|
Kilométeres kamionsor az ukránszlovák átkelőn
Amikor a közelmúltban sok-sok huzavona után végre átadták rendeltetésének az ungvári ukránszlovák közúti határátkelőn a teherterminált, az illetékesek azt ígérték, hogy napok alatt eltűnik a kilométeresre duzzadt kamionsor. Ám a napi félezer jármű áteresztésére tervezett létesítmény nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az átkelő előtt ismét száznál több jármű zsúfolódott össze.
Délelőtt van. Közel két kilométeren át kígyózik a nyerges vontatók sora.
Ezek zömmel helyi fuvarozók válaszolja kérdésemre Jurij Szemak, az egyik kamion vezetője. Ők már napok óta itt vannak. A hétvégére pedig hazaugrottak a szeretteikhez. Csak holnap térnek vissza, mert addig úgyis kamionstop van a túloldalon.
Az újságíró felvetésére, hogy ki is rámolhatják időközben a járműveket, a fiatalember vállat von. Nincs azokból mit elvinni, mondja, mert a külföldre tartók éppen áruért indultak és üres a rakterük. Meg aztán mindig vannak önkéntes felügyelők. Általában négy-öt járműre vigyáz egy-egy kamionos, miközben a többiek pihennek.
Apropó, pihenés. Beszélgetőtársam elmondja, hogy a hálószoba és az étkező is a gépjármű vezetőfülkéjében van. Egyéb szükségleteket az erdő fái között lehet elvégezni. A legközelebbi, civilizált körülményeket kínáló szálloda kilométerekre van.
Miközben beszélgetünk, Jurij kávét főz a hordozható tűzhelyen. A szomszédos kamionban a lembergi Vaszil Szidor a soros ebédfelelős. Hiába, minden műveletet fel kell osztani egymás között, hogy elviselhetőbb legyen az emberpróbáló várakozás. Hétvége van, mondják. Hozzá kell szokni, hogy az uniós államokban ilyenkor kitiltják az utakról a sok tonnás teherszállítókat. Persze, választhatnák azt a megoldást is, hogy átkelnek a határon és a szlovák oldalon igénybe veszik a komfortos parkoló szolgáltatásait. Csakhogy az sokba kerül. Az ukrán oldalon viszont nem kell fizetni.
Jó sok türelemmel kell bírnia annak, aki kamionnal járja a világot és az ukrán határra ér tréfálkozik Oreszt Vakula, a társaságunkhoz csatlakozó másik országúti hajós. Napokon át a volán mögött rázódunk, a hétvégi program pedig a várakozásra korlátozódik.
A másik sorban az Ukrajna más régióiból érkezettek vesztegelnek. Az ő helyzetük még cifrább. Igyekeznek még a kamionstop előtt átjutni a határon. De ha éppen akkorra érnének át, inkább visszafordulnak, mert így rengeteg pénzt spórolnak. Ha a szlovák oldalon maradnának hétvégére, kötelezően a fizetett kamionparkolóban kellene várakozniuk.
Az útszélen sorakozó kamionok sok kellemetlenséget okoznak a közlekedőknek mondja Mihajlo Povh, az Ungvár határátkelő vámterületének helyettes parancsnoka. A nyerges vontatók miatt ugyanis egy sávra szűkül az úttest.
Az ország egyik fontos közúti határátkelőjén vagyunk, ahol egyebek között osztrák, magyar, cseh, lengyel és szlovák rendszámú teherszállító járművek százai haladnak át naponta mindkét irányba. Most éppen orosz és belarusz rendszámúak állnak a vámterületen. Mint mondják, korábban a CsapZáhony határátkelőt használták. De mióta szigorodott a magyar KRESZ, inkább a szlovák utakat választják. Mihajlo Povh erről így vélekedik:
Szlovákiában sokkal enyhébbek a közlekedési szabályok, mint Magyarországon. Ráadásul Felsőnémetiben nincs olyan korlátozás, mint Záhonyban, ahol csak meghatározott mennyiségű üzemanyaggal a tartályban lehet belépni az országba. A szlovák oldalon szabadon eladhatják gázolaj-feleslegüket. A kárpátaljai kamionosok legalábbis így jutnak némi zsebpénzhez.
Szóval zajlik az élet az átkelőn. És egyáltalán nem biztos, hogy a most sorban állóknak sikerül átjutniuk a következő kamionstopig. És akkor kezdődik minden elölről. Torlódik, növekszik a sor. A vámterület parancsnoka szerint ezért nem a vámosok a felelősek, hanem az ügyeskedő közúti hajósok. És ez mindaddig így marad, míg az ukrán közlekedésrendészet nem teremt rendet a határátkelőhöz vezető úton.
Szíjjártó Erika
|