|
Meghívó nélkül
Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) közbenjárásának eredményeként jelentős könnyítésekre számíthat a magyarországi vízumeljárási rendben a helyi magyar kisebbség. Az országos szövetség a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán (KMKF) vetette fel a jelenlegi vízumkérelmezési rend könnyebbé tételének szükségességét. Ebben a kérdésben egyébiránt közösen lépett fel az UMDSZ a kulturális szövetséggel, s ami a legörvendetesebb: eredményesnek bizonyult a kárpátaljai magyar lobbi, amihez egyébként csatlakoztak a KMKF vajdasági képviselői is.
Úgy tudjuk, a magyar külügyminisztérium a már említett határon túli magyar szervezetek megkeresése alapján úgy döntött, hogy augusztus elsejétől bevezetik a legitim magyarságszervezetek által adható garanciavállalás intézményét. Magyarán: az UMDSZ és a KMKSZ jogosult lesz olyan névre szóló támogató dokumentum kibocsátására, amely kiváltja a meghívólevelet.
Nagyszerű ajándék ez a kárpátaljai magyaroknak nyilatkozta Dupka György. Az UMDSZ alelnöke hozzátette: a jövőben a Magyar igazolvánnyal rendelkezőknek már nem kell több tízezer forintért beszerezni a meghívót. Az UMDSZ és a KMKSZ által nyújtható egyfajta jótállás sokak vízumgondjait megoldhatja mondta el az alelnök.
Fontos tudnivaló: a könnyítés mellett természetesen megmarad az Unió Alapítvány által kezelt magyarmagyar kapcsolattartási támogatás rendszere is. Ugyanakkor mindkét lehetőséggel kizárólag a Magyar igazolvánnyal rendelkezők élhetnek.
D. Gy.
|