2008. szeptember 25., csütörtök Országos közéleti lap IV. évfolyam, 149-150. (617-618.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Újra az urnákhoz járulunk?

Julija Timosenko szerint Viktor Janukovics már kész az előrehozott választásokról szóló dokumentum aláírására. A Podrobnosztyi úgy tudja, hogy ezt a miniszterelnök tegnapi sajtótájékoztatóján meg is erősítette.

Elemzők azt állítják, hogy a polgárok urnákhoz kényszerítése igazából egyik vezető politikai erőnek sem kedvezne. Timosenko ezt a maga részéről el is fogadja, s minden eszközzel megpróbál új koalíciót létrehozni. Most éppen ismét a Volodimir Litvin pártjával kiegészülő régi szövetséget próbálja egybekovácsolni. Ennek érdekében bizonyos mértékben hajlandó módosítani korábbi álláspontján. A miniszterelnök például úgy nyilatkozott, hogy a Grúziával kapcsolatos nézetei semmiben nem különböznek a Mi Ukrajnánk– Népi Önvédelem (NU–NSZ) által képviseltektől. A BJUT vezetője visszautasította azt a híresztelést is, miszerint hajlandó lenne az oroszt, mint második államnyelvet elfogadni.

Az előrehozott választásokkal kapcsolatban úgy vélekedett, hogy az államfői forgatókönyv szerint már csak az időpont meghatározása maradt hátra.

Osztja a miniszterelnök véleményét Volodimir Litvin is. A legkisebb parlamenti párt vezetője úgy fogalmazott, hogy bizonyos politikai erők már meg is egyeztek a részletekben.

A Podrobnosztyi elemzője szerint az előrehozott választás nyertesei az eddig háttérbe szorult politikai erők lehetnek.

Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó