2008. október 22. szerda, XX. évfolyam 246. szám   

Új bérlője lesz a csíksomlyói volt árvaház épületének

Jegyesség előtti állapot

Elképzelés már van, döntés még nincs a folytatásról, annyi azonban már bizonyos, hogy a Sapientia Alapítvány kuratóriuma visszaadja a Csíki Magánjavaknak a csíksomlyói árvaház egykori épületét. A következő bérlő a dévai Szent Ferenc Alapítvány lesz, amennyiben sikerül a két félnek megegyeznie.

A Csíki Magánjavak és a Sapientia Alapítvány kuratóriuma között négy éve megkötött szerződés arról szólt, hogy utóbbi elvégzi a szükséges felújítást, ennek fejében pedig jelképes összegért, gyakorlatilag ingyen kapja meg az épületet. A felújításra szánt pénz azonban a tetőcsere után elfogyott, és az épület azóta is lakatlan. Mivel Böjte Csaba a Szent Ferenc Alapítvány számára kérte az épületet, a Csíki Magánjavak elérkezettnek látta az időt arra, hogy a Sapientia Alapítvánnyal tisztázzák közös dolgaikat.

Október 7-én ült össze a Sapientia Alapítvány kuratóriuma. Az ülésen jelen volt Böjte Csaba, valamint a Csíki Magánjavak részéről Kolumbán Tibor. A HARGITA NÉPÉnek Kató Béla elnök elmondta, hogy döntés született: visszaadják a Csíki Magánjavaknak a somlyói épületet, hogy a tulajdonos rendelkezhessen felette. A Sapientia Alapítvány kuratóriumának annyi a kérése, hogy térítsék meg a felújításra eddig befektetett százezer eurót.

Hajdu Gábor, a Csíki Magánjavak elnöke ezekben a napokban várja, hogy szerződéses partnere, a Sapientia Alapítvány kuratóriuma hivatalosan közölje döntését. Szerinte elvileg racionális megoldásnak látszik Böjte Csaba kérése, a szerződés véglegesítéséhez azonban tisztázni kell, milyen célra fogják használni, milyen korú gyerekeket szándékoznak itt elhelyezni, és milyen pénzből finanszírozzák a további felújítást. Jegyesség előtti állapotnak nevezi Hajdu Gábor a mostani helyzetet, és ez a kijelentés a folytatás ígéretét hordozza.

Arra a kérdésre, hogy miért lenne szüksége a volt árvaház épületére, Böjte Csaba lapunknak elmondta, Hargita megyében több mint 500 gyereknek viselik gondját, adnak naponta enni. Közülük több mint százan árvák, akik a gyermekvédelmi központokban laknak. Intézményeik többnyire olyan településeken vannak, ahol általános iskolák működnek, és a gyerekek nem, vagy csak nehézségek árán tudnának középiskolába ingázni. Fontos lenne tehát számukra, hogy stratégiai helyen kapjanak egy épületet, ahol kollégiumot alakíthatnának ki a gondozott és pártfogolt gyerekek számára. Csíksomlyó pedig ilyen hely: a városban gimnázium és szakközépiskolák működnek, ide járhatnának a bennlakó gyerekek, akik érettségi után főiskolát, egyetemet is innen végezhetnének. – Isten szép, nagy ajándéka lehetne a csíksomlyói ház, amelyet szociális kollégiumként használnánk, tehát a bennlakóknak nem kellene fizetniük érte – fogalmazott Csaba testvér, és hozzátette: a gyerekek azzal fizetnének, hogy becsületes magyar emberek válnának belőlük, akik kisegítenek bennünket öregkorunkban, ha egy pohár vízre lesz szükségünk.

A tudatos építkezés következő lépéseként képzeli el tehát a somlyói házat Böjte Csaba: az egyre több helyen indított napközi otthonok folytatásaként. A kollégium megvalósításának anyagi vonzatára is gondolt. Kezdetként november 14-én a fogyatékossággal élő fiatalokból álló Nem adom fel együttes nagyszabású jótékonysági koncertet rendez a budapesti Papp László Sportarénában. A bevételt teljes egészében a somlyói épület lakhatóvá tételére fordítják. Csaba testvér ugyanis azt szeretné, ha karácsonyra beköltözhetnének ide az első lakók. Ami pedig a Sapientia felé való adósságot illeti, bízik benne, hogy a Szent Ferenc Alapítvány és a Csíki Magánjavak közösen, hároméves felosztásban tudja azt törleszteni. Csaba testvér terve megvalósításában a helyi hatóságok és egyházi körök támogatására egyaránt számít.

Takács Éva

KÖRKÉP

NÉZŐPONT

Szép remények

A téma a csíki Sapientia egyetem, bővebben maga az egész Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem. És az egyik szemem sír, a másik pedig még nem tudja eldönteni, mit tegyen. Mondom ezt akkor, amikor lapunk mai számában bizonyos szempontból jó, másrészt viszont szomorkás megállapodásról számolunk be. Igen, a csíksomlyói volt árvaház épületét átveszi a Szent Ferenc Alapítvány.

Pedig nem is olyan rég – pár évvel ezelőtt – arról cikkezhettünk, hogy a felsőoktatási intézmény kinőtte a Szabadság tér 1. szám alatti falakat, ergó terjeszkednie kell. A Csíki Magánjavak kérés nélkül is rögtön lépett: a volt csíksomlyói gyermekotthon épületét a Sapientiának ajándékozta 49 évre azzal a céllal, hogy ott majd tovább bővítik a csíkszeredai campust. Az otthon tetőzetét azonnal kicserélték, és úgy tervezték, hogy a közgazdasági szakokat a kegytemplom szomszédságába költöztetik. Annak idején többek között annak (ha egyáltalán nevezhetjük problémának) orvoslásán elmélkedtek, milyen buszjáratokkal fogják megoldani a diákok ingázását a csíksomlyói és a központi épület között.

Aztán jött a Gyurcsány-kormány, amely az intézménynek – még az Orbán-érában – könnyed tollvonással megítélt kétmilliárd forintos éves költségvetését megkurtította. Legutóbb már csupán egymilliárdot hagytak jóvá.

Nem volt pénz terjeszkedésre, építkezésekre, ez pedig, mi tagadás, idővel meg is látszott. No nem a vakolat kezdett mállani a volt Új Hargita szálloda falairól, inkább kapkodó, megszorító intézkedések jelezték, hogy bajok vannak (egyre kevesebb összeg jut felvételi toborzókra, a hallgatói önkormányzat működésére, oktatói és adminisztrációs bérezésre).

Mi több, jelen állás szerint még azt sem mondhatjuk, hogy a Sapientiának köszönhetően egyetemi város lett Csíkszereda. Mert Szereda nem lett az. Vagy ne legyünk ennyire kegyetlenek, mondjuk, hogy nem az lett, amit elképzeltünk. Szomorúan be kell látni azt is, nincs, és nem is lesz campus Csíksomlyón. Sőt, úgy hírlik, jövő hónaptól bezár az egyetemi étkezde – a diákok szerint ehetetlen a menü –, a takarítást vállaló céggel pedig felbontják (ugyancsak jövő hónaptól) a szerződést.

Jó hír viszont, hogy az intézmény vezetősége is várja Sólyom Lászlót, aki rövid látogatást tesz az egyetemen. Tisztítják az ablakokat, próbálják az ünnepi műsorocskát, választásra készülő politikusaink pedig minden valószínűség szerint e pillanatokban azon morfondíroznak, hogyan tudnának szavazatokat szerezni abból is, hogy a magyar államfő tiszteletét teszi az egyetemen. Ötletet nem kell adjunk. Kitalálják ők maguk.

Kozán István

Betörők és pénzhamisítók

Hamis pénzzel fizetett két Brassó megyei férfi Csíkszeredában. Az egyikük a vendéglői számláját egyenlítette ki hamis ötszáz lejessel, a másik a vonatállomás környékén próbált hamis bankjegyekkel fizetni. A szervezett bűnözés elleni ügyosztály munkatársai a biztonsági kamerák felvételei alapján azonosították a tetteseket.

Székelyudvarhely területén a rendőröknek sikerült megállítani a hamis bankjegyeket forgalomba hozó, Brassó megyei férfiak autóját, amelyből hét darab hamis 500 lejes, valamint két, ugyancsak hamis 100 lejes került elő. A gépjárműben a rendőrök kábítószert is, pontosabban 0,4 gramm canabist találtak. Az orvosi vizsgálatok igazolták, hogy az egyik gyanúsított kábítószerélvező. A hamis bankjegyek gyártóját nem sikerült még megtalálni, a két gyanúsított egymás ellen vall a pénz eredetét illetően, ám az otthonukban rendezett házkutatás nem vezetett eredményre. A rendőrség szerint jól megszervezett bűnözői csoport két tagját sikerült tetten érni, akik már öt megyében hoztak forgalomba hamis pénzt. Az elkövetők előzetes letartóztatásban várják az ítéletet, ami a törvények szerint háromtól tizenkét évig terjedő szabadságvesztés lehet.

A tegnapi sajtótájékoztatón arról is beszámoltak a rendőrök, hogy sikerült egy másik, Gyergyószentmiklós–Balánbánya illetőségű bűnözői csoportot is felszámolni. Az elkövetők betöréses lopásokra szakosodtak, építkezés alatt álló házakból tulajdonították el az otthagyott szerszámgépeket. Madéfalva területén sikerült megállítani az általuk bérelt autót, és mindhárom gyanúsítottat elfogták. Az átvizsgált gépjárműből a betörésekhez használt erővágó, valamint gumikesztyűk és tolvajlámpa került elő. A házkutatások során az egyik bandatag balánbányai garázsában a rendőrök hat lopott láncfűrészt, egy hegesztőkészüléket és egyéb kisgépeket találtak, ezek eredetét nem tudták igazolni a gyanúsítottak. A vizsgálatok során bebizonyosodott, a csoport tagjai nemcsak betörésekkel, hanem okirathamisítással is foglalkoztak, sőt egyikük kapcsolatban áll egy több éve Spanyolországban élő balánbányai férfival, akit emberkereskedelemmel gyanúsítanak. A későbbiekben az is kiderült, az említett bűnözők több nőt juttattak külföldre azzal az ígérettel, hogy a kereskedelemben fognak dolgozni. A kocsijukban megtalált hamis papírokkal pedig vélhetően törvénytelen úton akartak bankkölcsönhöz jutni.

Hompoth Loránd

Néptáncos három napra

A holnap kezdődő Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója népzenével és -tánccal teli háromnapos élményt, rangos előadásokat kínál a közönségnek. A csíkszeredai Városi Művelődési Házban zajló délelőtti és esti táncműsorokra még kaphatók, a szombat esti gálaműsorra már elkeltek a szabadjegyek.

– A Romániai Magyar Néptánc Egyesület kezdeményezésére életre hívott találkozó tavaly Nagyváradon – objektív okok miatt – nem valósulhatott meg, de nem volt különösebben érezhető a találkozó hiánya, ugyanis a csíkszeredai nagy táncháztalálkozón mindannyian ott voltunk, s bár más formában, de találkoztak a hivatásos együttesek is. Azt már korábban eldöntöttük, az idén Csíkszeredában szervezzük meg ezt a találkozót – válaszolta érdeklődésünkre szervezési teendői közepette Füleki Zoltán, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes gazdasági igazgatója. Mint mondta, holnap még nem, de pénteken és szombaton le lesz zárva a Városi Művelődési Ház előtti parkoló, épp ezért kérik mindazokat, akik ott szoktak megállni autóikkal, az említett napokon máshol találjanak helyet járműveiknek. Az épület előtti parkolót ugyanis az autóbuszoknak tartják fenn, hogy a kellékeket könnyebb legyen lepakolni. A szervezők nevében Füleki előzetesen is megköszönte az épületben működő másik kulturális intézménynek, a Csíki Játékszínnek a megértést. A társulat ugyanis október 23–25. között a József Attila Általános Iskolában tartja próbáit, teret engedve a meghívott néptáncosoknak, öltözési, tárolási és próbalehetőséget biztosítva számukra.

_ Mivel társszervezőként Hargita Megye Tanácsa is segítséget nyújt, anyagi gondjaink, szerencsére, jórészt megoldódtak. Így sem volt egyszerű dolgunk, mert például a művészeket mindössze egyszeri alkalommal tudjuk elszállásolni, noha a rendezvény háromnapos. Mégis sikerült megoldást találni. A Nagyvárad Táncegyüttes is ebben a periódusban turnézik Székelyföldön, és azt figyelembe véve alakítottuk ki itteni programjukat, a szombati gála után indulnak is haza – magyarázta a találkozó szervezési hátterét Füleki, majd ismételten hangsúlyozta, a szombati gálaműsorra érkezők legkésőbb 18 óra előtt tíz perccel foglalják el helyeiket, mivel az RTV magyar adásának stábja rögzíteni fogja az előadást, amelyet a tervek szerint Sólyom László magyar köztársasági elnök is megtisztel jelenlétével.

Antal Ildikó

Az első vizsgálatok szerint

Cigaretta okozta a halálát

Csekefalvára, egy kigyulladt lakóházhoz riasztották tegnap délelőtt az Oltul Hargita Megyei Sürgősségi Esetek Felügyelőségének készenléti csoportját. A tűzoltók érkezésekor a lakóház egyik szobája, a benne lévő bútorok, ruhák már lángokban álltak, a tűz belekapott az ajtó- és ablakkeretekbe is.

A tűzoltók az oltás közben bukkantak rá egy férfi holttestére. Az azonosítás során kiderült, hogy a ház 41 éves tulajdonosának holttestét találták meg.

A tüzet valószínűleg az okozta, hogy a férfi égő cigarettával kezében elaludt. A férfi halálának pontos okát csak a törvényszéki-orvosi vizsgálat és a boncolás után lehet tudni majd, de feltételezik, hogy a füst végzett a vele.

Épül a barompiac Gyergyóban

Hosszas szünet után ismét lesz barompiac Gyergyószentmiklóson – közölte Mezei János polgármester sajtótájékoztatón. Az átadásra szombaton kerül sor.

Két éve nincs már barompiac Gyergyószentmiklóson. Az állattartó gazdák érezték leginkább a hiányát, hiszen nagyon nehéz volt jószágot eladni vagy vásárolni. Most megoldódni látszik a probléma: Mezei János polgármester bejelentette, már majdnem elkészült az új barompiac a Tűzoltók utca végén, ugyanott, ahol régebben is volt az állatvásár. A célra 20 ezer lejt különítettek el a városkasszából. A közelben lakó roma közösség nem könnyíti meg az építkezést, hiszen amit a munkások nappal felépítettek, az az éjszaka folyamán titokzatos körülmények között megrongálódott. Hogy ez a későbbiekben ne ismétlődjön meg, őrt bíztak meg a terület megfigyelésével. Ezen a héten sor kerül a barompiac felavatására, jövő szombaton pedig már vásár is lesz.

A polgármester arról is tájékoztatott, az eddigiektől eltérően ezután szombaton is elszállítják a szemetet a lakónegyedekből. Emiatt arra kéri az autótulajdonosokat, ne nehezítsék a szemétszállítók dolgát azzal, hogy a szeméttárolók körül parkolnak. Ugyancsak az autókra vonatkozóan elmondta, mindenkinek kötelessége régi, nem használt autóját elszállítani a közterületekről, ellenkező esetben a polgármesteri hivatal teszi azt meg, a költségeket pedig a tulajdonosnak kell kifizetnie.

Sólyom László magyar államelnök hétvégi, gyergyószentmiklósi látogatására is kitért Mezei. A városlakók vasárnap délelőtt 9 órakor találkozhatnak a köztársasági elnökkel a főtéren – mondta, majd hozzátette azt is, szeretné, ha minél többen részt vennének a fogadásán.

Lázár Hajnal

Idén is lesz MŰSZÍT

Tizenötödik alkalommal szervezték meg idén a Műkedvelő Színjátszó Találkozó Gyergyószentmiklóson. A rendezvényen nyolc amatőr színjátszócsoport és két hivatásos társulat lép majd fel – közölték tegnap sajtótájékoztatón a szervezők.

November 7. és 9. között szervezi a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ és a Fábián Ferenc Színtársulat a már hagyományos MŰSZÍT-et. Bár szerény 13 000 lejes költségvetéssel rendelkezik, színvonalasnak ígérkezik a rendezvény, hiszen az amatőr és hivatásos színészek előadásai mellett koncertekre és kiállításokra is sor kerül majd. Kolcsár Béla, a művelődési központ igazgatója elmondta, fontosnak tartja a városban tevékenykedő műkedvelő csoportok támogatását, hiszen ezek is öregbítik a város hírnevét. „Ami a legfontosabb egy műkedvelőnek, az a taps, ezért is van felírva a zászlónkra: hobbink a színház, bérünk a taps" – mondta Danaliszyn József, a Fábián Ferenc Színtársulat elöljárója. Közölte azt is, hogy társulata idén 30 éves, és ennek a hosszú időnek a terméséből állítottak össze kabaréműsort a MŰSZÍT-re. A háromnapos rendezvény során a színházkedvelők változatos előadásokat láthatnak, melyek kiértékelésével Parászka Miklóst, a Csíki Játékszín igazgatóját, valamint Veress Lászlót, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színészét bízták meg. Az előadásokra a belépés ingyenes, csupán a Csíki Játékszín darabjára kell fizetni, valamint a koncertekre is belépőt kell váltani.

Lázár Hajnal

Hivatalos jelöltlista

Tegnap járt le a jelölési határidő a közelgő parlamenti választásokon induló képviselő- és szenátorjelöltek számára. A Hargita megyei választási irodánál 26 képviselőtől és 11 szenátorjelölttől vettek át hivatalos jelölési iratcsomót.

Hat politikai párt, illetve szövetség állított jelölteket és egy független képviselőjelölt is letette aktacsomóját. Az RMDSZ képviselőházi mandátumért öt személyt indított: Korodi Attilát, Kelemen Hunort, Antal Istvánt, Pál Árpádot, Bende Sándort, a szenátus bársonyszékeiért pedig Gyerkó Lászlót és Verestóy Attilát. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőjelöltjei: Dorin Sîngeorzan, Marius _epelus, Orbán Imre, Orbán László, Proca Tamara Ana, szenátorjelöltjei pedig Burján Andrii Gabriel és Pop Adrian. Az Új Generáció Pártja (PNG-CD) részéről képviselői székért indul Chereches Sabin Traian, Bors Aurel, Chindea Laura Liliana, Marc Alexandru, Morar Petru, szenátori tisztségért pedig Colceriu Dandu Petru és Di_ã Marcela. A PSD-PC szövetség képviselőjelöltjei Andrei Jean Adrian, Stoia Sabin, Lãzãroiu Florin Rãducu, Glodean Marinel Fãnel, Dusã Mircea, szenátorjelöltjei pedig Breazu Silviu és Glodeanu Cristinel Fãnel. A PDL jelöltjei a képviselői székekre Gane Alexandru Adrian, Todoran Dumitru, Mocanu Dana, Vîlcan Ioan, Ciobanu Adrian Gheorghe, a szenátori mandátumokra Male Dorin és Sabãu Gigore pályázik. A Zöld Párt és az Ökologista Párt közösen Dosa Barnát indítja szenátorjelöltként, Garda Dezső volt RMDSZ-képviselő pedig független jelöltként vesz részt a választásokon. A jelöltek ellen, a választási törvény értelmében, hivatalos óvást október 29-ig fogadnak el a megyei választási irodánál.

Hompoth Loránd

Értékelték a tevékenységet

A székelyudvarhelyi önkormányzat és a polgármester négy hónapos tevékenységét értékelte a tegnapi sajtótájékoztatón Szász Jenő, az MPP elnöke és dr. Vajna Imre, az MPP városi szervezetének elnöke.

Szász Jenő elmondta: az MPP kritikáinak alapja az építő és segítő szándék. A polgári párt elnöke több pontban sorolta fel a hibákat, amikor a jelenlegi városvezetés következetlenül és nem eléggé meggondoltan járt el. Ilyen többek között a Rózsa és Szent János utcák aszfaltozási munkálatainak leállítása, az Orbán Balázs és Tamási Áron utcák kétirányúsítása, a Vár utca megnyitása a forgalom előtt, a sportpénzek átcsoportosítása, a stadion felújítási munkáinak leállítása, a szociális lakások eredeti tervrajzainak módosítása, a városháza alkalmazottainak bércsökkentése. Szász hibás lépésnek tartja, hogy a fűtés problémájának megoldását a helyi költségvetés átcsoportosításával akarja megoldani az önkormányzat, véleménye szerint erre a kormánypénzek, pályázatok a legmegfelelőbbek. Az elnök kiemelte az engedélyek kibocsátásának lassúságát, és azt sem tartja korrektnek, hogy a Kossuth utcai plakátok eltakarják a Millenniumi Oszlop tetején levő turulmadarat. Az emlékmű kifizetése a prioritások közt kellene szerepeljen – mondta Szász. Dr. Vajna Imre szerint az emlékmű „nem lehet zsarolás tárgya". Vajna kifejtette: szabálytalan, hogy eddig mindössze egyetlen rendes tanácsülés volt, a két rendkívüli tanácskozás előtt az MPP-s tanácsosok nem a törvényben előírt öt nappal korábban, hanem a tanácskozást megelőzően kapták meg az anyagot, és ez az idő kevés a felkészülésre.

Lázár Emese

Illeték-befizetés

Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának kereskedelmi tevékenységeket ellenőrző irodája értesíti a vendéglátó-, kereskedelmi és szolgáltatóegységek vezetőit, hogy legkésőbb november 15-ig kötelesek befizetni a 2008-as évre vonatkozó működési engedély (acord de func_ionare) illetékét a hivatal pénztáránál. A határidő lejárta után befizetett illetékekre késedelmi és büntetőkamatot számolnak. Az érintettek a polgármesteri hivatal 3-as számú irodájában kaphatnak bővebb információkat – közölte Ilyés György irodavezető.

Év végi pénzosztás

A Hivatalos Közlöny október 17-i számában jelent meg két kormányhatározat, az 1152/2008-as és az 1155/2008-as. Mindkettő a kormány rendelkezésére álló költségvetési tartalékalapból való pénzösszegek kiutalására vonatkozik, az előbbi egyes megyék folyó- és tőkekiadásainak finanszírozása, utóbbi pedig a helyi közigazgatási hatóságok folyó- és tőkekiadásainak finanszírozása céljából.

Az 1152/2008-as kormányhatározat értelmében egyes megyék saját költségvetései számára összesen 700 millió lejt utaltak ki. 41 megye részesült a szóban forgó összegből, ki többel, ki kevesebbel. Így például Vrancea megye 32,7 millió, megyénk pedig 2,5 millió lejjel. (Egyébként ez a legkisebb összeg, s ugyanennyit kapott Kovászna megye is.)

Az 1155/2008-as kormányhatározat értelmében több mint 2200 helyi közigazgatási egység részesül összesen 1 milliárd 300 millió lej értékű összegben. A kormányhatározat melléklete tartalmazza az érintett közigazgatások listáját, valamint esetenként a kiutalt pénzösszeg rendeltetését.

A két kormányhatározatról az ellenzéki pártok és egyes szakelemzők komoly kifogásokat fogalmaztak meg, többek között azt állítva, hogy a kormánypártok által vezetett megyei, illetve helyi tanácsok elsőbbséget élveztek, érdemtelenül és indokolatlanul jutottak nagyobb pénzösszegekhez, akárcsak a szociáldemokraták által vezetettek, s ez utóbbi azzal magyarázható, hogy az elmúlt időszakok során a szociáldemokrata párt parlamenti támogatást nyújtott a kormánynak. Erről különböző statisztikák is készültek, s egyes ellenzéki pártok vezetői számadatokkal próbálták alátámasztani állításaikat. Nem egy esetben a számadatok annak a látszatát keltik, hogy van némi igazuk az ellenzékieknek. Így például annak az Ilfov megyei egyéni választókerületnek a helyi tanácsai, ahol Tãriceanu kormányfő képviselőjelöltként indul, 2,8 millió lej értékű költségvetés-kiutalásban részesültek. Továbbá a nemzeti liberális párt a helyhatósági választásokon öt megyében szerezte meg a tanácselnöki széket, a demokrata-liberálisok pedig tizennégyben. Az előbbi megyék 125 millió lejes kiutalásban részesültek, az utóbbiak pedig csak 105 millió lejesben. Tehát akad furcsállandó. Szintén különös, hogy a két kormányhatározatot még szeptember 24-én meghozták, de közlésükre – ismeretlen okból – alig október 17-én került sor, azaz ettől az időponttól váltak hatályossá. Annak a három hétnek viszont megvan a maga jelentősége, a pénzösszegek megfelelő elköltése szempontjából is. Erről más kételyeket is megfogalmaztak egyes szakelemzők: szerintük nem egy esetben a közbeszerzési törvény előírásainak következetes és szigorú betartása mellett nemigen lesz, lenne lehetőség a pénzösszegek elköltésére, hisz az eljárás, főleg a beruházások esetében, időigényes, körülményes. No meg az időjárás sem kedvez ilyen munkálatok elvégzésére. Egyes elemzők szerint az is feltételezhető, hogy a már nem éppen törvényes feltételek mellett elvégzett munkálatok utólagos finanszírozásáról lehet szó, mint ahogy az is megtörténhet, hogy az év végén ténylegesen el nem végzett munkálatokat is elszámolnak. Olyan vélemény is elhangzott, miszerint a szóban forgó pénzösszegek lehetővé tették volna a tanárok megemelt bérének tényleges kifizetését az elkövetkező két hónap során.

Lehet vitatkozni, különböző érveket felhozni, de ez már a múlté, a két kormányhatározat hatályos, a többi pedig a helyi tanácsok dolga.

Térjünk visssza az 1155/2008-as kormányhatározatra. Az abban szereplő 1 milliárd 3 millió lejből Hargita megye összesen 35,3 millió lejben részesül. A kormányhatározat mellékletében fel vannak tüntetve a költségvetési kiutalásban részesülő helyi területi közigazgatási egységek, valamint egyes pénzösszegek rendeltetése. Ezek szerint Hargita megye saját költségvetése 1,5 millió lejt kapott, a 131-es megyei út (Kovászna megye határától Felsőboldogfalváig) rehabilitálására, 2 millió lejt a 138-as megyei út rehabilitálására, 820 ezer lejt a 138/B út konszolidálására és 300 ezer lejt egészségügyi egységek javítási munkálataira. Csíkszereda municípium a taplocai út főjavítására 1 millió lejt, a Malom utcai külső munkálatokra és közművesítésére szintén 1 millió lejt kapott, és 200 ezer lejt közösségi közszolgálati székház építésére. (Hogy milyen közösségi közszolgálatról van szó, nem derült ki a kormányhatározat szövegéből, mint ahogy az sem, mire lesz elég a szóban forgó pénzösszeg). Gyergyószentmiklós esetében a Fogarassy Mihály Általános Iskola rehabilitálására utaltak ki 1,3 millió lejt. Székelyudvarhelynek a távfűtési rendszer (hőelőállítás, -szállítás és -elosztás) folytonosságának biztosítására utaltak ki 5,2 millió lejt. (Nem tudni, ténylegesen milyen munkálatokról van szó, és hogy lehet elvégezni télvíz idején.) Maroshévíz esetében a névjegyzéken a művelődési ház felújítása (belső berendezése, felszerelése) szerepel 590 ezer lejjel, a Kemény János Gimnázium bentlakásának és étkezdéjének építése 261 ezer lejjel, ezenkívül megjelenik még két „általános" tétel, folyó- és tőkekiadások, összesen 1,88 millió lej értékben. Szentegyházán járdaépítésre 300 ezer lejt fordíthatnak, s ugyanennyit a Gábor Áron Szakközépiskola hőközpontjára. Bélbor község 590 ezer lejben részesült folyó- és tőkekiadások finanszírozására. Balánbánya a tűzoltóság garázsépítésére és annak irodája rehabilitálására 200 ezer lejt, illetve folyó- és tőkekiadások finanszírozására 1,29 millió lejt kapott. Borszék a járdák és a közutak rehabilitálására, bővítésére 550 ezer lejt fordíthat. Gyergyócsomafalvának 356 ezer lejt utaltak ki a szennyvízhálózat bővítésére. Csíkkarcfalván a közösségi közszolgálat székházának építésére utaltak ki 200 ezer lejt. Gyergyóholló 590 ezer lejt kapott folyó- és tőkekiadásainak finanszírozására. Korondon egy beruházás támogatása szerepel 500 ezer lejjel, a polgármesteri hivatal székházának az építése. Csíkkozmásnak 200 ezer lejt utaltak ki a vidéki turizmusbázis elnevezésű ingatlan rehabilitálására és átrendezésére. Gyergyóditró művelődési otthonának rehabilitálására 556 ezer lejt utaltak ki. Csíkszépvízen a Szent László tér rendezési munkálatai szerepelnek a listán, 300 ezer lejes összeggel. Galócáson a folyó- és tőkekiadások fedezésére fordíthatnak 590 ezer lejt. Gyergyóalfaluban járdaépítésre jut pénz 350 ezer lej értékben. Gyergyószárhegy esetében a 13-as községi út konszolidálására utaltak ki 1 millió lejt. Csíkszentlélek 250 ezer lejben részesül a polgármesteri hivatal székházának bővítése céljából, továbbá 600 ezer lejben a mindszenti utca rehabilitálásért. Gyimesközéplok számára 150 ezer lejt utaltak ki községi utak és hidak javítására. Csíkmadarason a művelődési otthon átrendezésére fordíthatnak 300 ezer lejt és 200 ezer lejt a közösségi közszolgálat székházának építésére. Homoródszentmárton esetében is beruházási munkálat finanszírozására utaltak ki pénzt, 200 ezer lejt, a művelődési otthon rehabilitálására. Homoródalmáson hasonló munkálat finanszírozására ugyancsak 200 ezer lejt, és további 200 ezer lejt utaltak ki a községi utak, utcák és járdák építésére, illetve javítására. Csíkszentmihály község esetében 3 művelődési otthon átrendezésére fordíthatnak 150 ezer lejt. Oklándnak 180 ezer lejt utaltak ki a művelődési otthon rehabilitálási munkálataira. A névjegyzéken Csíkpálfalva a csomortáni művelődési otthon felújításával szerepel, 250 ezer lej értékben. Kászonaltíz községközpontjának kiképzésére 400 ezer lejt utaltak ki, a társadalmi-művelődési központ egy helyiséggel való kibővítésére pedig 500 ezer lejt. Galambfalva a Vékás Domokos Általános Iskola rehabilitálására 200 ezer lejt, az új közigazgatási székház építésére pedig 100 ezer lejt kapott. Csíkrákoson a polgármesteri hivatal székházának bővítése és korszerűsítése 100 ezer lejjel szerepel a listán. Gyergyóremete a gyógyfürdő újjáépítésére és megnyitására 588 ezer lejben részesül. Máréfalva számára 200 ezer lejt utaltak ki területvásárlásra a Nyírő József Általános Iskola belső udvarának kialakítására. Salamás a folyó- és tőkekiadásai finanszírozására 590 ezer lejt kapott. Csíkmadéfalva esetében a sportpálya megépítésére 100 ezer lejt utaltak ki, a játszóteres községi park kiképzésére 300 ezer lejt, további 200 ezer lejt a közösségi közszolgálat székházának építésére. Csíkszentkirály a polgármesteri hivatal székházának rehabilitálására 300 ezer, Csíkszentdomokos a községi utak felújítására 200 ezer lejben részesül. Csíkszentmárton esetében a közösségi közszolgálat székházának építésére 150 ezer, a mentőautók számára építendő garázs és egészségház adminisztratív székházára pedig 300 ezer lej fordítható. Csíkszentsimon 700 ezer lejben részesül a polgármesteri hivatal székházának területén található tűzvédelmi szertár rehabilitálása és bővítése céljából. Csíkszentimrén a polgármesteri hivatal székházának bővítésére 300 ezer lejt fordíthatnak. Várhegy a folyó- és tőkekiadásainak finanszírozására 590 ezer lejben részesül. Újszékelyen a székelyszenterzsébeti református templom rehabilitálására 100 ezer lejt fordíthatnak. Csíkszenttamás számára 700 ezer lejt utalnak ki multifunkcionális központ kiképzése céljából. Gyergyótölgyesen a folyó- és tőkekiadások finanszírozására 590 ezer lejt utaltak ki. Tusnád község a műjégpályás, polivalens csarnok építésére 250 ezer lejt kapott. Varság 350 ezer lejben részesült a római katolikus templom rehabilitálása céljából. Vasláb község esetében 300 ezer lejt utaltak ki egy Marosfőn építendő multifunkcionális ingatlanra és 590 ezer lejt folyó- és tőkekiadások fedezésére.

A felsorolásból is kitűnik, igen színes, változatos a kép, a megye majd mindegyik községe részesült kisebb-nagyobb pénzösszegben.

A leltárból, sajnos, az is látszik, a költségvetési kiutalásnak Hargita megye esetében is mintha adott színezete lenne. Igen, mert a kormányhatározat mellékletében szereplő helyi területi közigazgatási egységek között fehér hollónak számít az, amelynek polgármestere nem a kormánypárt, az RMDSZ színeiben indult és nyert. (Már ami a többségében magyar nemzetiségű településeket illeti.) A kivétel egyébként Gyergyószentmiklós municípum.

A kormányhatározat 2. szakasza értelmében a kiutalt összegek felhasználási módjáért – összhangban a vonatkozó törvényes előírásokkal – a főhitelutalványozók felelnek. Nem sok idő áll a rendelkezésre, hisz a pénzösszegekkel még évzárta előtt el kell számolniuk.

Megyei tanács

Útfelújítások, épületjavítás

Közel tízmillió eurónyi összeget hagyott jóvá tartalékalapjából a kormány Hargita megyei településeknek. Jelentős összegek érkeztek három megyei út javítására, valamint a csíkszeredai poliklinika épületének modernizálására is – jelentette be Borboly Csaba megyei tanácselnök a tegnapi azonnali tanácsülésen.

Forró-Erős Gyöngyi

Az összegeket a Hivatalos Közlönyben a hét végén megjelent kormányhatározatokkal hagyták jóvá, és mivel ezeket az év végéig el is kell költeni, a pénzek költségvetésbe való belefoglalása indokolta a megyei tanács ülésének azonnali összehívását – nyilatkozta az elnök. Külön-külön hárommillió lejt szán a megyei tanács a megye a 131-es (Felsőboldogfalva – Oklánd), valamint a 138-as libáni útra, illetve 820 ezer lejt a 138/B számú, varsági út felújítására. A megyei önkormányzat igyekszik a lehető leghamarabb lebonyolítani a közbeszerzési eljárásokat, hogy az aszfaltozási munkálatok ne decemberre maradjanak – mondta Borboly.

– Az idén el lehet-e költeni ezeket a pénzeket célszerűen és törvényesen? – tette fel a kérdést Árus Zsolt MPP-s tanácsos, aki úgy vélte, későn jött a kormánytól ez a költségvetés-kiegészítés, az időjárás már nem teszi lehetővé megfelelő minőségű munkálatok elvégzését, és véleménye szerint a kampányidőszak miatt utalta ki a kormány most ezeket az összegeket.

A csíkszeredai poliklinika épületének felújítására is jött pénz a kormány tartalékalapjából. Az erre a célra szánt 300 ezer lejből a főbejáratot kívánják felújítani, és modern liftet is szerelnének az épületbe – mondta az elnök.

Hecser Zoltán

ORSZÁG – VILÁG

Magyar–román kormányülés

Kisebbségi törvény csak később

Csak a következő román parlament dönthet a kisebbségi törvényről – mondta Cãlin Popescu Tãriceanu román miniszterelnök tegnap a Szegeden tartott magyar–román kormányülésen. Gyurcsány Ferenc szerint érdemes támogatni a kulturális autonómiát.

Nyilvánvaló, hogy már csak negyven nap van a választásokig, és a parlament gyakorlatilag felfüggesztette működését. Semmi esélye nincs annak, hogy a parlament jelenlegi ülésszakán elfogadja ezt a törvénytervezetet. Ez olyan cél, amelyet a következő kormánynak kell elérnie – mondta Cãlin Popescu Tãriceanu az MTI kérdésére a magyar–román kormányülés utáni sajtóértekezleten. Minden országban fontos, hogy a kisebbség megőrizze kulturális és történelmi identitását, igaz ez a magyar kisebbségre Romániában éppúgy, mint a román kisebbségre Magyarországon – hangsúlyozta a kormányfő az MTI-nek.

A román miniszterelnök támogatja a kulturális autonómiát, de szerinte ennek nem szabad a kisebbség elszigetelődéséhez vezetnie, mert az a következő generációk életére is hatással lehet. Már ma is széleskörű jogok illetik meg a kisebbségeket Romániában. A kisebbségi törvény pedig nem tesz mást, csak egy jogszabályban egyesíti a már létező törvényeket – tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc szerint az autonómia összhangban van az európai normákkal és elvekkel. A kulturális értelemben sokszínű Európában a nyugalmat és békét jól szolgálhatja a különböző típusú autonómiák létezése – tette hozzá a miniszterelnök. „Ha valamelyik nemzeti kisebbség meg szeretné teremteni a maga kulturális autonómiájának különböző formáit – legyenek intézményei, legyenek iskolái, legyen újságja – azt lehet és érdemes támogatni. Ez nem elvesz egy országból, hanem hozzátesz" – mondta Gyurcsány Ferenc. Hozzátette: a nemzeti kisebbségeket megilletik azok a jogok, amelyek ahhoz kellenek, hogy megélhessék maguk nemzeti identitását, többes identitását, ápolhassák saját nyelvüket. A régióban van olyan ország, amely szerint az autonómia az állam széteséséhez vezet. Ezek azonban túlzott és megalapozatlan félelmek. Romániában most lényegesen több a megértés a kérdésben, mint néhány évvel ezelőtt – fűzte hozzá Gyurcsány Ferenc.

A magyar–román kormányülést értékelve a kormányfő kiemelte: ma már sokkal inkább építkezésekről szólnak ezek a találkozók, lényegesen kevesebb a konfliktus a román és magyar közösségek között a határ mindkét oldalán. „Az elmúlt négy évben összességében a magyar–román viszonyban áttörést sikerült elérni" – hangsúlyozta.

A tegnapi kormányülésen a két fél egyetértetett a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport felújításával, a munkálatok jövőre be is fejeződhetnek. Battonyán pedig nemrég fejeződött be egy egymillió euró értékű iskolafelújítás. A munkálatokhoz Bukarest is hozzájárult – tette hozzá a miniszterelnök.

A találkozón a felek szót váltottak a közúti és a vasúti szállításról és az autópályákról. Emellett Románia szándéka a gyorsforgalmi vasút meghosszabbítása Konstancától Budapestig – mondta el a tervekről Cãlin Popescu Tãriceanu. Szólt továbbá a Bécs–Budapest–Bukarest szupervonat megépítésének elképzeléséről.

A két ország közös nyilatkozatot fogadott el az EU klíma- és energiacsomagjáról. A kormányülés után tartott sajtótájékoztatón Cãlin Popescu Tãriceanu hangsúlyozta, az együttműködésnek az energia területén jó néhány közös eleme van, köztük olyan fontos projektek, mint a Nabucco-gázvezeték és az energiahálózatok összekapcsolása.

Tãriceanu elmondta azt is, Románia 2011-ben szeretne csatlakozni a schengeni térséghez, éppen akkor, amikor Magyarország lesz az EU soros elnöke. A schengeni csatlakozásnál Románia számít Magyarország segítségére – tette hozzá.

Magyarország továbbra is ellenzi a verespataki aranybánya megnyitását – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a sajtóértekezleten: „mi továbbra sem értünk egyet ezzel a beruházással".

A kormányülés után a két miniszterelnök közösen koszorúzta meg a román–magyar megbékélési tervezetnek emléket állító táblát. A dél-alföldi városban 1849-ben írták alá román–magyar megbékélési tervezetet. Ez a dokumentum külön nemzetiségként ismerte el az erdélyi románságot. A megbékélési tervezet több kulturális és gazdasági jogot biztosított a románságnak. A koszorúzás után néhány járókelő a kormányfő lemondását követelte, ahogy Gyurcsány Ferenc elhaladt mellettük. Tüntetést azonban a tervek ellenére végül nem szerveztek a kormányfői találkozó ellen. Cãlin Popescu Tãriceanu a koszorúzást követően a magyarországi román közösség képviselőivel találkozott a szegedi főkonzulátuson.

Hírösszefoglaló

Köszöntötték a szűrőprogram orvosait

A Kászonaltízen szervezett egészségügyi szűrőprogramban résztvevő orvosok, szakápolók munkáját köszönte meg tárgyjutalommal tegnap Szolnokon Fejér Andor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke.

A fideszes megyei vezető hangsúlyozta, a szűrőprogram megvalósítását Szolnok megye erdélyi testvérmegyéjének kistelepülésén a közgyűlés kezdeményezte, de ez kivitelezhetetlen lett volna a feladatot önként vállaló orvosok, ápolók nélkül.

A szűrővizsgálat szakmai céljaként azt határozták meg, hogy a helyi családorvossal egyeztetett szakorvosi (szemészet, kardiológus-belgyógyászat, diabetológus-belgyógyászat, gyermekgyógyászat, urológia, bőrgyógyászat, radiológia) szűrések révén még pontosabb kép alakuljon ki az ottani lakosság egészségi állapotáról.

A program másik fontos eleme az volt, hogy a Szolnoki Hetényi kórház szervezésében gyógyszeradományt adtak át a helyi orvosoknak. Az adományokat 3 nagy gyógyszeripari cég ajánlotta fel közel 500 ezer forint értékben, amely gyermekvitaminokat, vérnyomás- és koleszterinszint-csökkentő szereket tartalmazott.

Rédl Jenő, a megyei orvosi kamara elnöke elmondta: a szűrőmunkát napi 9-10 órában végezték az orvosok és egészségügyi dolgozók. A szakdolgozói előkészítés és az informatikai háttér nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az öt nap alatt 556 helyi lakost tudtak megvizsgálni. A munka eredményeként a szűrés számtalan nem ismert, vagy esetleg titkolt betegséget tárt fel. A helyi családorvos a szűrés eredményeit felhasználva tudja kezelni betegeit, vagy további vizsgálatokra, ellátásra a csíkszeredai kórházba utalni.

SAJTÓSZŰRŐ

Már az űrről is hazudnak

A kormány megrendelésére javában zajlik szép hazánk, Románia hírnevének tisztára mosása, s ebben a Cotidianul szerint mások is segítenek. Például egy olasz szociológus minden különösebb bizonyíték nélkül azt állítja, hogy a románok lejáratását Olaszországban – kapaszkodjunk meg jól – az olasz jobboldali kormányzat és a szintén olasz titkosszolgálatok tervelték ki! Történt mindez a hírhedt Majlat-ügy, egy olasz úrinő brutális meggyilkolása után, valószínűleg majd erről is kiderül, hogy tulajdonképpen a grönlandi titkosszolgálat műve volt, így akarták megbosszulni a román állatkertekben éheztetett fókákat. Az olasz szociológus csinos forgatókönyve egy dologra viszont nem ad magyarázatot: miért tartják rablónak és tolvajnak szegény ártatlan románokat (és főleg romákat) német vagy francia földön? Eddig elérne a rejtélyes olasz titkosszolgálatok keze? Csoda történt az országúton – tudósít az Evenimentul zilei: egy sinaiai férfi a postán büntetést kapott a rendőrségtől, mert 500 km/óra sebességgel vezette autóját. Ez országos rekord lenne, ám a férfi kétségbeesetten tiltakozik, azt állítva, hogy 15 éves autója nem tud száz fölé sem menni... Hazug disznaja, hát nem tudja, hogy a román rendőrök sose tévednek?! Ugyanez a lap közöl egy rossz hírt: annak dacára, hogy minden hivatalosság esküszik a román bankrendszer stabilitására, a hazai bankok 20 százalékkal megemelték a kamatokat a már létező hitelekre, kellemetlen meglepetést okozva a havi törlesztést fizetőknek. Az Adevãrul fürgén lecsapott Markó Béla nyilvánvalóan kampányfogásként bedobott kijelentésére, miszerint az erdélyi románoknak kötelezővé kell tenni a magyar nyelv megtanulását. Ellentétben a sokat tapasztalt erdélyi magyarokkal, a román újságírók még hisznek az RMDSZ életfogytiglanra megválasztott elnökének, és gyorsan felmérést készítettek az olvasók között: elfogadnák-e, hogy kötelező tantárgy legyen a magyar? Mivel a lapot túlnyomó többségben románok olvassák, az eredmény nem is olyan rossz: csak 84 százalék mondott nemet, 11 százalék beleegyezne. Nosza, Markó úr, lássuk azt a törvénytervezetet! A România liberã is egy politikus kampányígéreteinek járt utána, a PSD elnöke és kományfőjelöltje, Mircea Geoanã pár napja azt állította, tárgyalásokat folytatott a NASA-val egy román űrhajós űrbe küldéséről. Az úságírók ellenőrizték a kijelentést, a NASA illetékesei készségesen válaszoltak: nem tárgyaltak Geoanã úrral sem erről, sem másról, válaszukból az is sejthető volt, hogy azt sem tudják, kiről van szó. Megértem, hogy kampányban hazudnak a politikusok, de ekkora baromságot kitalálni...

Szondy Zoltán

RIPORT

Háromkúton, Prezsmeréknél

Rozsdavörös, napfénysárga, méregzöld lombú fák közt kanyarog a hepehupás út Gyilkostótól egy kis településre, hol a hármas varázsszám mindegyre előbukkan. Közigazgatásilag három településhez tartozik Gyergyóhoz, Gyimesközéplokhoz, és – mióta „elsirítettek" egy részt – Békáshoz. Nevét három forrásról, kútról kapta, és három generáció élete elevenedik meg előttünk.

Háromkúton járunk, a Hagymás-hegység keleti lábánál. Alig 170-en lakják, többnyire magyarok, csángók. Prezsmeréket mindenki becsüli itt, de ismerősként köszöntik a turisták is, akik Fehér-mezőben járnak.

Kétlaki életet él a család – télen Háromkút a tanyájuk, nyáron a „kert végében" őrzik állataikat. Nos, itt mást jelent a kert vége: a ház és első udvar meghosszabbításaként birtokuk átnyúlik a Fekete-Hagymáson, s a Fehér-mező egy része is övék. Ezt nevezik igazi nadrágszíjparcellának. Hajdan e mező vándorjuhászok állomása volt, aztán Lázár báró birtokolta, majd 1921-ben negyvenegy háromkúti gazda tulajdonává vált.

Prezsmer János testvérével, Györggyel tölti itt a nyarakat. A testvéreknek van ragasztott nevük is, Faggyasok. Egy ősük hagyta rájuk, ha már nagy vagyona nem volt. Állítólag a nagy bajuszú szépapa ifjúkorában egy esküvőn jól beevett a levesből. Akkoriban „állatot", azaz szarvasmarhát vágtak le a nagy alkalomra, faggyúja pedig megkapaszkodott a bajszában. Törülni elfelejtette, s a csinos menyecskéhez így feldíszítve indult udvarolni. A tűzről pattant szépasszony viszont elutasította: menj innen, te faggyas – mondta, s szava évszázad óta visszacseng Prezsmerék fülében.

Idő előtt hazahajtották idén az állatokat Prezsmerék. Bár úgy tartják, Szent György napjától Szent Mihályig legel a nyáj, itt még Szent Györgykor hideg van, odázni kell az állatok Fehér-mezőbe hajtását, Mihályt pedig vagy meg lehet várni, vagy nem. Most a havazás szólt bele, tenyérnyi hó esett.

– Meghavazott egy kicsit, s eljöttünk, mert az állatok fáztak – mondja János bácsi, s bevallja, kissé ő is meg-megfázott, de nem erőst. Negyvenhárom juh és tizenhét tehén a két testvéré.

A városi ember által rég elfelejtett egyszerű ciklus szerint megy itt az élet: tavasszal kihajtják a teheneket, juhokat. A borjak a zsíros tejen hízva serdülnek vágó és eladható méretűre. Eladják őket, ebből jut az eleségre, s még egy kis szőlőt is vásárolnak, hogy legyen bor a téli estékre. Idén nyolc borjú lett, s egy „román" egyszerre vette meg. Hiába kért a pluszban bérelt legelőért borjat az új szomszéd nagybirtokos, Kurkó János, neki már nem maradt.

Most az állatok a belső kertben folytatják a legelést, beszélgetésünket olykor megszakítják a terelés szavai is. Hőj nye, ve! – hangzik a parancs, melyet a tehén is tökéletesen ért.

Egyre gyérebb a szomszédság, öregek a temetőbe, fiatalok a „civilizációba" mennek. Nagy dolog, mikor a kis templomban, az egykori Pap báró háza helyén esküvőt tartanak.

– Egy darabig egy hónapba eccer jött a pap misézni. Most úgy van, hogy egy hónapba keccer. Na de hát aztán megtörténedik, hogy valami bajik van nekik es, s nem jön, de ha halál történedik, hamarébb jön. Most szombaton is jön, mert esküvő van. Leszünk vagy százan; négy-öt esztendő is eltelik ilyen esemény nélkül – mondja János bácsi, s aztán megint teheneihez szól: – Bimbó, magad rosszaskodol. Neve van minden marhának, különben hogyan értené, hogy őt szólítják – kapom a felvilágosítást.

János bácsi nem nősült meg. Öregedve, öccse fiát, Istvánt győzte meg, költözzön hozzá, viselje gondját. Istvánnak immár családja, kisfia is van, a kétéves Kristóf karon ülve próbálkozik a tehén-vezényszavak tanulásával. Gyakran hallja, csak megtanulja, mert apja, nagybátyja egyaránt azt szeretnék, ha nem venné nyakába a világot, mint sok háromkúti, hanem itt maradna, folytatná az állattenyésztést.

Nyáron Fehér-mező, télen Háromkút lehetne az otthona. Igaz, rozoga a háromkúti iskola, de kitanulhatná ott az írás-olvasást, az út pedig amúgy is rossz, nincs mit koslatni a város felé. Éhen halni itt nem lehet, tej, sajt, hús van, a törökbúzát kihozzák az árusok, van miből a bálmost elkészíteni, na meg szaporítani is lehet a bankókat mészégetéssel. A kis Kristóf már fülelhet, hogyan kell a meszet kiégetni: egy mãsura fa azt jelenti, hogy az egy méter hosszúra vágott fenyőfát két méter magasra s két méter szélesre rakják. Ennyi kell ezer kiló mészhez. Aztán gödörtől függ, hány ezer kilót lehet égetni. Bálmost is kóstolt már a kicsi, tej fölében főtt kukoricalisztet. Hát az csak itthon kell tartsa, mert máshol ilyet nem kap. István mondja, őt valahogy meggyőzte a család az itthon maradásra, töri magát, hogy Kristófnak is itt legyen jövője.

Hogy lesz az unióval, ha ideér? Beleszól-e Kristóf életébe? – érdeklődöm, de János bácsi nem félti a jövőt: – Belétették a nemzeti parkba a mezei részt es, de nem tilthatják meg a legeltetést. Hát a füvet egyéb nem legeli, csak az állat. A parkosok nem rághatják le helyettük.

István, míg felesége hazaér a városból, minden figyelmét Kristófjára fordítja. A laposakat pillantó legényke elalvás előtti mese helyett apjától arról hallhatott, ha jobb lesz az idő, még le tudnák kaszálni a sarjút, hogy legyen bőven télre az állatoknak. Mi még hosszan, ráérősen – mert e helyről elsietni nem lehet – beszélgettünk János bácsival. Egyszer sem hagyta el száját zokszó, pillanatig sem volt szomorkodás pillantásában. Hát ezért járnak ide turisták és fényképészek: erőt meríteni a csendes derűből.

Balázs Katalin

Kifizetési ügynökség

Megkapják a támogatást

A Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség Hargita Megyei Központja befejezte a 2008-as évre szóló állattenyésztési kiegészítő támogatási kérelmek első tartalmi ellenőrzését.

A feldolgozott kérelmekből kiderül, nagyon sok fülszámot hibásan vezettek be. A rendben talált mintegy 7236 kérelem esetében az állattartó gazdák még e hónap folyamán megkaphatják a szarvasmarhánkénti 350 lejt. Ez azonban csak a támogatási összeg első részét jelenti.

A kérések feldolgozása, illetve a tartalmi ellenőrzés első szakasza után elmondható, a szarvasmarhafarm-támogatási kérelmek mintegy 83%-át fizethetik ki novemberben. A juhok, illetve kecskék létszáma szerinti támogatási kérelmek mintegy 22%-a esetében fizethető ki a támogatási összeg. Ez azt jelenti, hogy az el nem fogadott kérelmek kifizetése a hibák miatt késni fog. Eddig csaknem 100, juhtámogatási kérelmet utasítottak vissza.

Ugyanakkor az illetékesek felhívják a gazdák figyelmét, hogy e hónap végéig az ügynökség Hargita megyei központjához még benyújthatják a tejfeldolgozóknak leszállított minőségi tejre vonatkozó támogatási kérelmeiket is. Az érvényben lévő rendelkezések értelmében a tejfeldolgozókhoz leszállított 1 liter tej után – a jogszabályban rögzített követelmények betartása esetén – 30 bani támogatás jár.

SPORT

Nehezen, de győzött a HC

Sokkal nehezebben győzte le tegnap este a Vákár Lajos Műjégpályán a HC Csíkszereda a Brassói SCM Fenestela 68 csapatát a hazai jégkorongbajnokságban. A pályaválasztó brassóiak kétszer is vezettek az első harmadban.

A találkozó előtt sokan fölényes HC-győzelmet jósoltak, ám a vártnál nehezebben született meg a csíki hokisok sikere. A barcasági klub hokisai már az első percektől bátran játszottak, ezzel jelezve azt, hogy nem adják be könnyen derekukat.

A hatodik percben Kavulic HC kapuja mögül kiadott korongját a szabadon érkező Gergely vágta be Fedor kapujába, negyven másodperccel később azonban Antal egyenlített. A 13. percben Gergely szolgálta ki Kavulicot, így a brassóiak újra megszerezték a vezetést. Az egyenlítő találat az első szünet előtt 38 másodperccel esett, Péter egy emberelőnyt váltott gólra.

A középső harmadban HC-fölényben zajlott a játék, a 26. percben Szabó, majd a második szünet előtt tíz másodperccel Suur növelte kétgólosra a csíkiak előnyét. Az utolsó játékrészben újra kiegyenlítődött a két csapat játéka, a brassóiak a 46. percben egy emberfórt kihasználva szépítettek. Az utolsó percek izgalmas játékot hoztak, a brassóiak kapusukat mezőnyjátékosra cserélve próbáltak egyenlíteni, a HC-től azonban Foltín gólt lőtt.

A román bajnokság első értékcsoportjának eddigi eredményei: Sportklub – SCM Brassó 6–1 (2–1, 3–0, 1–0) Steaua – SCM Brassó 7–3 (4–2, 1–0, 2–1), HC Csíkszereda – Progym 9–3 (4–0, 1–1, 4–2), Sportklub – Steaua 3–2 (0–1, 1–0, 2–1), Sportklub – HC Csíkszereda 2–5 (1–1, 0–2, 1–2), Progym – Steaua 1–5 (0–2, 1–2, 0–1), HC Csíkszereda – SCM Brassó 3–0 (0–0, 1–0, 2–0), Steaua – Sportklub 4–3 (2–1, 2–1, 0–1), SCM Brassó – Sportklub 4–7 (2–2, 2–2, 0–3), Steaua – HC Csíkszereda 3–6 (1–2, 1–1, 1–3), Progym – Sportklub 2–6 (0–4, 0–0, 2–2), HC Csíkszereda – Sportklub 6–7 (2–4, 3–1, 1–1, 0–1), Progym – SCM Brassó 3–2 (2–0, 0–0, 1–2), Steaua – Progym 8–1 (3–1, 3–0, 2–0), Progym – HC Csíkszereda 6–1 (0–1, 2–0, 4–0), SCM Brassó – HC Csíkszereda 3–5 (2–2, 0–2, 1–1).

A következő hazai bajnoki meccset, a SCM Brassó – Progym összecsapást jövő kedden rendezik.

1. HC Csíkszereda 7 5 0 1 1 35–24 16

2. Sportklub 7 4 1 0 2 34–24 14

3. Steaua 6 4 0 0 2 29–17 12

4. Progym 6 2 0 0 4 16–31 6

5. SCM Brassó 6 0 0 0 6 13–31 0

Kopacz Gyula

Sporthírek röviden

Teremlabdarúgás. A hazai 1. Liga 6. fordulójának eredményei: Keleti csoport: Focsani – Székelyudvarhelyi Sport Klub 3–5, Brassói Design Construct – Concordia Chiajna 3–4, Moldocor Piatra Neam_ – Sepsiszentgyörgyi Spicom 4–3, Marosvásárhelyi City’Us – Galaci United 2–3.

1. Moldocor 6 4 1 1 17–13 13
2. United 6 4 1 1 15–11 13
3. City’Us 6 4 0 2 30–14 12
4. Concordia 5 4 0 1 16–5 12
5. Sport Klub 5 3 0 2 16–15 9
6. Focsani 6 1 1 4 17–31 4
7. Brassó 6 0 2 4 14–22 2
8. Spicom 6 0 1 5 14–28 1

Nyugati csoport: Resicabánya – Dévai Quasar 13–3, Szimériai Olimpic 2003 – Kolozsvári Clujana 4–5, Temesvári Poli – Dévai Dava 9–3, CIP Déva – Craiova 5–1. A csoportot a 18 pontos CIP vezeti a 15 pontos Craiova és a 12 pontos Clujana előtt.

Labdarúgás. Élesedik a harc az első helyért a hazai 1. Ligában, miután egy pontra megközelítette az Unirea Urziceni az éllovas Dinamót. Az Unirea hétfőn, a 11. forduló utolsó mérkőzésén 1–0-ra győzött Besztercén, Galamaz 67. percben szerzett találatával. A bajnokság ranglistájának élcsoportjában csak a pontszámok tekintetében módosult a helyzet: a Dinamo vezet 25 ponttal, második az Urziceni 24 ponttal, harmadik pedig a Steaua 21 ponttal.

Maradona is pályázik

Diego Maradona, az 1986-ban világbajnok, 1990-ben vb-ezüstérmes argentin válogatott vezéregyénisége, minden idők egyik legjobb futballistája is bejelentkezett az argentin szövetségi kapitányi posztért azután, hogy Alfio Basile, az eddigi tréner pénteken lemondott. – Elképzelhető, hogy én állok az utolsó helyen az esélylatolgatásokban, de mindenképpen első vagyok az argentinok szívében. Nagy kedvem van a nemzeti csapatot irányítani. Ha ez lehetővé válna számomra, olyan lenne, mintha a hetedik mennyországba jutnék – nyilatkozott a közszolgálati televízióban a korábbi világsztár.

Alfio Basile a Chilében elszenvedett kínos, 1–0-s vereséget követően távozott posztjáról, az argentin csapat tíz forduló után a harmadik, továbbjutást érő helyen áll.

A poszt esélyese ezzel együtt Sergio Batista, aki az olimpiai csapattal aranyérmet szerzett a pekingi játékokon. Kettejük mellett Miguel Angel Russo és Diego Simeone számít nem hivatalos jelöltnek.

Meccsek, gyűlések…

Rögtön egy meglepetéssel startolt a hazai 1. Liga hétvégi fordulója: a Bajnokok Ligájában is szereplő Steaua az O_elul otthonában kapott ki. Jött a gyűlés, a cirkusz, a katonacsapat „patronja" nagytakarításba kezdett, elsőként egy cserejátékos, Adrian Neaga került lapátra. Nem valószínű azonban, hogy a csatár mellőzése lenne a gyógyír a fővárosi gárda utóbbi időben tapasztalt gyenge szereplésére. Zapata, a csapat kolumbiai kapusa sem tartozik a főnök kedvencei közé, így elképzelhető, hogy újabb kapus után néz a klub. Marius Lãcãtus vezetőedző úgy érzi, valaki kívülről piszkálja a csapat egységét, állandó feszültséget keltve. A sajtósok nyomozását követően csak sejteni lehet, hogy Victor Pi_urcã szövetségi kapitány vagy Cosmin Olaroiu az Al-Hilal jelenlegi edzője a „zavaró ember". Annyi biztos, Lãcãtus posztja már nem annyira szilárd a Steaua kötelékén belül, de erre rácáfolhat azzal, ha csapatát továbbjuttatja legalább az UEFA-kupába (mert a BL-ben erre már nagy esélye nincs) és a hazai bajnokságban élre tör.

A ma este harmadik BL-találkozóját játszó Kolozsvári CFR a hétvégén az éllovas Bukaresti Dinamót fogadta otthonában. Örömünkre a rangadó hazai győzelmet hozott, ezzel feltöltődve indultak útnak a Gépész utcaiak Franciaországba. Ha Culióék pontot vagy pontokat szereznek Bordeaux-ban, a vastag prémiumok mellett nagy lépést tesznek a felé, hogy tavasszal is izgulhassunk a BL-mérkőzésen a kolozsváriakért. A vereséget követően a dinamósoknál ismét a káosz jelei mutatkoznak. Egyesek Nicolae Badeát, a Dinamo vezetőtanácsának elnökét vádolják, mert allítólag nem áll ki a gárda mellett, és nem fektet elegendő pénzt a csapatba. Egyébként a napokban néhány dinamós játékost éjszakai dorbézoláson kaptak. Lett is nagy hűhó belőle, azóta gyűlést gyűlés követ, a fülhúzás mellé bónuszként pénzbírsággal is jutalmaznak Cristi Borceáék.

A forduló meglepetései közé sorolható még a FC Arges és az Unirea Urziceni idegenbeli győzelme a Vaslui, illetve Beszterce ellen. Dan Petrescu csapata ezzel a második helyre jött fel a tabellán, az elsőt egyelőre a Dinamo birtokolja. Érdemes megemlíteni, ha nincs a FC Temesvár hatpontos büntetése akkor a bánsági csapat most éllovas lehetne.

Hosszú idő után tudott győzni bajnokin a Bukaresti Rapid csapata. Kellett ehhez néhány gyűlés, cirkusz, a régi-új edző és egy gyengécske ellenfél. Az újonc Gaz Metan kapuját négy góllal tömték ki Spadacioék. Külön érdekessége a találkozónak, hogy a vasutas csapat 11 idegenlégióssal kezdte a mérkőzést. Ilyen a román bajnokság történetében először fordul elő. Globalizáció a javából. Lehet, hogy ráérzett a siker titkára José Peseiro?

Ficz Csaba

LEVÉLBONTÁS

Beder Tibor hatodik könyvéről

A kötet székelykeresztúri bemutatójára a Molnár István Múzeumban került sor az elmúlt héten. A továbbiakban az ott elhangzott ismertető következik:

Beder Tibor a Megidézett múlt című könyvében a kereken 180 évvel ezelőtt Gyergyószentmiklóson született dédnagyanyjáról, a dédiről ír a legtöbbet. Az örmény származású Zárug Mária utáni kutatás már a 27. oldalon zsákutcába jut. – Hogyan is olvashattam volna el az anyakönyv dédire vonatkozó részeit, amikor sem írni, sem olvasni nem tudok örményül! – kiált fel a szerző, én pedig azt kérdeztem magamban olvasás közben: s akkor most mi lesz, látván, hogy a könyv éppen tízszer ennyi, 270 oldalas.

S hogy mi van tovább a könyvben? Megpróbálom elmondani.

Ismerteti az örmény történelem legfontosabb egyetemes és helyi eseményeit, erdélyi és gyergyószentmiklósi vonatkozásait. S mivel kezdhetné a szerző, ha nem éppen a számunkra bizarr örmény ábécével, amelyben csak az o, u, s hasonlít a latin ábécé ezen betűire, s hogy jobb legyen, az s-nek két jelentése van.

Olvashatunk még arról, hogy az örmények magyarországi jelenléte egyidős a honfoglalással, és Szongot Kristóf szamosújvári tudós tanár a múlt század fordulóján, 1906-ban határozottan állította az örmény–magyar rokonságot.

Beder Tibor Törökországot járó, Rodostó- és Mikes-szakértő – ezt sokan tudják –, én társaságában a helyszínen is megtapasztaltam. Könyvében is egyszer csak Rodostóban kötünk ki. Mikes Kelemen 36. levelében ezt írja: „...mert jó azt tudni, hogy ebben a városban négyféle nemzetség vagyon: török, zsidó, görög és örmény, mi magyarok az örmények házaiban lakunk".

Beder Tibor könyvének 67. oldalán ezt olvashatjuk: „az örmények sorsa tehát véget nem érő menekülés és helyváltoztatás volt", majd a szerző közelebbi ősei, nagyapja és édesanyja első és második világháborús kálváriáját idézi. Ők már örmény-magyarok, illetve magyarok.

Az V. fejezet négy település – Szamosújvár, Erzsébetváros, Gyergyószentmiklós, Csíkszépvíz – örmény társadalmáról szól.

A könyv utolsó harmadában a szerző újból a dédi után kutat, ezúttal Zárug Mária halotti bejegyzése után nyomoz, aki 1896-ban, Lisznyón halt meg. A kutatás színhelye ezúttal a megyei levéltár Sepsiszentgyörgyön, majd a Székely Nemzeti Múzeum, de mindhiába: Zárug Mária halotti bejegyzését nem találta meg.

Fodor Etelka Éva, Székelykeresztúr

Oda nem illő márványtábla

Csíkszereda régi óvodája a mai Gál Sándor utcában működött, amíg le nem bontották. A főbejárat fölött egy márvány emléktáblát helyeztek el a következő felirattal: „Ezen kisdedóvodát építtette és Csíkszereda városnak adományozta 1908. évben a Csíkszeredai Takarékpénztár RT alapításának XXV. éves évfordulója alkalmából. Hálás köszönet érette! Csíkszereda város közönsége." Az óvoda lebontásakor egy jóindulatú személy megmentette a márvány emléktáblát. Nem tudni azonban, milyen meggondolás alapján helyezték el a Csigabiga óvoda jelenlegi épületének külső falára, a Sadoveanu utca mellett. Tudott dolog, hogy ezt az épületet az első világháború előtt dr. Daradics Félix csíkszeredai ügyvéd építette saját lakása és irodája számára. A kommunizmus ideje alatt államosították, később ide költöztették az óvodát. Nem kellene hát „idegen tollakkal"dicsekedni, és ideje lenne levenni ezt a félrevezető márványtáblát.

Erőss István-András mérnök, Csíkszereda

Megszólításaim...

Ha valakivel közölnivalónk van, vagy éppen érdeklődni szeretnénk az a természetes, hogy először megszólítjuk: hozzátéve nevét, beosztását, foglalkozását. A nyilvántartásba vétel is ilyen módon történik. Egyik nap eszembe jutott, és elgondolkoztam – Istenem, életem több mint hét évtizede alatt hányféle megnevezésre is kellett odafigyelnem, hányféle megszólítást is kellett magamra értenem, még akkor is, ha egyikkel-másikkal nem értettem egyet, szüleim akaratától távol állottak. Már mindjárt az elején: a keresztségben Szent László királyunkat kérték fel segítségemre. Akkor a keresztvíz alatti ijedtségemben nem is értettem/ érthettem, hogy László vagyok, sőt, a keresztlevélben Ladislau állott. A lényeg azonban számomra az volt és maradt, hogy az anyatejjel, a családi fészek melegével a László erősödött meg egy életre. Persze ez változatos formákban került az éterbe. Alkalmanként volt: Laci, Lacika, Lackó. Később voltak esetek – ritkán ugyan –, amikor különös hangsúllyal nem ezek a betűk kapcsolódtak nevemhez, de a címzett csak én voltam. Így hangzott: úrfi! Ami ezután következett, nem szerzett különösebb örömet, utólag is hálás vagyok a törődésért.

Volt egy rövid időszak, 1940–1944 között, amikor mindenhol László lettem, lehettem (iskola, személyazonossági stb.). Aztán ismét következett a már említett kettősség, ami többnyire elég makacsul tartotta magát, és most is tart. Az érettségi után 1952-től az egyetemen már B. elvtárs lettem. Ezt a fajta megszólítást azért tartottam értelmetlennek, mert nem mindenkivel, aki az elvtárs szót vezetéknevemhez toldotta, voltam/lehettem elvben is homogén. Na, de akik ezt velem hasonló módon átélték, végigszenvedték, azoknak dőreség lenne magyarázni! Kis felüdülést csak az jelentett, amikor pályakezdés elején Csíkmadéfalván (három évig) a gyermekek nagy része tanár bácsinak, Csíkrákoson pedig (sajnos csak három hónapig) tanító bácsinak szólított – számomra mindmáig ez cseng a legmelegebben. Aztán ismét elvtársnak kellett lenni 1989-ig.

Azért az 1969–1989-es periódusban voltam tanár úr is, mert a sportosztályokban ez volt a módi. Szinte furcsán hangzott, pedig valamikor mi magunk is így szólítottuk tekintélyes tanárainkat. De (sok) mindent meg lehet szokni, így azt is, ha urazzák az embert még azok is, akik inkvizitorként hívatgattak, érdeklődtek életem egy-egy előbbi periódusáról, „viselt dolgaimról". Az idő örök törvénye szerint ugyanis, ahogy telik, illetve eltelik, lassan pont kerül az i-re. Bácsik meg nénik leszünk. Így érkeztem el az immár általánossá lett Laci bácsihoz, hála Istennek. De bevallom, nem esik rosszul, és egyáltalán nem zavar, ha kellő – többé-kevésbé megérdemelt – tisztelet cseng ki belőle.

Borsodi László, Csíksomlyó

Választunk és sztrájkolunk

Közeledik a választás napja. Rövidül az adásidő a tévében, kisebb a hely a sajtóban, ahol az ország milliárdosai siránkoznak vagyonuk csökkenéséért az általános gazdasági válság miatt. Véget ér a pártoknak és vezetőiknek egyre drasztikusabbá váló, egymás szennyesét kiteregető műsora is. Nem kérhetnek még több összeget az államkasszából választási kampányokra. Azon gondolkodom, mitől fogok felháborodni. Ha vezetőink végképp magukhoz ragadták a bársonyszéket, amibe foggal-körömmel kapaszkodtak és a nagy fizetést, egyéb juttatásokkal és előnyökkel együtt? Mit adnak még el milliárdosaink az ország vagyonából, vagy szereznek meg potom pénzért, hogy vagyonuk gazdasági válság okozta csökkenését némiképpen pótolni tudják? Kit fogok sajnálni, ha C. V. Tudor siránkozását nem fogom hallani, hogy tengődött, éhezett a múltban a nép gyermekeként?

Nicolas Taubman amerikai nagykövet nyilatkozatán – amit az Evenimentul Zileinek adott –, „ha eltűrjük a korrupciót, akkor ne siránkozzunk" – már meg sem botránkozom. Valószínű, nem ismeri a mondást, hogy ahol a pénz, ott a hatalom és az igazság, különösen itt, Romániában. Hallott már valaki olyant, hogy letűnt, milliárdossá lett vezetőink valamelyikét nem mosta tisztára az illetékes szerv? Mit fogok a tévé képernyőjén látni a hosszú téli estéken, ha már milliárdosaink külföldi pihenőre készülnek, politikusaink a bársonyszékeiken szunyókálva napi 60-70 törvényt szavaznak meg? Mit nyilatkoznak államunk vezetői a tévének és a sajtónak, amikor a köznép betevő falatért fog sztrájkolni, mert minden nyugdíj és fizetés elértéktelenedik? Hogy kérdésem érthetőbb legyen, a nyugdíjas vagy alkalmazott kap 200-300 lej emelést, és arra eszmél, hogy az addig kín-keservvel megspórolt temetési pénzéből egy hitvány koporsóra futja csak, nem pedig egy teljes végtisztességre..., megemelt költségeit csak részben tudja fizetni. Na de oda se neki, ha a jövedelmek középarányosát veszszük alapul, Románia nem is áll olyan rosszul, hisz besegítenek a milliárdosaink jövedelmei, hogy az Európai Unió előtt statisztikailag megfelelő számadatok sikeredjenek.

Kíváncsivá tesznek a további fejlemények: mit szól mindehhez az Európai Unió, amely egy elszegényített országot, több millió éhezőt, munkanélkülit és beteget kapott ajándékba? Vajon, ilyen jövő elé nézve hány közember nem megy szavazni? És csalás, pardon, elírás mellett milyen százalékokat jegyeznek melyik párt részére, amely majd tovább vezeti az országot, azaz igyekszik a négy év alatt milliárdossá válni, ha már most nem az?

Molnár Erzsébet, Csíkszereda

Százéves templomtorony

Székelykeresztúron a Szabadság (volt Kossuth Lajos) tér hosszanti tengelye mentén található a kisváros legnépesebb vallási gyülekezete, a reformátusok 1834-ben épült temploma. A torony keleti oldalán 1908, javítva 1984, 2001 felirat olvasható.

Az első dátum a torony korát jelzi, de a helytörténet szerint 37 méteres magasságát több rendbéli, pontosan három „emelés" nyomán érte el. Alapjai és legalsó szakasza a hajdani, 1642-ben épült „Küs Templom" tornya volt. Az 1834-ben elkészült mai templom tetőzete azonban a harangablakokon felül emelkedett, amitől a harangok hangja „elsüketedett". Az 1865-ben történt magasítás – pénzszűke miatt – sem tudta orvosolni az „elsüketedést". Több mint negyven év után, 1908-ban végezték el az utolsó emelést a brassói Karácsony Endre tervei alapján Szécsényi János helybéli pallér vezetésével. Így „nőtt" fel a torony, és emelkedik ki a kisváros központjának épületei közül.

Fodor S. Sándor, Székelykeresztúr

NAPRÓL NAPRA

EZ VAN MA

Szerda

Az év 296. napja, az év végéig hátralévő napok száma 70. Napnyugta ma 18.21-kor, napkelte holnap 7.39-kor.

Isten éltesse

Előd nevű olvasóinkat, valamint mindazokat, akik ma ünneplik születésnapjukat.

Névmagyarázat

A magyar eredetű Előd jelentése: elsőszülött, ős.

Október 22-én történt

* 1883. Megnyílt a New York-i Metropolitan Opera.

* 1961. Torinóban aláírták az Európai Szociális Chartát.

* 1978. A Vatikánban beiktatták II. János Pál pápát.

Október 22-én született

* 1811. Liszt Ferenc zeneszerző, zongoraművész

* 1883. Jacobi Viktor zeneszerző

* 1893. Szél Tivadar orvos, statisztikus

* 1898. Bezerédy Lajos (Lujo Bezeredi) szobrász

* 1928. Dér Zoltán vajdasági író, költő, irodalomtörténész, műfordító

* 1943. Patthy László Széchenyi-díjas biokémikus, akadémikus

* 1943. Catherine Deneuve francia színésznő

Október 22-én halt meg

* 1882. Arany János költő

* 1973. Pablo Casals spanyol csellóvirtuóz, karmester

* 1986. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas orvos, biokémikus, akadémikus

* 1993. Jiri Hajek csehszlovák politikus, a prágai tavasz idején külügyminiszter, majd a csehszlovák ellenzék jeles alakja

Egy indok könyvvásárlásra

Vonatozunk, s egysorsúként egymással szóba elegyedünk. S aztán ha késik a síneken járó lóerők hada – ami ugye mostanság nem ritka – még több idő jut trécselésre. Háromszéki asszonyság foglalja ötven percbe életét és családja mindennapjait. Mondja, férje cigányképű, intették is, inkább ne menjen hozzá feleségül, de ő csak legyintett, annyi baj legyen, ha az ősök Indiából származnak, legalább adott a szerencse a disznótartáshoz. Hogy fia nem helytelenkedik, nem ül szépen, hanem dolgozik. Aztán a tévénézéshez kanyarodunk – fia is ott ül a képernyő előtt, mikor teheti –, s máris lehetőség van egy kis sóhajtozásra, hogy bizony a könyv ritkán kerül kézbe.

Bevallja, ő rendszeresen betér a könyvüzletekbe, s ha Erdélyről szóló vagy székely témájú kötetet lát, menten megveszi.

Aztán kérdez is, felel is egyetlen levegővétellel:

– Tudja, miért veszem meg? Hogy fogyjon. Elfér a könyvespolcon a többi mellett, s aztán arra is gondolok, ha nem kelne el az üzletből, még azt hinnék a kiadók, nincs érdeklődés, nem kell erdélyes könyvet nyomtatni. Hát ne higgyék!

Balázs Katalin

Közkorcsolyázás

A Vákár Lajos Műjégpályán a hétvégi közkorcsolyázás programja: szombaton 20–22 óra között, vasárnap pedig 18–20 óra között.

Fotótanfolyam

A csíkszeredai KALOT Egyesület Digitális fényképezőgépen át a világ címmel október 30-án újabb fotótanfolyamot indít. A résztvevők az alapvető technikai és műszaki ismereteken kívül betekintést nyerhetnek a természet-, épület-, tárgy-, riport- és portréfotózás művészetébe, ugyanakkor a digitális képfeldolgozás alapjait is elsajátíthatják. A tanfolyam időtartama 12 hét, és heti kétórás képzést foglal magában. Érdeklődni és a tanfolyamra jelentkezni a következő címen lehet: KALOT Egyesület, Csíkszereda, Szék útja 147., tel.: 0266–371419, 0745–559673, e-mail: kalot@upcnet.ro. Jelentkezési határidő: 2008. október 29.

SZABADIDŐ

Napi színházajánló

Csíkszeredában, a Csíki Játékszín előadásában ma 18 órától Kacsóh Pongrác–Bakonyi Károly–Heltai Jenő: János vitéz című daljátékát tekinthetik meg. Érvényes a Sganarelle-bérlet.

*

Székelyudvarhelyen, a Tomcsa Sándor Színház nagytermében ma 19 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Roland Schimmelpfennig: Nő a múltból című színdarabját mutatja be.

’56-os ünnepi megemlékezés

A Volt Politikai Foglyok Hargita Megyei Szövetsége, a Magyar Köztársaság Csíkszeredai Főkonzulátusa és Csíkszereda önkormányzata ünnepi megemlékezést tart holnap 11 órától a magyar forradalom és szabadságharc 52. évfordulója alkalmából. Helyszín: a Kalász negyedi temető előtti tér. A megemlékezés délután 6 órakor folytatódik, gyülekezés a Szabadság téren, ahonnan fúvószenekari kísérettel fáklyás felvonulás lesz a Kőrösi Csoma Sándor utcán át a Magyar Köztársaság Csíkszeredai Főkonzulátusa előtt álló Gloria Victis emlékműhöz, ahol este 7 órakor beszédet tart Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke

Hivatásos néptáncosok előadásai

Az Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója keretében a csíkszeredai Városi Művelődési Házban holnap 13 órától a Nagyvárad Táncegyüttes Eltáncolt cipők című előadását, este fél 9-től pedig az Udvarhely Táncműhely műsorát láthatjuk Barokk ballada címmel.

Irodalomelmélet, filozófia, történetírás

A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont előadótermében ma 18 órától Kelemen Endre Irodalomelmélet, filozófia, történetírás című előadását hallgathatják meg az érdeklődők.

Kezdő jégkorongcsapat indul

A csíkszeredai Sport Club kezdő jégkorongcsapatot indít a 2002/2003-as korosztály részére Antal Előd és Nagy Béla edzők vezetésével. Érdeklődni lehet a Sport Club titkárságán a 0266–371457, illetve a 0744–590710 és a 0744–512908-as telefonszámokon.

ELHALÁLOZÁS

Szívünk legmélyebb fájdalmával tudatjuk, hogy a drága jó férj, édesapa, nagyapa, testvér, rokon és jó barát,
IMREH LÁSZLÓ
életének 56. évében, 2008. október 20-án hosszas, de türelemmel viselt betegség után elhunyt. Drága halottunk földi maradványait 2008. október 24-én, pénteken 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a Kalász negyedi temető ravatalozójából. Könnyes szemmel, fájó szívvel kísérünk utolsó utadra, s drága emlékedet szívünkben örökre megőrizzük! Részvétnyilvánítást a temetés előtt egy órával fogadunk. A gyászoló család. (882)

Szívünk mély fájdalmával, de a jó Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó feleség, gondos édesanya, anyós és anyatárs, nagymama, testvér, rokon, szomszéd és jó barát,
MIKLE ERZSÉBET
szül. Fazakas Erzsébet
nyugalmazott tanítónő
életének 61., házasságának 37. évében, súlyos és hosszas betegség után, 2008. október 20-án reggel elhunyt. Drága halottunkat 2008. október 23-án, csütörtökön 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a maroshévízi, bajkópataki katolikus temetőbe. Részvétnyilvánítást a temetés előtt egy órával fogadunk. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A gyászoló család, Maroshévíz.

Szívünk mély fájdalmával tudatjuk, hogy a drága jó férj, édesapa, és nagytata,
POELINCÃ DUMITRU (DAN)
szerető szíve megszűnt dobogni. Temetése 2008. október 23-án, csütörtökön 12 órakor lesz a Kalász negyedi temetőben. Nyugodjál békében. A gyászoló család. (13561)

Szívünk mély fájdalmával, de a jó Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy a drága jó férj, édesapa, nagytata, após, rokon, koma, szomszéd és jó barát,
KÖVÉR LÁSZLÓ
volt csíkszeredai lakos, életének 66., házasságának 41. évében, 2008. október 20-án szerető szíve megszűnt dobogni. Drága halottunk földi maradványait holnap, 2008. október 23-án 13 órakor helyezzük örök nyugalomra a Nagyvárad melletti tótteleki temetőbe. Nyugodjál békében. A gyászoló család. (13559)

Szomorú szívvel, de a jó Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy a szerető férj, édesapa, nagyapa, dédapa, testvér, após, koma, szomszéd és jó barát,
BORS ALAJOS
nyugalmazott asztalosmester
életének 89., házasságának 60. évében elhunyt. Temetése holnap, 2008. október 23-án, délelőtt 10 órakor lesz a gyászháztól a csatószegi temetőben. Lelkiismeretes, hosszú életéért adjon a jó Isten örök nyugodalmat! A gyászoló család – Csatószeg. (877)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága férj, gondos édesapa, legjobb nagytata, testvér, sógor és rokon,
dr. BALLÓ BÉLA
főorvos
életének 72., házasságának 45. évében, 2008. október 20-án csendesen elhunyt. Temetése holnap, október 23-án, délután 15 órakor lesz a csíktaplocai ravatalozóból a helyi temetőben. Életét a családjáért való munka és aggódás töltötte ki, és a másokon való önzetlen segítség jellemezte. Részvétnyilvánítást a temetés előtt egy órával fogadunk. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Xantus Margit – felesége; Barabás és Bíborka – gyerekei; László, Noémi, Detre, Fruzsina – unokái.

Copyright © Hargita Népe - 2001