Bartha Csaba:

- Az RMDSZ alapszabályzatát tekintve a szórvány magyarságot az ezt követő politizálás mennyire érinti? Ugye, Temes megyében körülbelül 60 ezer magyar él, és körülbelül 650 ezer román él.

- Én úgy érzem, hogy az RMDSZ vezetősége nem tud mit kezdeni a szórványmagyarsággal. Ez a dokumentumokból is látszik, a különböző hozzáállásokból is teljesen világossá vált. Miközben próbáltam magyarázgatni, hogy regionalizálni kellene az RMDSZ-t, nagyon érdekes volt nézni a termet. Annak idején mi el is küldtük Kolozsvárra azt az elképzelést, hogy a romániai magyarság hat régióban él, ahol sajátos helyzetben próbálja önmagát megmenteni a jövő számára. És amikor ezt magyaráztam, láttam az értetlenséget az arcokon, és ez azt jelenti, hogy mindenki saját maga fele fordult, és mivel mi, a szórványban élők vagyunk a legkevesebben, minket itt-ott el is felejtenek. Ugyanakkor persze a retorikában, a szövegben, ott mindenhol megjelenik a szórvány. De addig, amíg konkrét programokként nem jelenünk meg az RMDSZ politikájában, addig úgy érzem, magunkra vagyunk hagyva. De el merem mondani, hogy nem vagyunk mi azért annyira gyengék, hogy ilyenkor siránkoznunk kellene. Az élet egy küzdelem, és az élet megy tovább Székelyföldön is, de a Bánságban. is.

Gecse Géza:

Bartha Csaba:

- Temesváron beszélgetünk. A szórvány magyarságot az RMDSZ új programja hogyan fogja érinteni, befolyásolni?

-Egyelőre csak annyi hangzott el, hogy megpróbáltak jobban odafigyelni a szórvány magyarság kérdéseire. De hogy ez miként fog megtörténni, tehát a dolognak a gyakorlati részéről nem sok szó esett. Vagyis hogyan lehet megakadályozni a beolvadásunkat, hogy' lehet elősegíteni a népszaporulatot, hogy' lehet megakadályozni az elvándorlást, erről csak mint feladatról esett szó. De hogy ez gyakorlatilag hogyan fog megvalósulni, arról a kongresszus nem beszélt. Pedig nagyon-nagyon ideje lenne annak, hogy szórványstratégiát dolgozzon ki az RMDSZ, mert most már a szorosan vett Székelyföldet leszámítva mindenütt, Erdély-szerte az elszórványosodás jelenségével találkozhatunk, és ez lenne a legeslegfontosabb, a szórványstratégia kidolgozása. Most ez az első alkalom volt ez a kongresszus, amikor a gazdasági kérdéskör felvetődött, és az erdélyi magyarság gazdasági megerősödését, mint alapszabályzat- és mint programprioritást bevette az RMDSZ a programjába. Én úgy gondolom, hogy ezzel rettenetesen elkéstünk. Ezt már 13 évvel ezelőtt meg kellett volna tenni, 10 évvel legalábbis, hiszen akkor nem maradtunk volna ki a privatizációból, hiszen a Székelyföldön nem következhetett volna be az a helyzet például, hogy a jól menő vállalatoknak a vezetőségében zömében nem magyar nemzetiségűek hallathatják a szavukat.

Gecse Géza:

-Az RMDSZ kongresszusán, illetve azt követően a küldöttek jelentős részének az volt a benyomása, hogy az RMDSZ-nek nincs igazából szórványstratégiája. Marossy Zoltánt idézve, ő azt mondta, hogy az RMDSZ vezetősége nem tud mit kezdeni a szórványmagyarsággal, és ez a dokumentumokban, illetve a vezetők hozzáállásában is látszik.

Markó Béla:

-Én ezekben a megnyilatkozásokban inkább egyfajta, egyébként részben természetes ellentétet vélek fölfedezni a tömbben élő magyarság és a szórványban élő magyarság gondolkodásmódja között. Megmutatkozik mindebben az a dilemma, amely kezdettől fogva végigkísérte az RMDSZ-t. Éspedig, hogy az erdélyi magyarság nagyon is különböző helyzetekben él. Ennek a magyar közösségnek majdnem fele tömbben, gyakorlatilag olyan településeken él, ahol vagy csak a magyarok vannak, vagy nagy többségben magyarok vannak. Nyilvánvaló, hogy a legnagyobb tömb, az Erdély keleti részén a Székelyföld: Kovászna és Hargita megye, ahol a székelyek többsége él. Kovászna megyében a lakosság 75 százaléka magyar, és csak azért 75 százaléka, mert hozzá tartozik a megyéhez mesterségesen hozzátartozik egy kis román régió is. Hargita megye pedig 85 százalékban magyar lakosságú, és ide tartozik történelmileg a Székelyföldhöz a jelenlegi Maros megye egy része, ahol szintén nagy többségben magyarok élnek. Kisebb magyar tömbök vannak még Erdély nyugati részén, tehát a határhoz közel, az úgynevezett Partiumban, az Érmelléken, Szilágyságban és Szatmár megyében is, de ezek a tömbök már jóval kisebbek, mint a Székelyföld. Másutt meg vagy kisebbségben élnek a magyarok, tehát erős közösségekben az illető településeken, nem ők teszik ki a többséget, vagy pedig egészen szétszórtan, elsősorban Dél-Erdélyben, illetve az erdélyi Mezőségen. Nos, egy ilyen magyar közösség számára egységes stratégiát fölkínálni nagyon nehéz. Tehát kultúrában, oktatásban, de gazdaságban is, vagy közigazgatásban is már kezdettől fogva jól látszott, hogy különböző megoldásokat kell kínálni a különböző helyzetben élő magyaroknak. Más kérdés az, hogy az elv mindenütt ugyanaz, éspedig, hogy minél autonómabb módon dönthessen a magyarság a saját belső ügyeiről. Tehát arról, hogy mit kezd a kultúrájával, mit kezd a hagyományaival, hogyan irányítja a maga oktatását és oktatási intézményeit. Csakhogy ezt nem lehet ugyanúgy megvalósítani szórványvidéken például, mint ahogy tömbvidéken. Tömbvidéken már ma is lehetséges az, hogy mivel az önkormányzataink nagy többségükben magyarok, jelentős befolyással tudunk lenni a kulturális intézmények sorsára, vagy ma már legalább részben az oktatási intézmények sorsára is, és ott nyilvánvaló, hogy a cél az, hogy egy minél erőteljesebb decentralizációval a gazdaságot is minél inkább mi irányíthassuk. Míg a szórványban egészen más megoldások kínálkoznak. Ott általában az oktatási intézmények vegyesek, a kulturális intézmények vagy vegyesek, vagy pedig egyáltalán nem is léteznek, és önálló gazdaságról meg nagyon nehéz beszélni. Ennek ellenére én nem mondanám azt, hogy nincs szórványstratégiája az RMDSZ-nek. Egyszerűen arról van szó, hogy szórványban megtartani a magyarságot sokkal nehezebb, mint tömbben, és ezzel szembe kell néznünk, viszont én nem értek egyet azokkal, akik azt mondják, hogy hosszú távon valójában csak a tömbmagyarságnak van esélye a megmaradásra, és a szórvány föl fog morzsolódni.

Először is nem hiszek abban, hogy szabadna magyar és magyar között különbséget tenni, és szabadna azt mondani, hogy az egyik magyar számára próbálunk, a másik magyar számára pedig nem próbálunk jövőt biztosítani. És ami a szórványt illeti, nyilvánvaló, hogy elsősorban az oktatásra és a kultúrára kell koncentrálnunk, de azért nem szabad megfeledkeznünk a gazdasági lehetőségekről sem. De ma a legnagyobb feladat az, hogy a szétszórtan élő magyar családok számára minél jobb hozzáférhetést biztosítsunk a magyar oktatáshoz és a magyar kultúrához. Ez pedig sokszorosan bonyolultabb, mint tömbvidéken, mert ez azt jelenti, hogy iskolabusz-rendszert kell kiépíteni, ez azt jelenti, hogy kollégiumrendszert, úgynevezett bentlakásrendszert kell létrehozni a magyarul tanulni akarók számára. Az elmúlt években nagyon pozitívnak tartom azt, hogy sikerült, jónéhány helyen létrehoznunk egy-egy oktatási vagy kulturális centrumot. És megfigyelhettem, hogy az ottani magyar közösségek számára mennyire fontos az, hogy például egy önálló magyar középiskolát el tudunk indítani. Egy önálló magyar középiskola egészen mást jelent, mondjuk Máramarosszigeten, mint valamelyik székelyföldi tömbmagyar városban. Az iskola a szórványtelepülésen maga a magyar intézmény, maga a magyar ház, a kultúra, az oktatás, a magyar nyelv és a magyar hagyomány helye, vagyis külön intézmény. És nagyon jó az, hogy Máramarosszigeten be tudtunk indítani ismét, negyven esztendős megszakítás után egy magyar középiskolát, még az előtt Aradon sikerült ugyanez, és az előtt egy évvel pedig Nagybányán. Most azon dolgozunk, hogy Brassóban is teljesen önállóvá váljék az egyébként jogilag létező, de egy román iskolával közös épületben működő Áprily Lajos Középiskola. És én azt gondolom, hogy ez mára már egy stratégia, hogy mindenütt hozzunk létre egy-egy ilyen magyar oktatási intézményt a szórványban, és e mellé most már egyre hangsúlyosabban oda kellene gondolnunk a kulturális intézményeket is.

Gecse Géza:

Markó Béla:

- A most elfogadott programunkban is hangsúlyosabban jelen van a szórványstratégia, mint az eddigi programunkban. Viszont nem szabad úgy tennünk, mintha a választ jó néhány kérdésre máris ismernénk, miközben számunkra is dilemma például az a demográfiai helyzet, amelyben ma egyébként nemcsak az erdélyi magyarság, hanem az egész kárpát-medencei magyarság van, és az, hogy az utóbbi tíz esztendőben mindenütt jelentősen csökkent a magyar közösségek létszáma. És a szórványban nagyobb mind a fogyás, mind a lemorzsolódás veszélye - asszimiláció formájában. Míg a tömbmagyarságot kevésbé fenyegeti a beolvadás, hogy konjunkturális okokból szülők, vagy maguk a gyerekek úgy döntenek, hogy román iskolát végeznek, hogy román kulturális környezetet teremtenek a maguk számára, és tömbvidéken az ennél sokszorosan nagyobb veszély a kitelepülés. Tehát az, hogy nem románná lesznek a magyarok, hanem magyarországi magyarrá, aminek a végeredménye a mi szempontunkból sajnos ugyanaz, tehát ugyancsak csökkenést eredményez, de persze legalább a nyelvüket és a kultúrájukat megtartják ezek a kivándorlók, de támogatni nyilván ezt sem támogathatjuk. Eközben viszont a szórványvidéken ennél sokkal nagyobb veszély az asszimiláció. Tehát ahol a nagy többség egy másik nyelvet beszél, és egy másik kultúrában él, ott a vonzása sokkal nagyobb annak a nyelvnek és annak a kultúrának. Ezt mindenképpen meg kell próbálni ellensúlyozni. Vagyis nagyon fontos az érzelmi kötődés, én nem gondolom azt, hogy érzelmi kötődésre nincs szükség, és hogy nincs szükség egyfajta közérzet megteremtésére olyan értelemben, hogy a gyerek számára legyen az fontos, hogy ő magyar, és hogy megmaradjon magyarnak, de nyilvánvaló, hogy e mellé oda kell tennünk az érdeket. A magyar iskolának lehetőleg többet kell kínálnia, mint amennyit a román oktatás kínálni tud. Ez nem olyan könnyű.

Gecse Géza:

-Egy klasszikus vitatéma a romániai magyar közösségen belül is a tömbben élők, illetve a szórványban élők között, hogy hová koncentrálják úgymond az energiákat. Hiszen a tömbben élők nagyon hajlamosak azt mondani, hogy minden egyes forint vagy lej, amit a szórványra fordítanak - kidobott pénz, mert a szórványmagyarság a magyarság számára elveszett. Az erőforrásokat ezért a tömbben élők számára kell biztosítani elsősorban, és a szórványt is lehetőség szerint a tömbbe kell mintegy "átvinni". Az intézményeket ott kell fejleszteni, és a szórványban élők, azok járjanak, bizony, akár a Székelyföldre, akár máshová, a tömbben vagy a tömbhöz közeli területeken létrehozott vagy megalakított elit intézményekbe. És ebben kétségtelenül van bizonyos racionális mag, hiszen azt mondja az ember, ha sok ember látogatja ezeket az intézményeket, akkor az oktatás-művelődés olcsóbb itt, mint a szórványban.

Markó Béla:

- Először is én nem szeretnék és nem is mernék ma prognózisokat készíteni arról, hogy ebben a térségben néhány év múlva milyen etnikai mozgás lesz. Néhány év múlva Magyarország mellett remélhetőleg Románia is bekerül az Európai Unióba. Nem lesznek határok, kialakul egy nagyon kemény, közös kritériumrendszer, különösen a fiatal nemzedéknek lesz a korábbinál sokkal nagyobb a mobilitása. Kétségtelen, hogy ez azt fogja jelenteni, hogy a területhez való kötődés is kisebb lesz, mint ma és más lesz ennek a jelentése is. Ezért én mindenkit óva intenék attól, hogy egy klasszikus és egyébként valós tapasztalatból kiindulva máris olyan jóslatokat készítsen, hogy akik szórványban vannak, vagy akik kisebbségben élnek, azok nagyon hamar el fognak tűnni. Itt természetesen nem lehet olyan illúziókat táplálnunk, hogy azokon a területeken, ahol kisebbségben, esetleg szórványban vagyunk, néhány esztendő vagy két-három évtized múlva etnikai szempontból másképp fognak kinézni, és ott ezek a magyar közösségek például többségivé válhatnak. Tehát ha valaki ezt így akarja szemlélni, akkor nyilván nincs igaza. De azt sem hiszem, hogy egy közös Európában nem alakulhat ki esetleg olyan helyzet, amikor pontosan a megnövekedett mozgási lehetőségek következtében - ha valaki szórványban él is egyébként a maga területén -, ne tudjon a mostaninál sokkal több szállal kötődni a saját nemzetéhez, ne legyen sokkal nagyobb hozzáférési lehetősége például az oktatáshoz vagy a kultúrához, hiszen a távolságok már ma is sokkal kisebbek, mint néhány évvel ezelőtt voltak. Kommunikációs szempontból lassan-lassan eljutunk egy olyan világba, amikor elég sok embernek otthon lesz a munkahelye a számítógép előtt, és ott fogja elvégezni a mindennapi munkáját. Ilyen körülmények között én nem akarom teljes biztonsággal azt mondani, hogy egy ilyen közös Európa például a szórványhelyzet számára megadja a választ, de azért legalább úgy kell közelítenünk ehhez, hogy lehetséges egy olyan válasz, amit még most nem is tudunk vagy nem is merünk megfogalmazni. Azoknak, akik szórványban élnek, lehet, hogy egy kommunikációs és információs szempontból megváltozott Európában már ők sem lesznek ilyen értelemben szórványban, miközben a saját településeiken és azon a területen, ahol élnek, továbbra is csak szétszórtan lesznek magyarok. Másrészt pedig azokkal sem értek egyet, akik azt mondják, hogy nekünk a szórványra nem kell energiát és pénzt fordítanunk. Ez olcsó, pénzelvű és számomra immorális megközelítés lenne, hogy azért, mert a szórványban sokkal többe kerül - és ez így igaz - valakit magyarként megtartani, azért azt a pénzt nem rá, hanem másokra kellene költeni. Így van, többe kerül, nagyobb erőfeszítést igényel, de most nem akarok feltétlenül érzelmi érveket fölhozni, nagyobb tiszteletet is érdemel az, aki ilyen helyzetben mégis meg akarja tartani a maga nyelvét és kultúráját. Az pedig, hogy végül is mi lesz a jövő, tehát hogy egy olyan régióban, mint Erdély, az következik-e be, hogy a szórványban élő magyarok a tömb fele áramlanak, vagy az következik be - amit semmiképpen sem akarnánk -, hogy Magyarország fele áramlanak, vagy az, amit az imént mondtam, hogy a közös Európa kialakít számukra is egy olyan helyzetet, amikor a saját településeiken is mindenhez hozzáférhetnek, amihez hozzá kell férni ahhoz, hogy a magyarságukat megtarthassák, ez mind kérdés. Nem hiszem, hogy nekem azt kellene mondanom, hogy tudom minderre a választ, de legalább azt szeretném jelezni, hogy ne is siessünk megadni a választ mindaddig, amíg nem tudunk tényleg biztos prognózisokat készíteni.