|
Kultúr-tár
Mindent a gyermekekért
A Beregszászi Református Püspökség szervezésében látogattak el vidékünkre a magyarországi Palánta Alapítvány országjáró bábmissziósai, hogy felejthetetlen perceket szerezzenek a csöppségeknek.
A csapat önkéntesekből áll, akik A városi nyúl tévedése című bábjátékot adták elő.
Ifjú zeneművészek nyári akadémiája
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara nyolcadik alkalommal rendezi meg az Ifjú zeneművészek nemzetközi nyári akadémiáját, amelyre idén kilenc országból, száztízen jelentkeztek.
A zeneművészeti kar nemzetközileg ismert és elismert nyári programján szakközépiskolás diákok, főiskolás és egyetemi hallgatók, valamint fiatal zenetanárok vesznek részt. 2008-ban a magyarok mellett ukrán, japán, spanyol, francia, román, német, szlovák, lengyel és görög vendégei lesznek a rendezvénynek.
Az ifjú zeneművészek nemzetközi nyári akadémiáján a száztíz résztvevő hegedű, mélyhegedű, gordonka, fuvola, oboa, klarinét, fagott, kürt, trombita, harsona, zongora és ütőhangszerek mesterkurzusokon tökéletesíti tudását. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának oktatói mellett a színvonalas képzést a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárai egy nemzetközi akadémiához illően, neves külföldi vendégoktatók garantálják, akik Angliából, Japánból, Németországból, Romániából, Görögországból, Luxemburgból és Svédországból érkeznek Debrecenbe.
|