkező Davidov fejelte védhetetlenül a jobb sarokba. A szünetig még két ordító ziccer adódott a vendégek kapuja előtt, ám Sopin mindkét alkalommal elrontotta a kihagyhatatlannak tűnő helyzetet.

Fordulás után a hazaiak átengedték a kezdeményezést a vendégeknek, persze a kontrák lehetőségét megtartották. Ám a 65. percben mégsem egy ilyenből esett a második ungvári találat. Dombraye végzett el gyorsan szabadrúgást a Voliny kapuja közelében, a labdával nigériai honfitársát, Nevuchét találta meg, aki közelről pörgetett a kifutó hálóőr mellett a kapu közepébe: 2–0.

Meccsértékelőjében Ivanicja, aki egyébként a jó eredmények ellenére még mindig csak megbízott vezetőedzőként dolgozik, nagyon fontos győzelemnek nevezte a Voliny legyőzését. Igaza is van, hiszen ha a bajnoki táblázatra pillantunk, könnyen megállapíthatjuk, égetően szüksége volt csapatunknak a három pontra, különben leszakadt volna az élen álló két együttestől. A hazaiak mestere elárulta, jelenleg a finanszírozással is minden rendben van, így valóban csak a szakmai munkával kell foglalkoznia.

A botrányos megnyilvánulásairól is ismert Kvarcjanij elismerte, a Zakarpattya rászolgált a győzelemre. Sajátjait azonban ostorozta. Az idősebb, tapasztaltabb játékosairól azt mondta, ők már inkább a harmadosztályba valók, míg a fiatalokban a küzdeni tudást, az agresszivitást hiányolta.

Az első liga tizedik játéknapján folytatta remek szériáját az Obolony és a Szevasztopol. A sörgyáriak 0–3-ról fordították meg az Olekszandrija elleni meccsüket, a krímiek pedig kiütéses sikert arattak Luhanszkban. Bármennyire meglepő, de a Dinamo-2 Kijev csak most szerezte meg első győzelmét ebben a bajnokságban. Eredmények: Naftovik-Ukrnafta–Krimteplicja 1–0, FK Zakarpattya–Voliny 2–0, Obolony–PFK Olekszandrija 4–3, Deszna–Sztal 2–1, Dinamo-2–Dinamo-IgroSzervisz 3–1, Feniksz-Iljicsivec–Heliosz 2–3, Prikarpattya–Energetik 1–1, FK Knyazsa–Dnyiszter 0–2, Kommunalnik–PFK Szevasztopol 2–6.

A góllövőlistát 8 találattal a luhanszki Jurij Kudinov vezeti, ami azért meglepő, mert csapata, a Kommunalnik utolsó előtti. A kárpátaljai nevelésű, de évek óta a szimferopoliakat erősítő Bobal Mátyás 7 góllal a második. A fiatal támadó, aki az elmúlt két idényben gólkirály volt, nemrégiben lapunknak is nyilatkozott eddigi pályafutásáról, terveiről.

Csizsevszkijék legközelebb szeptember 28-án, vasárnap lépnek pályára a bajnokságot néhány forduló erejéig vezető Krimteplicja Molodizsne otthonában. Hazai környezetben rá egy hétre, október 5-én láthatjuk a mieinket az ovidiopoliak ellen.

Dunda György

Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó