|
Sportvilág
Elődöntős a magyar csapat
Németország legyőzte Bulgáriát, így a magyar válogatott bejutott az elődöntőbe az U19-es labdarúgó Európa-bajnokságon.
Nehezen feledhető, csodálatos sikert aratott a magyar tizenkilenc éven aluliak válogatottja a csehországi Príbramban: az ifjúsági tornákon az utóbbi évtizedben domináló spanyolok 10-ás legyőzése egyben világbajnoki részvételt is ér, ami többek között annak köszönhető, hogy a németek 30-ra verték Bulgáriát.
"Fantasztikus játékosok alkotnak egy nagyszerű csapatot: ez a magyar U19-es válogatott. Óriási lépést tettünk előre, második Európa-bajnoki mérkőzésünkön is el tudtuk érni kitűzött célunkat. Most az öröm percei következnek, fontos, hogy a sikert ki is tudjuk élvezni" nyilatkozta a mérkőzés után Sisa Tibor szövetségi edző.
"Tudtuk, hogy nagyon jó csapat az ellenfelünk, és beigazolódtak a félelmeink. A magyar csapat végig kontroll alatt tartotta a játékot. Rendkívül bosszús vagyok, hiszen nagyon sok helyzetet hagytunk ki, s így egyszerűen képtelenség sikert elérni" nyilatkozta a neves spanyol szakember.
Sisa Tibor együttese a holnapi záró fordulóban a szintén százszázalékos német válogatottal találkozik.
A B-csoportban egyetlen gól sem esett (AngliaOlaszország 00, CsehországGörögország 00), így ott az utolsó körre maradt a döntés.
|