2007. január 23., kedd Országos közéleti lap III. évfolyam, 10. (275.) szám
Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
A határozói igenév használatáról

"... nem voltak betartva a megegyezések..." A beidézett mondatrész nyomtatásban jelent meg a kárpátaljai sajtóban egyik politikusunk nyilatkozatában. A kifejezés két okból is zavaró: nem nevezi meg konkrétan az alanyt, valamiért elrejti, hogy ki, kik nem tartották be a megegyezéseket; nyelvtanilag is magyartalan. Vajon mi lehet az oka ennek a személytelen fogalmazásnak? A nyilatkozó nem akarja vagy nem meri megnevezni a felelős személyeket? Ne firtassuk! Szóljunk inkább a szerkezet nyelvhelyességi tudnivalóiról!

Tapasztaljuk, hogy ez a nyelvtani alak sűrűn előfordul mindennapi nyelvhasználatunkban, pedig az iskolai oktatás, a nyelvművelés gyakran foglalkozik vele. A magyartanárok folyton javítgatják tanítványaikat, magyaráznak, a szabályt köznyelvi és szépirodalmi példákkal egyaránt illusztrálják. Minden tankönyv kiemeli, hogy akkor használhatjuk a van, voltak, lesz... létigét határozói igenévvel, ha állapotot fejezünk ki: a szeme ki van sírva, a lába meg van dagadva, a leves meg van főve, az ágy meg van vetve...

A határozói igenév -va /-ve (régebben -ván / -vén, -vást / -vést) képzős igei származék: betartva, kérve. A létigével (van, volt, lett, lesz...) alkotott szerkezetben akkor helyes a használata, ha az alany állapotára utal, pl.: A gyerek meg van hűlve. A vásárlók meg vannak elégedve. A kert meg van kapálva. A bolt zárva van. A kapu tárva-nyitva van. Az ablak be van csukva. A népköltészetben és a műköltészetben egyaránt sűrűn előforduló grammatikai alak. Pl.: Udvarom közepén van egy vadalmafa / Az alatt van kötve két szürke paripa / Fel is van nyergelve, fel is kantározva...; Zöldre van a rácsos kapu festve... (Népdal); A vizek a szegény emberekre nézve / Tőlök munkált fákkal el vagynak pécézve. (Csokonai Vitéz Mihály: Az estve); Kisleány szoknyája térdig föl van hajtva... (Petőfi Sándor: János vitéz); El vagyok veszve, azt hiszem... (József Attila: Óda)

Szabálytalan, magyartalan a határozói igenév használata a létigével, ha cselekvést vagy történést jelöl: ... nem voltak betartva a megegyezések..., meg lett szavazva, meg volt/lett neki mondva, el volt magyarázva, ki lett jelentve... Ilyenkor a múlt idejű igealak használata helyénvaló: nem tartották be a megegyezéseket, megszavazták, megmondták neki, elmagyarázták, kijelentették stb.

A legcsúnyább, legdurvább hangnemű ilyen szerkezet, amelyet valaha is hallottam, a következő: Meg vagyok értve? Aki így fejezi ki magát, az nemcsak magyartalanul szól, hanem önmagát is jellemzi. A hallgató azonnal rájön, hogy pökhendi, felfuvalkodott emberrel áll szemben, s le is szögezi magában: Üres hordó jobban kong. Ezután mondhat bármit, nem figyel rá.

A minap egy televíziós műsorvezető fogalmazott így: ...aki megcsalva van, az azt szeretné visszaadni... Arról van szó, hogy valaki alattomosan megszegte a hűséget. Cselekvéstartalmat kifejező ige, éppen ezért a múlt idejű igealak használata indokolt: ... akit megcsaltak...

Figyelemre méltó, hogy a kárpátaljai magyar nyelvjárásokban nem jegyeztünk fel eseteket a határozói igenév és a létige kapcsolatának szabálytalan használatára, a beszélők ezzel a szerkezettel az alany állapotára utalnak: meg van fiatalodva / öregedve / őszülve..., meg van huzatva 'ok nélkül dühöng, meg van bolondulva', meg van szörnyedve 'megcsúnyult', le van soványodva 'lefogyott'.

Azt is tudnunk kell, hogy bizonyos esetekben helyes és szabályos lehet mindkét alak (berúgott ~ be van rúgva, megbolondult ~ meg van bolondulva, bezárták ~ be van zárva, lefogyott ~ le van fogyva), de mást jelent az egyik, s mást a másik forma, például: a kutya megveszett vagy a kutya meg van veszve. A kutya megveszett kifejezéssel a történésre utalunk, a kutya meg van veszve szerkezet az állapotot jelöli. Tehát mindig a mondanivalótól függően kell megválasztanunk egyik vagy másik alakot. Ha a megtörtént esetet, a cselekvést hangsúlyozzuk, múlt idejű igealakot használunk; ha az állapotot akarjuk kiemelni, a határozói igenév és a létigével alkotott szerkezettel élünk.

A lényeg az, hogy pontosan, magyarosan, árnyaltan, tudatosan fejezzük ki magunkat, gondolatainkat, mert ahogy Kosztolányi Dezső megállapítja: Alig akad olyan árnyalat, melyet hajlékony, rugalmas, gazdag nyelvünkön ma nem fejezhetnénk ki.

Horváth Katalin

egyetemi docens

Minden jog fenntartva © 2007 Kárpáti Igaz Szó