Nagy Norbert, kis Norbi, Catan, Marika, Octavian, Zabar, Sorin, Denisa, Gabi, Gyöngyi, Debora, Ani, Rózsika, Mãdãlin – e neveket viselik azok a hároméves lucfenyőcsemeték, amelyeket tegnap az Ora International által fenntartott gyerekotthon udvarára ültettek.

Gazdáik nevét kapták a fák, mindegyiknek egy-egy gyerek viseli gondját. A Gyergyóért Fiatal Fórum (GYFF) szervezte e csemeteültetést; a tavaly elkezdett takarítási akciójuk folytatásaként, ezúttal a tiszta levegőért ültetik az örökzöldeket. A gyerekotthon udvarán kívül csemeték kerültek az örmény temető kertjébe, az új kórház előtti zöldövezetre, a Napsugár napközi otthon és Városi Könyvtár udvarára, a Támasz Klub környékére, valamint a Bucsin negyedbe. Újabb száz lucfenyő – Antal Csaba és Laczkó Teréz adománya – tisztítja majd a város levegőjét... amennyiben életben maradnak. Madaras Szilárd, a GYFF vezetője szeretné, ha munkájuk nem menne kárba, akárcsak a gyerekotthon kis lakói, a felnőttek is figyelnének az ifjú tűlevelű levegőtisztítókra.

Balázs Katalin

A szupervízió hivatásgondozást jelent, a szupervizorok feladata pedig a hivatásukat gyakorlók segítése abban, hogy azt teljes értékű, eredményes emberként végezzék – olvasom ennek a nálunk még viszonylag ismeretlen szakmának a meghatározását.

A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Caritas az elmúlt 18 esztendőben fokozottan szembesült a szociális szükség tényével, a segítségnyújtás szándékából fakadóan pedig egyre nőtt a munkatársak (és az intézmények) száma.

Ma már 530 főállású munkatárs és több mint 400 önkéntes végzi a rá háruló nehéz munkát, és találkozik naponta a rászorulók gondjaival, szenvedéseivel. Ahhoz pedig, hogy munkájukat jól tudják végezni, időnként nekik is megerősítésre van szükségük. Ebből a felismerésből indult ki a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Caritas, amikor segítségért fordult osztrák és német Caritas-partnereihez, hogy indítsanak szupervizorképzést – egyelőre a saját alkalmazottak számára.

Az első romániai magyar nyelvű szupervizorképzés a hét végén zárul Csíksomlyón. 2007-ben indították útjára az Osztrák Szupervíziós Szövetség által patronált és koordinált tanfolyamot 15 hallgatóval. A cél: a Caritas munkaközösségén belül támogassák a munkatársakat, azok munkáját, szakmai hatékonyságát.

A Gyulafehérvári Caritas munkatársai, dr. Márton András és Ludescher László tegnap sajtótájékoztatón mondták el, miért látták szükségesnek a szupervizorképzést, hogyan képzelik el a folytatást. A Linzi Caritas részéről Susanne Hack, Helga Prähauser-Bartl és Christian Ocenasek beszélt a linzi és gyulafehérvári Caritas együttműködéséről, a szupervizorképzés elindításáról és jövőjéről. Az osztrák trénerek munkaeszközöket adnak az itteni kollégák kezébe, azokat továbbfejleszteni már az itteniek feladata – fogalmazott Susanne Hack.

A továbbfejlesztésen is gondolkodnak már a Caritas munkatársai: még egy alapképzést terveznek, hogy aztán a két évfolyam végzősei közül, aki akarja, felsőfokú képzésben is részesülhessen. A most véget érő tanfolyamon a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Caritas munkatársai – szociális munkások, pedagógusok, szakápolók, orvosok, pszichológusok – vettek részt, olyan szakemberek, akik munkájuk során konkrétan megtapasztalhatták ennek a tanácsadási formának az előnyeit. Első lépésben „házon belül" kívánják leszűrni a tapasztalatokat, távlatokban pedig szeretnék átlépni a Caritas határait. A felsőfokú képzés megvalósítása érdekében egyelőre a curriculumot dolgozzák ki, és tárgyalásokat folytatnak egyetemekkel az együttműködés érdekében.

Ludescher László képzési felelős a most befejezett képzés rendkívüliségét abban látja, hogy bár Bukarestben, Temesváron és Nagybányán zajlik szupervizorképzés, a történelmi Erdélyben máshol nincs lehetőség – még román nyelven sem – elsajátítani ezt a szakmát. Bár a szupervízió különböző formában jelen van a profitorientált szférában, a szociális területeken még hiányzik. Ugyanakkor a meglévő romániai képzésekben elsősorban az elméleti tudásra fektetik a hangsúlyt, holott a szupervízió gyakorlatias szakma, oktatása nagy háttértudást feltételez, ami csak konkrét munkával szerezhető meg. Az osztrák szakemberek több évtizedes tapasztalata ezen a téren is fontos segítséget jelent.

Az első szupervíziós tanfolyamot kísérleti, fejlesztési jelleggel indították útjára. A résztvevők úttörők is, hiszen a saját képzésükön túl a kiértékelésben és a tanfolyam továbbfejlesztésében is közreműködnek.

Takács Éva

Megkezdődött tegnap Tusnádfürdőn a VI. Csíki fiatal pedagógusok fóruma. A Csík Terület Ifjúsági Tanácsa, Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervezésében immár hagyományossá vált kétnapos rendezvény közvetlen hangulatú megnyitóján az előző fórumokról már ismerős csíki fiatal pedagógusok köszöntötték egymást, valamint az újabb résztvevőkkel ismerkedtek.

A megnyitón a szervezők részéről Szabó Kázmér, Csík Terület Ifjúsági Tanácsának elnöke köszöntötte a résztvevőket, tolmácsolva Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa alelnökének üdvözletét, aki az aktuális téma, a pedagógiai minőségbiztosítás, valamint a minőségi oktatás szellemében jó munkát, hasznos időtöltést és szakmai fejlődést kívánt a résztvevőknek.

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének részéről Lászlófy Pál István elnök köszöntötte a hallgatóságot, és a szövetség előző évi tevékenységéről számolt be. Részletesen beszélt az RMPSZ küldöttgyűlésen történtekről, kiemelten a szövetségnek a politikához fűződő kapcsolatáról, mivel szerinte a politikai diskurzus az élethez tartozik és mint ilyen, a pedagógusokat is érinti. Mint mondta, az RMPSZ megtartotta szövetségét az RMDSZ-el mint érdekvédelmi szervezettel, és nyitott bármilyen együttműködésre más politikai szereplőkkel is – a pedagógusszövetség programja mentén, de csakis, ha ez nem haladja meg a szakmaiság határait. Beszámolt az oktatási miniszterrel való sikeres találkozójáról, és előadása utolsó felében az osztályfőnöki óráról, mint a pedagógus legnagyobb megbizatásáról adta át tapasztalatait. Végül a szövetséggel való aktív együttműködésre és tevékenységekre hívta meg a részt vevő fiatal pedagógusokat. A továbbiakban a rendezvény szakmai előadásokkal és gyakorlati tevékenységekkel folytatódik, amelyek során a résztvevők számos területen gyakorlati képességeiket is gyarapíthatják, például a tanulás tanítása, a hatékony, erőszakmentes kommunikáció, a baba- és bábkészítés, dramatikus játékok témakörökben. A rendezvény holnap délután a Hogyan tovább? elnevezésű beszélgetéssel végződik, Borboly Csaba moderálásával. Ezen a kötetlen beszélgetésen lehetőség adódik a résztvevők ötletei, igényei alapján együttműködési tervek, elképzelések megfogalmazására.

NÉZŐPONT

Jut eszembe Arany János gyönyörű verssora A walesi bárdokból, amint a tévé képernyőjén kampányoló pártok, pártocskák lakomáin falatozó figurákat látom. Olyan arcokat, akik egymás sarkát taposva mititejért tolongnak, söröskancsókat ürítgetnek szaporán. Köztük olyan köcsögök is hangoskodnak, akik előzetesen egy másik „vezérállító" kampányfelvonásról érkeztek, már alaposan beszeszelve, s a riporter mikrofonjáért versengenek, hogy beleordíthassák: mennyire szeretik a hőn óhajtott vezért, akinél jobbat nem is jelölhetett volna pártja. De vajon melyik: a peszedés, a liberális, a demokrata, a kaméleon konzervatív, a peremés a kiválasztott? Számukra egyre megy, csak folyjon a drága lé, süljön a pecsenye a rostélyon, s az ég alját tűzijáték cifrítsa. Feljöttek napjai – Madách találó szavával élve – a csőcseléknek is, az arctalan tömeg egyedeinek, akik program szerint, menetrendszerűen, bármilyen ideológia nélkül valamennyi kampányon részt vesznek. Nem hiányoznak a „bekáliádákról", melyeknek vezére feszülettel ékesített dobogóról manelés zenére adja meg a hangot – kórusába ugyanezek a figurák kapcsolódnak be – a jobb érzésűekben visszatetszést keltve, a keresztény eszme ilyenforma megszentségtelenítéséért. Ott tolonganak az ultranacionalista pártvezér nemzetféltő szónoklatain, mert azt szeretetvacsorával szokás zárni, de akár a peszedés piros sálat is nyakukra öltik, már jó előre tudva, hogy ki a menő, s mi a menü. S miért ne, a kék sálat is, hiszen azok pojácái sem szeretnének alább maradni, alaposan kitesznek magukért, mert trakta nélkül nem lehet szimpatizánsokat toborozni. Hogy aztán kire vagy kikre voksolnak a koncra lesők, azt most ne firtassuk. Sokan közülük valószínűleg messze elkerülik majd az urnákat.

Ők a potenciális – a szó igaz értelmében vett lehetséges, de ugyanúgy lappangóknak is mondható – szavazók, akiknek kegyeiért versengenek a potentátok, a kiválasztott politikai pártok vezető jelöltjei. A költő szerint: „... a nép, az istenadta nép, / ha oly boldog-e rajt, / Mint akarom, s mint a barom, / Melyet igába hajt. " Lelke rajta – mármint a népé. E sorok viszont úgy találnak a mai helyzetre, mint „kujak a szemre".

Lámcsak, jó száz évvel ezelőtt sem tévedett e verssorok írója. Mint ahogy a másik géniusz sem, megteremtve a kótyagos polgár alakját, azét, aki máig sem tudja, hogy kire adja voksát.

Kristó Tibor

Quit and Win 2008 címmel dohányzásról való leszoktatást célzó nemzetközi vetélkedő indul. A fődíj 1000 euró.

A versenyt olyan 18 évnél idősebb személyek számára írták ki, akik legalább egy éve naponta dohányoznak. A verseny szervezői azt várják el, hogy a benevezők május 2–29. között, szakemberek támogatása mellett, ne cigarettázzanak. Akik ezt megteszik, részt vesznek a május 31-én, a Dohányzás Elleni Világnapon sorra kerülő sorshúzáson. Az idei fődíj 1000 euró, ezt kaphatja meg a szerencsés nyertes, amennyiben a tesztek is igazolják, hogy nem dohányzott a versenykiírás által megszabott időszakban. Hargita megyében a vetélkedőt a drogmegelőzési központ és a közegészségügyi hatóság bonyolítja le. Az érdeklődők a benevezési nyilatkozatot kitölthetik a drogmegelőzési központ csíkszeredai székhelyén, a Bãlcescu utca 1. szám alatt (telefon: 311200), a közegészségügyi hatóság székhelyén, a Mikó utca 1. szám alatt (telefon: 310423), a családorvosi rendelőkben vagy iskolákban. A nyomtatvány a www.fumat.ro, a www.ana.gov.ro honlapokról is letölthető. (HN-információ)

Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Maroshévízen és Székelykeresztúron tartott általános állásbörzét a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség tegnap. A négy helyszínen 90 cég kínált összesen 671 állást a munkakeresőknek. A börzén 789 álláskereső fordult meg, közülük 60-at helyben alkalmaztak, 199 személynek pedig jó esélye van arra, hogy az elkövetkezendő napokban aláírja a munkaszerződését.

A legkeresettebbek a kőművesek, ácsok és építőipari szakképzetlen munkások, az asztalosok, valamint a varrónők voltak.

Tegnap délután gázolásos baleset történt Csíkszeredában, a Hunyadi János utcában. Mire a mentők a helyszínre értek, az öt- éves gyereket már kórházba szállították. A Megyei Kórház sürgősségi ügyeletes orvosától megtudtuk, hogy a kisgyerek medence- és mellkasi zúzódásokat szenvedett, az arcán vannak sebek, de állapota nem súlyos. Megfigyelésre azonban befektették a kórházba.

Tegnap hajnalban kisiklott egy mozdony a gyimesi vasútvonalon az Utasalj nevű állomás közelében – tájékoztatta a Hargita Népe napilapot a vasúti rendőrség munkatársa. Két vonat közlekedését felfüggesztették emiatt, a pályát délelőtt tíz óra körül sikerült felszabadítani, utána a közlekedés menetrend szerint zajlott.

Bilibók Ágoston, a gyimesi vasútvonal – és a vonal történetének – egyik legavatottabb ismerője közölte, hogy hasonló eset az említett pályaszakaszon legutóbb a hetvenes években volt, akkor egy mozdony szerkocsijának egyik tengelye ugrott le a sínről egy váltónál, pár kilométer után pedig visszaugrott a helyére egy másik váltónál. Az akkori eset során megrongálódott a pálya.

Székelyudvarhelyi középiskolásoknak hirdetett portálépítő versenyt a helyi Info Egyesület, az RMDSZ Székelyudvarhelyi Városi Szervezete támogatásával. A legjobb portál Szejkefürdő majdani honlapja lehet.

Jakab Áron Csaba főszervező elmondta, az Udvarhely Info Egyesületnél már évekkel ezelőtt megfogalmazódott a verseny kiírása, ami Szejkefürdő portáljának elkészítését jelenti. Az ezzel járó anyagi szükségleteket azonban nem tudták felvállalni, most azonban támogatóra találtak a Városi RMDSZ személyében.

A középiskolák háromtagú csoportokkal nevezhetnek be a versenyre, amely május 16-án zárul. A versenymunkákat négytagú zsűri értékeli, döntésüket május 23-ig hozzák meg. A legjobb eredményt elérő három csapat egy kétnapos bukaresti kiránduláson vehet majd részt.

A versenybe benevező diákoknak kreativitásra van szükségük, hiszen a feladat magába foglalja az arculattervezést, a tartalmi felépítést, ugyanakkor az értékelési szempontok közé tartozik az adminisztrációs felület kiépítése is. Egy támogató cég segítségével, külön erre a célra szolgáló szervert is felállítottak, így a diákoknak lehetőségük adódik, hogy interneten keresztül kipróbálhassák az általuk fejlesztett portált.

A szervezőktől megtudtuk, amennyiben a nyertes pályamunkák valamelyike megfelelőnek találtatik, akkor az változtatás nélkül a Szejke honlapját fogja jelenteni. Amennyiben nem lesz ilyen, akkor a versenymunkák felhasználásával, a szervező egyesület készíti el Szejkefürdő internetes portálját.

Székelyudvarhely középiskoláiban van informatikai oktatás, ám sok területen hiányosságok vannak az internetes oldalak tekintetében, ezért, amennyiben sikeres lesz a kezdeményezés, további hasonló kiírásokra is lehet számítani – ígérik a szervezők.

Szász Emese

Telt ház előtt tartott csütörtök este előadást Csíkmindszenten a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A Góbé virtus című előadást mintegy négyszáz néző (ehhez tudni kell, hogy a községben összesen 1700-an laknak) követte végig és jutalmazta többször lelkes tapssal. Az előadást a helyi önkormányzat által támogatott gyerek- és ifjúsági tánccsoportok fellépése vezette be, a faluból több mint hetven gyerek és fiatal jár rendszeresen táncoktatásra (oktatóik Málnási Júlia és Udvari Róbert), munkájuk, lelkesedésük egyfajta jutalma volt ez a szereplés ennyi ember előtt.

Az új csíkmindszenti multifunkcionális csarnokban legutóbb a Bojtorján együttes fellépésén volt ennyi néző.

Szondy Zoltán

Székelykeresztúri MPP

Székelykeresztúron március 17-én alakult újra a MPP és az április 17-én tartott gyűlésükön bemutatkozott a párt polgármesterjelöltje, valamint a megyei képviselőjelöltek és a városi tanácsosjelöltek.

László Miklós

A párt polgármesterjelöltje dr. Farkas Csaba. Megyei képviselőjelöltjei: Farkas Balázs közgazdász, informatikus és Lukács Balázs mezőgazdasági mérnök. A városi tanácsosjelöltek listáján 22-en szerepelnek. Közöttük találunk egy lelkész-tanárt, három orvost, három tanárt, három vállalkozót, két szakoktatót, mestert és technikust négyet, egy közgazdászt, két informatikust, egy szakmunkást és egy nyugdíjast. Érdemes megjegyezni azt is, hogy a 22 jelölt közül tizenkettő életkora 30 és 40 között van.

A gyűlés kezdetekor Dr. Farkas Csaba, az MPP országos alelnöke tájékoztatta a jelenlévőket az MPP törvényes bejegyzése óta eddig kifejtett tevékenységéről. Részletesen szólt arról a nyolcpontos listáról, amelyet a MPP országos vezetősége küldött az RMDSZ országos vezetőségének.

A tájékoztató után mindenik jelölt röviden bemutatkozott. Utolsónak Dr. Farkas Csaba polgármesterjelölt szólalt fel. Beszédében többek között szólt arról, hogy jelölését a székelykeresztúri lakosok iránta kinyilvánított bizalmaként értékeli. Úgy látja, hogy a rendszerváltás óta Székelykeresztúr egy leszakadó térség központja maradt (lett), gazdasága szétesett, társadalmi-kulturális élete a hanyatlás jelét mutatja, a demográfiai mutatói rosszak, a jó értelembe vett lokálpatriotizmus is halványodik, kevés alkotó energiát szabadít fel. Ezt a folyamatot szeretné csapatával együtt megállítani és megfordítani.

Patakfalvi Dénes, az MPP helyi szervezetének elnöke elmondta, hogy programjuk 90%-ban elkészült, de nyitottak és figyelembe vesznek minden jó javaslatot.

Végéhez közeledik az önkormányzati választási ciklus. 2004 júniusától sok víz folyt le az Olton (a Küküllőkön, a Homoródon stb.), a Hargita megyei önkormányzat készülődik az elszámolásra. Az elmúlt négy év fontosabb önkormányzati eseményeit, intézkedéseit, vitáit és tisztázásait a megyei sajtó közleményei nyomán összeállított dokumentumsorozat kívánja adatolni. A rendeszeresen jelentkező rovatban, mint visszapillantó tükörben, újraélhető és -gondolható lesz a közelmúltunk. E memóriafrissítés holnapi választási döntéseinket segítheti.

2005. június 14. Tegnap délelőtt Csíkszeredában került sorra, ma Székelyudvarhelyen, holnap Maroshévízen tartják azt a szakmai tanácskozást, amelyet A köz- és magánprojektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról címmel a megyei tanács és a megyei környezetvédelmi ügynökség szervezett, és amely a 2005-re vonatkozó EU-s csatlakozásokkal kapcsolatos feladatokról hivatott tájékoztatni az önkormányzatok polgármestereit vagy alpolgármestereit, valamint az urbanisztikai és környezetvédelmi osztályok, irodák szakembereit, munkatársait.

2005. június 14. A napokban a Központi Fejlesztési Régió Tanácsa idei második ülésén napirendre került a nagy infrastruktúra-fejlesztési, regionális szinten előválogatott projektek névjegyzékének jóváhagyása is, amelyet 11:10 arányban elfogadtak. Hargita megye nem-mel szavazott, ennek hátterét Bunta Levente tanácselnök, a helyi küldöttség vezetője vázolta:

– A tavalyi helyhatósági választásokat követően szorgalmaztam a tanács behatóbb informálását, illetve az ügynökség tevékenységének átláthatóbbá tételét. Csakis így kerülhető el, hogy az ügynökség ne kerüljön a döntéshozatali testület fölé. Kértük azt is, hogy a bizottságok munkájában vegyenek részt a megyei tanácsok képviselői is, megfigyelői minőségben. Szerintünk sokszor szubjektív szempontok is érvényesültek a prioritási listák, a pályázatok kiválasztása tekintetében. Az áprilisi ülésünket követően is a gyulafehérvári ügynökség csak szotyogtatta az információkat, s intenzív levelezés nyomán sikerült némileg jobbítani a helyzeten. Ilyen körülmények közt került elénk megszavazásra az a bizonyos lista. Számunkra elfogadhatatlannak értékeltük a Hargita megyei projektek sor végére állítását: olyan helyekre kerültek, amelyek esetében vajmi kevés esély ígérkezik a majdani finanszírozásra. Pedig olyan projektjeink is voltak, amelyek túlnőnek a megye érdekein, így nem érthettünk egyet a listával. Ráadásul, a Fehér megyei projektek hogy, hogy nem, kiváltságos helyekre kerültek. Emiatt Brassó tanácselnöke, aki egyben ebben az időszakban betölti a fejlesztési régió tanácselnöki tisztségét is, elégedetlensége okán lemondott ezen utóbbi tisztségéről.

2005. június 18. A Hargita Megyei Tanács és a prefektusi intézmény közös szervezésében a Tusnádfürdőn megrendezett A turisztika – egy megoldás Hargita megye gazdasága számára elnevezésű szimpózium jó alkalomnak bizonyult a megtett út felmérésére, a lehetséges cselekvési irányvonalak számbavételére, s általában a turisztikának mint gazdasági szektornak a feltérképezésére. Este a szeminárium záróakkordjaként sor került a Csukás-tói megújult komplexum hivatalos avatóünnepségére.

2005. június 20. A Hargita Megyei Tanács nagy hangsúlyt fektet a civilszervezetekkel való kapcsolattartásra, a civilszervezetek kezdeményezéseinek támogatására – hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Borboly Csaba, az önkormányzat alelnöke azzal kapcsolatban, hogy a megyei tanács nemrég elfogadta az idei pályázati kiírásra beérkezett projektek támogatását, ezek összértéke meghaladja a másfél milliárd lejt. A megyei tanács gazdasági és fejlesztési igazgatóságának vezetője ez alkalommal a pályáztatási módszertant ismertette, kitérve egyben a szakmai szempontokra is.

2005. június 24. A Hargita Népe vezércikkben emlékeztet az egy évvel korábbi önkormányzati választásokra: "Az eltelt egy év megmutatta már, hogy milyen önkormányzati vezetőket választottunk magunknak. Olyanokat, akiknek az önkormányzatiság azt jelenti, hogy a lehető legnagyobb mértékben kihasználja az általa vezetett közösség javára az amúgy szűk lehetőségeket. Vagy olyanokat, akik csak felsőbb utasításokat képesek végrehajtani. Most a választottak értékelnek, mandátum teltén pedig a választópolgárok. Ez utóbbi számít."

2005. június 25. Hargita és Kovászna megye által közösen létesítendő szeméttelep építéséhez adta elvi beleegyezését a környezetvédelmi minisztérium – erősítette meg Petres Sándor, a megyei önkormányzat alelnöke a sajtóban megjelent információt. A központi fejlesztési régió szintjén létezik már egy regionális hulladékgazdálkodási terv, ennek része a két megye közös elképzelése egy regionális hulladéktározó létesítésére. Csupán a terv pontos, szakmai és gazdasági szempontból való alátámasztása hiányzott eddig – fűzte hozzá.

2005. július 4. Önkormányzati jogharmonizáció, illetve országos és megyei fejlesztési stratégiák és együttműködési lehetőségek témakörben hangzottak el előadások a II. Kárpát-medencei diákszemináriumon. Petres Sándor, a megyei önkormányzat alelnöke infrastrukturális fejlesztési terveket ismertetett, hangsúlyozva, hogy a megyét, a régiót csak megfelelő infrastruktúra-hálózat létrehozásával lehet fejleszteni. Miután ismertette a megyét is érintő fejlesztési terveket, hangsúlyozta, hogy az előbbrelépés lehetősége az országos fejlesztési program megváltoztatásában, a megyék közti együttműködésben rejlik, illetve hasznosítani kellene a magántőkét a közberuházások megvalósításában.

2005. július 13. Sajtótájékoztatón ismertették az este kezdődő Régizene Fesztivállal kapcsolatos elképzeléseket. A fesztivál összköltségvetése mintegy 1 milliárd régi lej, ebből 680 milliót a kormány etnikumközi kapcsolatokért felelős hivatala biztosított – közölte Karda Emese, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója. A megyei önkormányzat, a Hargita Megyei Kulturális Központ révén 150 millió lejjel, a csíkszeredai önkormányzat pedig 250 millió lejjel járult hozzá a fesztivál költségeihez. Borboly Csaba, a megyei önkormányzat alelnöke a megye és a város közötti együttműködés új fejezeteként értékelte azt, hogy mindkét önkormányzat hozzájárult a fesztivál költségeihez.

(Folytatjuk)

Súlyos eurómilliárdokban mérhető veszteségébe kerül Szerbiának a hónapok óta tartó belpolitikai válság, amely elriasztja a külföldi befektetőket a szilárd lábakon állónak egyébként sem mondható szerb gazdaságtól – derül ki a belgrádi sajtó írásaiból, a benne megszólaltatott szakemberek szavaiból.

A szerb Külföldi Beruházási és Exportfejlesztési Ügynökség, a SIEPA naponta kap értesítést tervezett ügyletek felfüggesztéséről. Becslések szerint az év eleje óta Szerbia mintegy 750 millió euró külföldi beruházástól esett el, tervezett beruházások hol hangos, hol csöndes leállítása miatt.

A legfrissebb kudarc a kelet-szerbiai Borban lévő ércbányászati és kohászati kombinát privatizációja. Két tendert írtak ki rá, s mindkettőnek a nyertesét (legutóbb az Atek nevű osztrák vállalatot) azért kellett diszkvalifikálni, mert nem tudta megszerezni az ügylethez a kellő bankgaranciát.

Ilyen máshol is előfordul, állítják a szakemberek, azt viszont nagyon nyugtalanítónak és jelzésértékűnek tartják, hogy az Atek mögül az a Deutsche Bank vonult vissza, amely korábban megvonta ugyancsak megígért támogatását a Horgos-Pozega autópálya építésére kiírt pályázatot elnyert, osztrák vezetésű konzorciumtól is. Világos indok egyik esetben sem hangzott el, szerb illetékesek csak közvetítőkön keresztül kaptak olyan jelzést, hogy a német pénzintézet a szerb belpolitika képlékenysége miatt vált nagyon óvatossá.

A dél-szerbiai Pirot vezetői izgatottan várják a május 11-i parlamenti választás eredményét, mert a cipőben, ruházatban, kiegészítőkben, divatcikkekben számos világmárkát birtokló olasz Geox konszern – nyíltan a szerbiai helyzetre hivatkozva – egyelőre felfüggesztette 8 millió eurós, cipőgyár-építési beruházását. Az üzemben 1000 embernek lenne munka, ami a helyi munkanélküliség 15 százalékos mérséklődését jelentené.

A Tus nevű szlovén vállalat Vranjéban – ugyancsak a gazdaságilag elmaradott Dél-Szerbiában – bevásárlóközpontot akart létesíteni, ahol százan dolgoztak volna. A cég annyira komolyan gondolta a beruházást, hogy tavaly 1,5 millió euróért megvásárolta az építési területet az önkormányzattól, s abba is beleegyezett, hogy a 3000 négyzetméteres bevásárlóközpont elkészülte után havi 2000 euró bérleti díjat fizet. Az építkezés a tervezett márciusi időpontban nem kezdődött el, s a Tus belgrádi képviselője bejelentette, hogy cége nemcsak Vranjéban, hanem egész Szerbiában felhagy tevékenységével.

De nemcsak a termelési és kereskedelmi szférából érkeznek nyugtalanító hírek, hanem a pénz világából is. A Beloex15 index, amely a belgrádi tőzsdén forgalmazott legkapósabb részvények kereskedésének alakulásától függ, az év eleje óta 25 százalékot zuhant, s ebből 17 százalékot márciusban. Az éves inflációt az eddigi trend alapján máris úgy becsülik, hogy tíz százalék fölött lesz, szemben a betervezett 6,5 százalékkal, de szakemberek szerint a valós érték 12 és 15 százalék között alakul.

Goran Nikolic, a belgrádi Gazdasági Elemzések Központjának vezetője pedig arra figyelmeztetett, hogy a külső beruházások elmaradása a teljes külkereskedelemre (exportra és importra egyaránt), valamint az ipari termelésre is kihat, előbb a bruttó nemzeti termék (GNP) növekedésének lassulásához, majd értékének számszerű csökkenéséhez vezet. Azért lesz így, mert a GNP növekedése Szerbiában alapvetően a hazai kereslettől függ, ami – hacsak újabb veszélyes pénzügyi spirált elindító hitelezésekkel nem támogatják meg – legjobb esetben is stagnálni fog a belátható jövőben. (Háttér)

Szász Jenő válasza Markó Bélának

Üdvözöljük Elnök úr kései ébredését és azt a tényt, hogy egyenrangú félként tekint a Magyar Polgári Pártra – kezdte Markó Béla RMDSZ-elnöknek írt válaszlevelét Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke. A politikus Markó tegnap közzétett levelében foglaltakra válaszolt. Az aláíró sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az MPP korábbi, február 9-én kelt együttműködési ajánlatára nem érkezett válasz.

„Kérdeznénk továbbá, tisztelt Elnök úr, tudatában van-e az erdélyi magyarság közképviseletét fenyegető veszély súlyosságának?" – teszi fel a kérdést Szász, megállapítva: „az elmúlt 18 esztendőben a romániai magyar választópolgárok 55%-a fokozatosan lemondott szavazati joga gyakorlásáról". Állítását számadatokkal támasztotta alá, majd így folytatja „nyílt válaszát": „az Ön pártja elveszítette szavazóinak 72%-át".

Szász szerint a kormány, amelynek tagja az RMDSZ is „olyan választási törvényt fogadtatott el a Parlamenttel, amely súlyos csapást mér az erdélyi magyar közösségre, megharmadolja a magyar közképviseletet". Az aláíró emlékezteti a címzettet, hogy „miközben Ön és pártja magyar testvérharcot folytat ellenünk, a szatmári, marosi és kovásznai megyei románok soha nem látott módon fogtak össze saját választási érdekeik érvényesítése céljából" Az MPP elnöke szerint „a választási szövetségekben megnyilvánuló román összefogásra csak a szintén választási szövetségben megnyilvánuló magyar összefogás lehet az egyetlen válasz". Végül Szász felkéri Markót: „oldja fel a tárgyalási tilalmat, ne akadályozzák politikai okokból a helyi közösségek együttműködését, a közös magyar listák állítását". „Még mindig van idő a megállapodásra, és bár jó lett volna korábban összefogni, későn is jobb, mint soha" – zárta nyílt levelét Szász Jenő.

Kedden éjfélkor jár le a jelöltállítási határidő a júniusi helyhatósági választásokra. Az idei választásokon első ízben választják meg közvetlenül a szavazópolgárok a megyei tanács elnökét, így mindenki két egyéni jelöltre – a megyei tanács elnöke és a település polgármestere –, illetve két listára – a megyei és a helyi tanácsosjelölt-listákra – adják le szavazatukat. Timár Gyula, a megyei választási iroda elnöke elmondta, hogy a választási előkészületek a jogszabályok által rögzített menetrend szerint zajlanak. Emlékeztetett rá, hogy a jelöltállítás április 22-én, éjfélkor jár le, a jelöltlisták pedig – az esetleges óvások megoldása után – 29-én válnak véglegessé.

Jász-Nagykun-Szolnok megye egyetlen és egyben legnagyobb turisztikai kiállítása nyílt meg tegnap Szolnokon, a felújított Aba-Novák Kulturális Központban. Az idén a rendezvény díszvendége a Nyugat-Dunántúl Régió, amely kiemelt hangsúllyal, 20 négyzetméteres standon mutatja be nevezetességeit.

A kétnapos kiállításon több mint 70 belföldi kiállító szerepel, minden eddiginél több a korábbi évekhez viszonyítva – mondta megnyitójában Fejér Andor, a megyei közgyűlés elnöke.

A turisztikai seregszemle rangját tovább emeli, hogy a Magyar Turizmus Zrt. 2008-ban az ország öt legnagyobb kiállítása közé sorolta.

Az ingyenesen látogatható kiállítás változatlan célja, hogy megismertesse a látogatókat a megye, a régió, illetve Magyarország néhány turisztikai kínálatával, és bemutatkozási lehetőséget biztosítson a megye területén működő turisztikai vállalkozásoknak, az ország különböző tájairól érkezett utazási cégeknek, a települési, megyei és regionális idegenforgalmi szervezeteknek. A rendezvényen Jász-Nagykun-Szolnok megye két romániai – Hargita és Máramaros –, illetve egy észtországi – Lääne Viru – testvérmegyéje is bemutatkozik. (MTI)

A szlovákiai magyar pedagógustársadalom felháborodását váltották ki az anyaországból érkező oktatási–nevelési támogatások elosztásának jogosítványával bíró Pázmány Péter Alapítvány (PPA) ügyvezetőjének lépései: az oktatók az érintett, Zsille Béla távozását követelik. Az ügyvezető az általa irányított alapítvány létrehozóját, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségét (SZMPSZ) a minap felszólította, hogy költözzön ki az alapítvány tulajdonában levő galántai székházból, ugyanakkor egy bíráló cikke miatt megvonta a Pedagógusfórum című szakfolyóirat főszerkesztőjének tiszteletdíját, mert a szerző, Hajtman Béla pedagógusként és szülőként egyaránt helyteleníti azt, ahogyan a kuratórium a Magyarországról érkező oktatási–nevelési támogatásokkal sáfárkodik.

Afganisztáni pokolgépes merényletben életét vesztette a holland hadsereg élére frissen kinevezett Peter van Uhm tábornok fia – jelentette tegnap a holland NOS televízió teletextje. A merényletben meghalt a dél-afganisztáni holland NATO-kontingens egy másik katonája is. A veszélyes körzetben Hollandia 2006 nyara óta teljesít katonai feladatokat, ami az országban éles belpolitikai vitát, a lakosság körében aggódást váltott ki. Azóta a körzetben 16 holland katona vesztette életét. A két áldozattal út mentén elhelyezett pokolgép végzett hajnalban. Két másik katona is megsebesült a merényletben, egyikük állapota válságos. Helyszíni közlés szerint egyelőre nem lehet megmondani, hogy maga Dennis van Uhm főhadnagy, a tábornok fia volt-e a támadás célpontja.

Olyan felnőttekkel találkozott és imádkozott együtt XVI. Benedek pápa csütörtökön Washingtonban, akiket gyerekkorukban katolikus papok szexuálisan zaklattak. A találkozóra – a pápa első ízben beszélt ilyen emberekkel – a vatikáni nagykövetség, az apostoli nunciatúra kápolnájában került sor. Az első tengerentúli látogatáson tartózkodó római katolikus egyházfő külön-külön találkozott velük, meghallgatta történeteiket, majd vigasztaló, bátorító szavakat mondott nekik. A 25 perces esemény megindító volt, a pápa több vendége könnyekben tört ki – mondta Federico Lombardi lelkész, a Vatikán szóvivője. „Őszentsége imát mondott céljaikért, családjaikért és a szexuális visszaélések minden áldozatáért" – tartalmazza a Vatikán által kibocsátott nyilatkozat. Az egykori hat áldozatot Sean O’Malley bíboros, Boston érseke vezette a pápához. A pedofil papok botránya 2002-ben Bostonban tört ki, amelyet mostani hatnapos útja során az egyházfő nem érint.

Tegnap délután megkezdődtek a csíkszeredai középiskolák diákjai számára kiírt Diákolimpia 2008 nevet viselő sportrendezvények. A vetélkedőre a Joannes Kájoni, a Kós Károly, a Nagy István Művészeti, a Székely Károly és a Venczel József szakközépiskolák, a Márton Áron Gimnázium (MÁG) és a Segítő Mária Gimnázium (SMG), valamint az Octavian Goga Gimnázium tanulói neveztek be.

Ma: kerékpár: egyéni időfutam (10); kritériumverseny (11.15); labdarúgás: Kós Károly – Nagy István (10), Goga – SMG (11), Venczel József – Székely Károly (12), Kájoni – MÁG (13); kosárlabda: Kájoni – Kós Károly (fiúk, 11.30), Székely Károly – Kájoni (lányok, 13), Goga – Venczel József (fiúk, 14.30), SMG – Goga (lányok, 16).

Holnap: kosárlabda: Nagy István – SMG (fiúk, 10), Kájoni – Kós Károly (lányok, 11.30), Kós Károly – Székely Károly (fiúk, 13), SMG – Venczel József (lányok, 14.30).

A kerékpárverseny sikeres lebonyolítása érdekében ma 9.30 és 12.30 óra között a városközpontban a Kossuth Lajos utca, Piac utca, Nicolae Bãlcescu, Petőfi, Kőrösi Csoma Sándor, Temesvári sugárút és Szabadság tér útvonalon lezárják a gépkocsiforgalmat.

A labdarúgó-mérkőzéseket a Vákár Lajos Műjégpálya mögötti műgyepes pályán, a kosárlabda- meccseket pedig a csíkszeredai sportcsarnokban játsszák.

Kelet-európai bajnoki futamot rendeznek június 7-én és 8-án Gyergyószárhegyen és környékén – jelentették be a szervezők tegnap a megyeházán tartott sajtótájékoztatójukon. A Brassói Smart és a Szárhegyi Bástya Klub közös szervezésében sorra kerülő rendezvény főpartnere a gyergyói település polgármesteri hivatala, valamint a megyei tanács.

– A Kelet-Európai Enduró Bajnokság futamának megrendezése valójában óriási lépés a szakág kontinensbajnoki versenyének szervezése felé – jelentette ki Alexandru Enceanu, a Román Motoros-szövetség (FRM) alelnöke, aki egyben a Smart Klub vezetője is. Elmondta, a Nemzetközi Motor-szövetség (FIM) a kontinensszövetségen (EMU) keresztül már az idei év elején azzal a felkéréssel fordult a FRM felé, hogy szervezzenek Eb-futamot, ám a hazai endurósok ezt nem vállalták.

– Számunkra vizsga a júniusi futam, és ha minden rendben lesz a szervezéssel, jövőre már Eb-futamot tarthatunk Szárhegyen – mondta Enceanu.

A gyergyói település környékén 2006-tól folyamatosan szerveznek országos bajnoki futamokat az endurósoknak, azonban a kelet-európai futamra kijelölt pálya nem teljesen azonos a hazai versenyzők által megszokottal. Az új pálya 50 km hosszú, és három speciális részre van osztva: van egy enduró, egy krossz és egy extrém pálya, ezek mind kötelező részek a nemzetközi versenyzéshez.

– A júniusi futam összköltségvetése 40 657 euró – mondta Gábor László, Gyergyószárhegy polgármestere. Hozzátette, a községben és a környező településeken szállásolják el a versenyre érkező 150 sportolót, valamint azt a 350 személyt, akik a futamra érkeznek.

A versenyre tíz országból várnak sportolókat a szervezők, a motorosok mindkét versenynap hét órát lesznek nyeregben. Szárhegyre érkezik a Balkán Motokrossz Egyesület küldöttje is, a szakember pontozza majd a futamot, és jó minősítés esetén a gyergyói község jövőben Eb-, pár éven belül pedig akár egy világbajnoki enduró futamnak is otthont adhat.

A tegnapi sajtótájékoztatón jelen volt Bunta Levente megyei tanácselnök is, aki számára nem idegen e sportág. – 1982-ben vásároltam első motorkerékpáromat, két éve pedig egy enduró motor tulajdonosa is vagyok – nyilatkozta Bunta Levente, majd azt is elárulta, hogy kevés szabadidejében rendszeresen pattan nyeregbe és motorozik Udvarhely környékén.

A tanácselnök ugyanakkor kifejtette, hogy a megye turisztikai fejlődésében nagy szerepet játszhatnak a nemzetközi sportesemények.

– A szárhegyiek által szervezett versenyre közel félezer hivatalos személy érkezik, mellettük pedig biztosan jönnek majd nézők is. Ez gyakorlatilag azt is jelenti, hogy mintegy hétszáz embernek kell legkevesebb három napra szállást és étkezést biztosítani, ám nem elhanyagolható az sem, hogy ezek a személyek pénzt hagynak a megyében – mondta Bunta Levente.

Kopacz Gyula

A Kolozsvári CFR után csütörtök este az Unirea Urziceni is bejutott a labdarúgó Románia-kupa döntőjébe. A második, Gloria Buzãu – Unirea Urziceni elődöntő egyetlen gólját Pãdure_ lőtte a 89. percben, ám a találkozó végén egy, a Gloriának meg nem ítélt büntető miatt a buzãui csapat edzője, Stefan Stoica összetűzésbe keveredett Augustus Constantin játékvezetővel és Adrian Vidan partjelzővel.

A Kolozsvári CFR – Unirea Urziceni közötti Románia-kupa döntőt május 10-én a Piatra Neam_-i Ceahlãul stadionban játsszák.

1. Liga. Tegnap megkezdődött a hazai élvonalban a 30. forduló. Eredmény: Besztercei Gloria – Ceahlãul 0–1. A Temesvári Poli – Craiova mérkőzés lapzárta után ért véget.

A további műsor (zárójelben a tévéközvetítés és a kezdési időpont): ma: UTA – Kolozsvári CFR (Kanal D, 16.30), O_elul – Steaua (Antena 1, 17), Sporting Vaslui – Poli Iasi (Telesport, 18.30), Rapid – Pandurii (Na_ional TV, 20.30); holnap: Dacia Mioveni – Farul (TVR 1, 16.45), Kolozsvári U – Gloria Buzãu (Telesport, 17), Dinamo – Unirea Urziceni (Kanal D, 20.30).

Kijelölték a júniusi labdarúgó Európa-bajnokságon dirigáló 12 játékvezetőt a csütörtökön véget ért négynapos bírói edzőtábor után. A sípmestereknek szigorú kritériumoknak kellett megfelelniük a svájci Regensdorfban tartott edzőtáborban, hogy tagjai maradjanak az Eb-keretnek. A magyar Kassai Viktor negyedik játékvezetőként fog közreműködni a kontinenstornán. Az Eb-n meccsenként 10 ezer eurót kap a bíró, míg asszisztensei ennek felét tehetik zsebre. A júniusi Európa-bajnokságra egy-egy német, osztrák, belga, angol, görög, olasz, holland, norvég, szlovák, spanyol, svéd és svájci játékvezető-triót delegálnak.

Negyedik mérkőzését is megnyerte a magyar jégkorong-válogatott a Sapporóban zajló Divízió I-es világbajnokság B-csoportjának tegnapi játéknapján. Magyarország csapata Palkovics Krisztián két és Peterdi Imre egy góljával 3–0-ra győzte le a horvát válogatottat.

Szintén tegnap Litvánia csapata legyőzte Észtországot, ez utóbbi gárda, amennyiben ma nem győzi le a házigazdákat, kiesik a Divízió I-ből.

Eredmények: Észtország – Litvánia 1–4; Magyarország – Horvátország 3–0, Japán – Ukrajna 2–3, szétlövéssel.

A mai műsor: Litvánia – Horvátország, Japán – Észtország, Ukrajna – Magyarország (Sport 1, 14).

NHL. A Boston Bruins idegenben legyőzte a Montreal Canadienst az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásában, ezzel tovább folytatódik a párharc. Pedig Montrealban minden kész volt a továbbjutás megünneplésére, és Alekszej Kovaljov gólja után még szebbnek tűnt a jövő a fanatikus Habs-drukkerek számára. Még Phil Kessel emberelőnyös egyenlítő gólja sem keltett nagy megrökönyödést, az viszont már igen, hogy a fantasztikus szezont produkáló ifjú kapus, Carey Price óriási bakit elkövetve Nokelainen elé ejtett egy korongot a védőtárs Laperriere helyett. A finn passzát Metropolit üres kapura begyötörte, a feldobódott Boston ütött még három gólt. Philadelphiában kétszeri hosszabbításban győzött a Flyers a Capitals ellen: az Ovecskint ismét egy asszisztra szorító hazaiak Briere góljával egyenlítettek a harmadik harmadban, majd a második hosszabbítás hetedik percében jött Knuble, aki bekotort egy Huet-ről kipattanó korongot.

Nyugaton a kiesés szélére sodródott a címvédő Anaheim Ducks, miután Marty Turco az őrületbe kergette a „kacsákat". Mire a vendégek hét másodperccel a vége előtt betaláltak, ez már csak a kapus shutoutjának elkerülésére volt jó: a Dallas ugyanis ekkor már kényelmes előnyt szerzett.

Minnesotában a Colorado másfél viharos percnek köszönhette a győzelmet: a harmadik harmadban gyorsan egymás után betalált Wolski és Stasny, és Rolston már csak kozmetikázni tudott az eredményen. Az Avalanche hazai pályán húzhatja be a negyedik sikert.

A San José – Calgary párharcban a Sharks vezet. A vendégek öltözőjében a lefújás után összeveszett a csapat legnagyobb sztárja, Jarome Iginla és a másodedző Rich Preston – a pályán kívüli balhék biztos nem növelik a Flames továbbjutási esélyeit.

Eredmények (zárójelben a párharc állása): Kelet: Montreal Canadiens – Boston Bruins 1–5 (3–2), Philadelphia Flyers – Washington Capitals 4–3, hosszabbítás után (3–1); Nyugat: San Jose Sharks – Calgary Flames 4–3 (3–2), Minnesota Wild – Colorado Avalanche 2–3 (2–3), Dallas Stars – Anaheim Ducks 3–1 (3–1). A párharcok az egyik fél negyedik sikeréig tartanak, a győztesek a főcsoportok elődöntőjébe jutnak.

FOTÓALBUM

Már ott is...
Diénes Zsófia, Csíkszereda

EZ VAN MA

Szombat

Az év 110. napja, az évből hátralévő napok száma 256. Napnyugta ma 20.04-kor, napkelte holnap 6.37-kor.

Isten éltesse

Ma Emma, holnap Odett és Tivadar nevű olvasóinkat, valamint mindazokat, akik ezeken a napokon ünneplik születésnapjukat.

Névmagyarázat

A germán Erm-, Irm- kezdetű női nevek önállósult becézője az Emma, az Odett pedig a német Oda, Uta, Ute, nevek francia kicsinyítőképzős formája. A görög–latin eredetű Tivadar jelentése: Isten ajándéka.

Április 19-én történt

* 1810. A spanyol gyarmatosítás ellen küzdő Ellenállási Junta kimondta Kolumbia gyarmat elszakadását Spanyolországtól.

* 1943. A varsói gettó felkelése ezen a napon kezdődött.

* 1999. A német parlament hivatalosan a berlini Reichstag újjáépített épületébe költözött.

* 2005. XVI. Benedek néven a pápai trónra lépett Joseph Ratzinger német bíboros, akit a katolikus egyház 265. fejévé választottak a bíborosok a vatikánvárosi Sixtus-kápolnában.

Április 20-án történt

* Bocskai Istvánt Magyarország fejedelmévé választották.

* 1814. Napóleon francia császárt száműzték Elba szigetére.

* 1991. Brassóban újjáalakult a Kolozsváron 1885. április 12-én alakult Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), amely az erdélyi magyarság közművelődésének és népjólétének fejlesztését tűzte ki célul.

Április 19-én született

* 1793. V. Ferdinánd magyar és cseh király, Habsburg-házi osztrák császár

* 1928. Kazimir Károly Kossuth-díjas rendező, színházigazgató, kiváló művész

* 1941. Alan Price angol zenész, billentyűs

Április 20-án született

* 1586. Szent Róza / Limai Szt. Róza katolikus szűz, domonkos harmadrendi nővér – Dél- és Közép-Amerika védőszentje

* 1808. III. Napóleon, az utolsó francia császár

* 1889. Adolf Hitler német nemzeti szocialista politikus, kancellár, diktátor

* 1939. Tiboldi Mária Jászai-díjas színésznő, énekesnő

Április 19-én halt meg

* 1588. Paolo Veronese olasz festő

* 1608. Earl of Dorset angol költő, író

* 1938. Suzanne Valadon francia festőnő

* 1983. Jerzy Andrzejewski lengyel író

Április 20-án halt meg

* 1558. Johann Bugenhagen német humanista szerzetes, Luther munkatársa

* 1768. Giovanni Canaletto olasz festő, rézmetsző

* 1918. Karl Braun Nobel-díjas német fizikus

Sokunk túl van már az első meglepetésen, mikor nem a tisztelet, hanem a kor miatt köszönnek neki „kezicsókolomot", amikor a magázódás alapja nem egyébből, mint korkülönbségből fakad, s sajnos nem a mi javunkra. S hát még, mikor a megszólító, hogy nyomatékosítsa, valóban a mi figyelmünket akarja felhívni, megfejeli mondandóját, emígy: érti-e, néni, hallja-e, bácsi. (Mi a szösz, már nemcsak idősnek tart, hanem a korral járó szellemi hanyatlást és érzékszerv-megromlást is felfedezni véli rajtam?) Szó mi szó, fáj az embernek, ha idejekorán lenénizik, lebácsizzák, s csak kevés ember, kevés eset kivétel ez alól. Például a cimborám. Történt nemrég, hogy lakástatarozásra adta a fejét. Mint keselyűk jelentek meg a kéregetők: csókolom, bácsi, adja nekem az ablakkereteket, bácsi, a fajanszot ugye elvihetem?... A lebácsizott fiatalemberben ért, öregedett a méreg, s már szinte pukkant, mikor ócskavasért állított be hozzá egy újabb kérő. Nem volt köztük tíz évnél több a korkülönbség, de azért kijárt a bácsizás, a csókolom is, mikor kiderült, jut vas a zsákjába. A bácsi dohogott, s nagyokat lépett az ásóra, hogy szálljon a düh, mélyüljön a gödör, kezdődhessen a vízvezetés. Egyszer csak mellette termett a vaskunyeráló, s kezet tett az ásóra. Vasból van az is, vinné leadni – futott át cimborám eszén, de a vasazó nem hagyta tovább lamentálni, odaszólt: adja csak ide, bácsi, öreg maga ehhez, nekem könnyebb. A meglepetés adatta át tán az ásót; szó mi szó, most találkozott először olyan koldussal, aki fizetett az alamizsnáért. Nem haragudott a lebácsizásért, a fészerből még kétannyi ócskavasat kerített elő, s adta a legénynek – munkadíjba.

Balázs Katalin

A Föld Napja alkalmából szervezett gáttakarítási túrára a székelyudvarhelyi Márton Áron térről a ma reggel 8 óra 30 perckor induló autóbusszal lehet kimenni a zeteváraljai tóhoz (a különjáratú busz megáll a Bethlen negyedi parknál is). Az akciót az Erdélyi Kárpát-Egyesület Székelyudvarhelyi Osztálya az Agorával közösen szervezi.

A Gyegyószentmiklósi Művelődési Központ színháztermében ma 19 órától F. G. Lorca: Yerma című előadását mutatja be a Figura Stúdió Színház. A gyergyócsomafalvi közönség pedig a Mesék az operettről című produkciót láthatja bérletszünetben holnap 19 órától a Csíki Játékszín társulatának előadásában.

A székelyudvarhelyi rendezvény ma zászlós felvonulással kezdődik déli 12 órakor a Benedek Elek Gimnáziumtól a Művelődési Házig, a farkaslaki fúvószenekar kíséretében. A jubileumi kórustalálkozóra Erdélyből és Magyarországról hívtak meg dalostestvéreket. Itt lesznek Dicsőszentmártonból, Sepsiszentgyörgyről, Gyergyószentmiklósról, Törökbálintról, Galgahévízről, Szászhalombattáról, valamint eljön a kistestvér Alla Breve Ifjúsági kórus is.

A Csíkdánfalvi Helikon Fúvószenekar szervezésében ma 11 órakor kezdődik az I. Csíkdánfalvi Fúvóstalálkozó. A dánfalvi kultúrotthon előtt 11 órakor gyülekező zenekarok 12 órától ünnepélyesen felvonulnak. Ezt követően a zenekarok műsorát hallhatjuk, 17 órakor pedig kiosztják az emléklapokat.

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület Székelyudvarhelyi Osztálya a Szentpáli Madárpihenő – Bágyi Várhegy – Kénosi-tető – Szarkakő útvonalon kellemes, tavaszias túrára hívja az udvarhelyi természetbarátokat, természetjárókat. Az útvonal megtételére 8-9 órát kell számítani, ajánlott réteges meleg ruhát, bakancsot, esőköpenyt és egynapi élelmet magunkkal vinni. Indulás ma reggel 8 órakor az autóbusz-állomásról.

Holnap a Zete tanösvényre szerveznek munkatúrát az EKE munkatársai. Indulás a Mol-benzinkúttól kiskocsikkal, reggel 9 órakor. Cél: két ismertető tábla felszerelése a Zeteváralja feletti Várhegyen.

A ma már ősz hajú zenészek egyetemistaként kezdtek verseket megzenésíteni. Akkor 1974-et írtak, egyre népszerűbbé vált Magyarországon a táncházmozgalom, az autentikus népzene. Mennyire hatott rájuk az induláskor mindaz, amit Sebő Ferenc és Halmos Béla nagy lelkesedéssel hirdetett és művelt? A Szélkiáltó együttes hétfőn Csíkszeredában muzsikált. A jó hangulatú koncertek után beszélgettünk a zenekar tagjaival, akik egymásnak adva a szót válaszoltak a kérdésekre.

– Mindenképpen hatott, mert a fiataloknak önkifejezési formájává vált a népzene, a tánc. Akkor már Sebő Feri – aki Halmos Bélával a szülőatyja, atyamestere ennek – ismert volt, és már volt a Kaláka is... Az énekelt verset pedig azért választottuk, mert az együttes magyar–ének szakos tanárjelöltekből jött létre, és tulajdonképpen a vers és a zene, az irodalom és a zene kapcsolódása adta magát.

– Az együttes tagjai tanárkodnak, mérnökösködnek. Lakner Tamás magyar–ének szakos. A többiek?

Rozs Tamás: – Én is magyar– ének szakos tanár vagyok, színházi zenéket írok, és színházi produkciókban veszek részt Pécsett, Kaposváron. Ördögszekér kompánia néven van egy bábszínházunk a gyermekeim anyukájával, és zeneterápiát folytatok.

Fenyvesi Béla: – Ének szakos tanár vagyok, de mellette népművelés szakos is.

Keresztény Béla: – Mérnökként dolgozom a vízügyi igazgatóságon. Zongorázni tanultam a zenei általános iskolában, így vonóson nem tudtam játszani, márpedig a népzenéhez vonós kellett volna. Ezért inkább gitározni kezdtem. De nem népzenét, hanem inkább a Kaláka- dalokat, Sebőnek az énekelt verseit.

– Mi tartja össze ilyen hosszú időn keresztül a zenekart?

_ A zene. Szeretjük, amit csinálunk. És úgy érezzük, hogy van még egy bizonyos réteg, amelyik szereti és várja tőlünk ezt a műfajt. Amíg van fogadóképes kereslet, addig működni fog. De ennyi idő alatt életünk részévé vált, nem lehet már kitörölni.

– Van utánpótlás, vannak követőik?

– Igen, viszonylag nagyobb ismertséget elért együttesek is vannak, például a Fagyöngy. Ők is tanárok, de vannak fiatalok is, a Tutár együttes, a Neofolk. Műfaji keveredés is előfordul, de jó, hogy vannak. Úgyhogy virágozzon száz virág, ahogy szokták mondani, jöjjenek a fiatalok!

– Nem nehéz vidéken élve és dolgozva tartani a népszerűséget?

– De, nagyon nehéz. Mostanában egyre kevésbé, mert van internet, mobiltelefon, és egyszerűbb a közlekedés. A nyolcvanas évek közepétől számítva, miután megnyertük a Ki mit tud?-ot, volt egy felfutása az együttesnek, és ennek a műfajnak egy kicsit nagyobb volt az ázsiója. Most, hogy megszűntek a művelődési házak, nem biztos, hogy a civilszerveződések ilyesmit akarnak. Úgyhogy az énekelt vers népszerűsége visszaesett, de még mindig van létjogosultsága. Igaz, korántsem olyan intenzitású, mint a nyolcvanas évek második felében.

– Mennyire tudják megfogni a fiatalokat, a tizenéves korosztályt ezzel a zenével?

– Egyre nehezebben. Nemrég beszéltünk arról, hogy régen az egyetemisták és még a középiskolások is erős közönségünk volt, nagyon értették, szerették ezt a műfajt. Manapság a középiskolák teljesen kiestek, az egyetemi klubok megszűntek, az egyetemi szerkezet átalakult, a csoportrendszer felbomlott, ők sem ismerik egymást. Nem tudom, mi az oka, de ott sincs ilyen bázis, inkább a szórakozóhelyen töltik az idejüket. A klubjelleg ma már nem él, sörsátorban más zenét hallgatnak. Régebb mintha a köztudatban valahogy jobban benne lett volna a műfaj: a népzene, a megzenésített versek. Teljesen szokásos volt, hogy minden évben a szombathelyi főiskolán, a pécsi egyetemen, Kaposváron, Szegeden, Veszprémben, különböző vidéki városokban vártak a klubok. Mára valahogy ez elkopott. Biztos, mi is változtunk, de a világ is változott. Akkoriban lett volna még egy sansz – közhely, de igazság van benne – Budapest. Amikor a nyolcvanas években annyira ment, akkor nem költöztünk föl, maradtak a tanárkodások, a különböző tevékenységeink Pécsett. De azért mi nagyon sokat mentünk, évi 150, sőt, előfordult, hogy 180 koncertünk volt. Vidékről valóban nehezebb érvényesülni egy ilyen vízfejű országban, de mégis fönnmaradtunk, és csináljuk mai napig. A koncertintenzitás kisebb, de lemezeket adtunk ki az elmúlt években, Nagy Bandó András-, József Attila-lemezünk van. A Hangzó Helikon sorozatban – ahol már sok minden megjelent az irodalom szépségei közül – kaptunk lehetőséget: Márai Sándor maradt nekünk, aki nagyon szeretnivaló. Most erre készülünk. És ott vagyunk az interneten, van honlapunk www.szelkialto.hu címen.

– Ki a kedvenc költőjük?

– Kinek ki. Azt szoktuk mondani, hogy József Attila és Weöres Sándor. Persze azért, mert ez a két költő az, akitől a legtöbb verset megzenésítettük, költészetük közel áll mindannyiunkhoz. De nagyon sok költőt szeretünk. Koncert előtt próbáltuk kiválasztani az öt legjobb költőt, és abban maradtunk, hogy százig meg sem lehet állni, ha igazságosak akarunk lenni. De legalábbis tízig.

– Hogyan választják ki a verset, amelyre zenét írnak? Jön magától?

– Sokat kell verset olvasni, és akkor megszólal a vers. Vagy mindjárt, vagy tíz év múlva. Vagy nem szólal meg a vers, és akkor hiába tetszik. Abban egyetértünk, hogy nem minden vershez lehet zenét tenni. Óvatosan bánunk ezzel, alázattal közelítünk hozzájuk: ami eleve zenei, ahhoz minek? Ahhoz a vershez, amelyik nem dobja le magáról a zenét, inkább megerősítést kap általa, ahhoz elhozzuk a próbára a vázat. Ha megvan a dallam vagy a harmóniaváz, akkor jönnek az ötletek, hogyan öntsük igazi formába. Most a Márai-versekre így készül a zene.

– Rozs Tamás énekelt egy nagyon furcsa hangzást, amit eddig itt Szokolay Dongó Balázstól hallottunk csak: azt a bizonyos tibeti torokhangot. Hol tanulta?

–Ez az úgynevezett mongol ének vagy tibeti ének, sőt, én höminek ismerem. Mivel ének–zene szakon végeztem, a csellózás mellett kísérleteztem. Az énekhangot is hangszernek tartom, leginkább a lélekből lelkedző megnyilvánulási formának. Ahogy énekeltem, próbáltam „előállítani" azt a hangot, a hömit, mert tetszett. Magyarországon nemcsak Balázs tudja még, hanem Paizs Miklós is, aki a buddhista főiskolán járt. Ő kiment Mongóliába, köztük élt, és azt hiszem, egy ilyen versenyen lepipálta a helyieket. De hát nem ez a lényeg. A hömi egyfajta lelkiállapot, és amikor az ember ki tudja csalni ezeket a hangokat, akkor azzal a világ egységét próbálja meg demonstrálni. Egyszer Pesten járt egy Párizsban élő vietnámi mester, aki ezt a hömit – trankuan hai-t – tanítja. Ő vezetett rá, hogyan képezzem a hangot. A vége meg az, hogy nem l’art pour l’art használjuk, hanem időnként egy-egy megzenésítésbe, ha annak helyét látjuk, akkor megpróbáljuk szervesen beépíteni.

Takács Éva

Rátalált Mary Collins, a híres brit táncos, koreográfus, táncoktató egy gyergyószentmiklósi tizenhét éves Bokor Andreára. A tavalyi Régizene Fesztiválon az Erdélyi körkép című műsor megalkotásakor figyelt fel a tánctanár a gyergyószentmiklósi Step Dance Sportklub egyik növendékére, és felajánlotta, segítené őt táncos útján.

Így Andrea négy hazai társával a múlt nyáron egy norvégiai tánctanfolyamon vett részt, ahol Mary Collinsszal tanultak reneszánsz és barokk táncokat. Ez volt az első „tánclépés", melynek segítségével kulturális híd épülhet Norvégia és Románia között.

Nemrég megint Norvégiából tért haza Andrea; a skandináv állam román nagykövetségének rendezvényén táncpartnerével, a szintén gyergyószentmiklósi származású Ványolós Andrással adott számot tánctudásáról, visszacsábítva a közönséget a középkori báltermekbe, bárók és bárónők bőrébe bújva, patinás ruhakölteményekben lejtve reneszánsz és barokk táncokat.

– Milyen volt? Félek, hogy eltúlzom, de azt hiszem, az álom szó erre enyhén kevés. Röpültem az örömtől, a sok dicsérettől, gratulációtól, s jól jött a biztatás, hogy szeretnének minket ott többször is viszontlátni – vallja Andrea.

E fellépés újabb lehetőségek hírnöke, mondta Andreának Mary Collins, aki szívesen dolgozna továbbra is vele.

Tánctudását nem lehet elvitatni – akiben Marry Collins tehetséget lát, annak tudásában nem is szabad kételkedni –, hozzáértők szerint jó fotómodell válhatna a kislányosságát levető, hölgyalakot öltő Andreából. Szavalni is gyakran hívják. Múlt hétvégén Egerből, Wass Albert születésének 100. évfordulójára szervezett vers- és prózamondó versenyről hozta el a második díjat. Mit tett a második helyezésért? Egyszerűen csak előadott „andreásan" Wass Albertnek A Temető megindul című kórusjátékából és Szilágyi Domokos Kényszerleszállás című verséből egy-egy részletet.

– Először szeretnék leérettségizni. Utána meg... az életemet nem biztos, de jó pár évemet a színpadra tenném – mondja a jövőről tünődve, bár tisztában van szülei féltésével.

Könnyű mondani, mégis kell hagyni repülni a leányzót. Nem burkolja, nem álcázza gondolatait, hisz nem szokása a véleményelhallgatás. Mondogatja is: „Ha attól lesz valakinek negatív véleménye rólam, hogy őszinte vagyok, akkor nagyon sajnálom". A hozzá közelállók rendszeresen szerénységre intik, pályaválasztásában viszont, ha akarnák is, aligha tudnák befolyásolni.

Egy gyergyói lány, kinek ellenőrzőjében csak a 10-es osztályzatok foglalják a helyet, akinek tudását már a norvégiaiak is megcsodálták. Kapuk nyílnak előtte egymás után, s nem tudja, az idegen világok közül melyik az igazi, az ő lehetősége. Nem kell szerénységre inteni tehát, mikor azt mondja, lehetőségeit mérlegelve: „Könnyebb annak, kinek csak egy választási lehetősége van".

Balázs Katalin

Történelemkönyv, szociológiai és pszichológiai tanulmány, retorikai szakkönyv, világismertető, erőt adó, gyökérerősítésre ösztönző, öröklét ígéretét hordozó imádságoskönyv – így jellemezhető Hajdó István főesperes ünnepi beszédeinek gyűjteményes kötete, mely a gyergyószentmiklósi Mark House Kiadónál jelent meg, és amelynek bemutatója kedden 19 órától lesz a gyergyószentmiklósi római katolikus templomban.

Uram, jó nekünk itt lenni – hirdeti a kötet címe, mely Isten szolgája gondolatainak, ünnepi beszédeinek válogatását fonta töviskoszorúvá. A népe keresztjét hordozó ember intő szavaiból formálódott a kötet, aki dicsér és dorgál, mint gyerekét az apa, egyengeti népe útját. Múltat idéz, hogy fiai jövőt tervezhessenek hittel, Istennek tetsző legyen életük. Segít a nagypéntek kínjainak megélésében, a húsvét eljövetelének reményét sugározza.

Hajdó István 1942. december 18-án született Bogárfalván. A négy elemit szülőfalujában végezte, az általános iskolát viszont már Székelyszentléleken járta. 1958-ban felvételt nyert a Gyulafehérvári Római Katolikus Kántoriskolába, ahol 1962-ben érettségizett. Teológiai tanulmányait 1962–1968 között a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán folytatta. Márton Áron püspök szentelte pappá 1968. április 21-én. Első plébánosi kinevezése Nyikómalomfalvára szólt, ahol 1968-tól 1978-ig tevékenykedett. Ezzel párhuzamosan 1975-től 1978-ig a székelylengyelfalvi plébániát is ellátta, majd Gyergyóújfaluba került 1985-ig. Innen főpásztora Gyergyószentmiklósra helyezte, ahol 2006-ig volt plébános főesperes. 2006-tól a székelylengyelfalvi plébánián végzi lelkipásztori feladatait.

Papi hivatásának tán legjelentősebb, 1979-től 2007-ig tartó időszakát öleli fel a kötet, külön kiemelve azt a huszonegy esztendőt, mely időszak alatt Gyergyószent- miklós főesperes-plébánosa volt. Főtisztelendő Hajdó István beszédeinek helyszíne változó: Gyergyóújfaluban prédikál, búcsút véve híveitől, hogy aztán a gyergyószentmiklósiaknak mutatkozzon be. Ott látjuk az 1848-as forradalom és szabadságharc megemlékezésein évről évre, Gac-oldalában szól a hívek lelkéhez, félti az anyanyelvet, biztatja az éneklőket, hisz aki énekel, kétszer imádkozik, hitre buzdítja a háromkúti csángókat. Gyilkostónál Szent Kristóf kápolnát álmodik, a gyergyószentmiklósi öregotthon alapkövét áldja, Pricske tetején keresztet szentel. Aztán az egrieknek, novajiaknak szól szava, az anyahazában élő magyarságnak, kiket bár édestestvérként szeret és félt, de figyelmeztet: Magyarország amputált végtagjait: Erdélyt, Kárpátalját, Délvidéket, Felvidéket nem feledhetik. A szolgák szolgája 2005 májusában, a csíksomlyói pünkösdi búcsún mondott prédikációja az év beszéde lett, de nem súlytalanabbak a más ünnepeken elhangzott gondolatai sem.

A világ bújára, a magyarság bajára fókuszál mindig, kicsiny közösségének lelkébe véste, hogy elvész a nép, mely tudomány nélkül való, hogy fel kell ébreszteni az elaludt isteni gondviselést, hogy a magyarság legszebb zászlaja a szárítókötélen lengő pelenka, mert a nemzet, amely megtagadja Isten ajándékát, a gyermeket, halálra ítéltetik.

Isten szavának tolmácsolója a magyar írókat, költőket, a nép ajkán fennmaradt dalokat, szent énekeket használja istápként. Tompa László, Ady Endre, Reményik Sándor, Petőfi Sándor, Tamási Áron, Mécs László, Sütő András, Jékely Zoltán, Pilinszky János támad életre, szól általa a magyarsághoz, s hogy a vándor fecske legyen, hová hazataláljon, édesanyja fészkére szálljon, teszi fel a nép dalba foglalt kérdéseit: „Ring-e még a búzatábla? Áll-e még az apám háza? Dalol-e még magyar nótát az a székely lányka?"

Lehet javaslat, de még inkább parancs, amit kölcsönzött rímekkel törvénybe foglal Hajdó István:

A néma éjbe harsogom,
És abbahagyni sem fogom:
A nagy szív útja megrekedt,
A világ béna, bús, beteg.
Szeressetek, szeressetek.

Ne várj nagydolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök!

A kezet csak megfogni szabad,
Elereszteni vétek, ellökni átok,
Egymásba simuló kezek tartják
Fenn az eget s a világot.

Az ünnepi beszédek nem a múltnak vagy egy kis közösségnek szóltak, örök érvényű igazság mindegyik, együtt imakönyvet alkotva. Ezért adta rá áldását a gyulafehérvári érsekség, dr. Székely Dénes teológiai tanár, üdvözölte dr. Veres András szombathelyi püspök, méltatta dr. Cs. Varga István, az ELTE BTK irodalomtörténésze.

Útmutató kötetet vehetünk kezünkbe, a prédikációk külön címmel szólítják fel az olvasót: „Most adjatok virágot!", „Remény nélkül ne éljünk", „A lélek nem eladó", „Legyen otthonotok Táborhegy", „Minden népek, Istent dicsérjétek", „Imádkozzál és dolgozzál", „Legyetek ti az új idők magvetői!", „Anyák, Igent szüljetek!", „Bátorság, ne féljetek", „Ne zuhanjatok le hitvány, földi dolgokért"…, hogy a kötet legutolsó prédikációjának címét már fennszóval hirdesse: „Hiszek".

Az örök élet receptje minden sor, mi e kötetbe foglaltatott, s bár nehéz rangsorolni, mely összetevő fontosabb a kovászkészítéshez, mégis kiemelhető a gyergyóiak, a székelyföldiek, az erdélyiek számára a legfőbb imádság, a jövőtadó felkiáltás, a Pricskei kereszt tanítása: „Uram, jó nekünk itt lenni"… hozzáfűzve: „Köszönjük, hogy nekünk teremtetted Hajdó István szolgádat, húsvét eljövetelének hírnökét".

Balázs Katalin

Életfák és gyökerek, keresztény vallás és a hátterében húzódó pogány szimbólumok, az ősök megfigyelésen alapuló, kapcsolatokat kereső tudása, a tetejetlen fa, a bába motollája mind-mind ismert lehetne a ma embere számára, ha fölöttük nem siklana át figyelme. Ismeretüknek igénye csak szerelemből fakadhat, abból a belső, tudatalatti késztetésből, mely sugallja, annak a népnek van jövője, mely őrzi értékeit, védi nyelvének tisztaságát. Erről és ennél sokkal többről hallhattak azok, akik Gyergyószentmiklóson részt vettek Jankovics Marcell rajzfilmrendező, könyvillusztrátor előadásán, kinek a múzeumigazgató-történelemtanár Csergő Tibor szerint egy rajzfilmje felér egy történelemórával.

Templomi szentképek és pogány beavatási szertartások felvételeinek bemutatásával Jankovics Marcell olyan összefüggésekre világított rá, melyek kézenfekvőnek tűnnek, mégis aligha gondolt korábban rá az őt hallgató közönség nagy része.

Egyiken Jézust láthattuk, amint kilencfokú lajtorján önként megy fel a keresztre. A mágikus kilences, mely pokol és menny között a hét planétát is fokként ábrázolja. Így jut Jézus a Tejútra, Isten útjára, az égig érő fa tetejére. Egy másik ábrázolás szerint Jézus keresztfája a Tudás fája. Mi más lehetne? – jön a magyarázat: az eredendő bűnt Ádám és Éva akkor követte el, amikor evett a kígyó csábítására a fa gyümölcséből. Ahol a bűn elkövettetett, ott kell jóvátenni. És a magyarázat szerint a karácsonyfa sem más, mint e Tudás fája, s ugye, érthető, hogy eleink nem potyára díszítették azt almával. Világos már, hogy miért követi Ádám és Éva napját Krisztus születése, a karácsony? Emberi testből sarjadó fa jelképén át vezetett az előadó a keresztig, mely akár a négy égtájat mutató jel is lehet, ugyanakkor a kettős kereszt is tekinthető életfa-hajtásnak. A tetejetlen fa, melynek teteje visszafordul a tövébe, érdekes hasonlóságot mutat a Tejúttal, mely a föld fölött kerekedik, s ahogy az égig érő fának odva, a Tejútnak is van hasadéka – a Hajnalhasadék. Karácsonykor ebben az odúban tartózkodik a Nap; a napfordulótól kezdenek hosszabbodni a napok. Mert a fény a fontos.

„Sokgyökerű, sokhagyományú nép vagyunk, tudjuk, régen nemcsak díszítésből rajzoltak egy-egy elemet, mindennek jelentése volt, csak ezt mi ma nagyon keservesen tudjuk megfejteni" – vallja Jankovics, állítva, az ember mióta két lábra állt, fürkészi az eget. Megtalálta az összefüggéseket, melyek a mezőgazdaságban, állattartásban, a mindennapokban segítették. Ma a villanyfény, a házban ülés elvonja figyelmünket, elvész az ősök ismeretanyaga: „Őseink az égre tekintettek. Mi, ha a pislákoló földi fényeket nézzük az égiek helyett, akkor ezek az összefüggések elkerülik figyelmünket. Elbutultunk, négykézlábra ereszkedtünk vissza, nem keresünk, így nem is találunk összefüggéseket. Silányul a szókincsünk nekünk, magyaroknak is, hát még az angol nyelv, nem biztos, hogy az azonos világnyelvet beszélők értik egymást"– jegyezte meg az előadó, majd axiómaként hozzátette: „A holtnyelv felé a világnyelv mutat". A jövőt fürkészve pedig a kínaiak előrelépésére hívta fel a figyelmet: ez a nép megőrizte a régi írásjeleket, övé a jövő.

Balázs Katalin

A Kájoni János Megyei Könyvtár szerdától kezdődően nyolcnapos rendezvénysorozatra várja olvasóit, a könyvbarátokat és a tartalmas időtöltésre vágyókat. Az immár hagyományos Könyvtár hete rendezvénysor nem véletlenül a Könyv Napjává nyilvánított április 23-án kezdődik. A szervezők ezáltal is hirdetni akarják az olvasás szépségét, ösztönözni akarnak bennünket az könyvek minél gyakoribb forgatására.

A hét során, mely egyben a megbocsátás hete is, a kölcsönkönyvek határidejéből kifutott olvasók bátran visszavihetik a könyveket, az intézmény ugyanis eltekint a késedelmi díjtól. A könyvtár audiovizuális termében (Szakszervezetek Művelődési Háza, 41-es terem) kézműves foglalkozásokba kapcsolódhatunk be, ahol alkotókedvű könyvtárosok irányításával sajátíthatjuk el a gyöngyfűzés, makramékészítés vagy a fonalgrafika csínját-bínját. A jól sikerült munkákból kiállítás nyílik. A könyvtár művészeti–történelmi részlegén a Mátyás király és a magyar reneszánsz témájában szervezett könyvtári foglalkozások zajlanak majd. A könytvár a legkisebbekre is gondol: a gyermekkönyvtárban helyet kapó arcfestő Kifestőke ugyanis a mesevilág hőseivé varázsolja a gyerekeket, az olvasóteremben pedig április 28-án bábelőadáson szórakozhatnak az óvodások, kisiskolások.

Kónya István lantművész a Bourbon Zenekar tagjaival, Bennő Katalinnal és Nagy Balázzsal a magyar reneszánsz muzsikáját idézte meg a napokban korabeli hangszerek segítségével. A csíkszeredai református templomban tartott lantest a Hallod-e, pendítsd az lantod dal címével csalogatta a régizene kedvelőit a koncertre. Hallhattunk hajdútáncot, magyar táncot, énekelt verset lantmuzsikával, osztrák kéziratban fennmaradt zsoltárt, Zrínyi Miklós-éneket stb. Repertoárjukba azonban úgy válogatták a dalokat, hogy egyre közeledtek a lantest helyszínéhez: hallhattunk a brassói születésű Bakfark Bálint lantművészről, aki Szapolyai János udvarában tanulta mesterségét. Végül pedig a Kájoni-kódex gazdag tárházából választott néhány dallal búcsúztak. Előadásuk közben nem mulasztották el ismertetni a magukkal hozott hangszereket, a tekerőlantot, udot, kobozt és a különböző furulyákat. Az is elhangzott, hogy a lant nem egyetlen hangszert, hanem a széles skálájú hangszercsaládot jelöl meg, és fejlődéstörténete valójában már az ókortól nyomon követhető, noha Európában a VIII. századtól terjedt el fokozatosan spanyolország arab megszállása és a keresztesháborúk idején, majd a reneszánsz kor legnépszerűbb hangszerévé vált.

Kónya István lantművész a Hágai Királyi Konzervatórium barokk tanszakán szerezte meg diplomáját reneszánsz- és barokklanton, valamint arciliuton és chitarronén. Szólistaként, kamaramuzsikusként és különböző zenekarok tagjaként Európa számos országában koncertezett már. Csíkszeredában a 2008-as Reneszánsz év keretében a Hargita Megyei Kulturális Központ, Hargita Megye Tanácsa, valamint a Magyar Köztársaság sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központja meghívására érkezett és pengette lantját.

Antal Ildikó

Ez a mozdulat, ez a mérhetetlenül egyszerű varázs. A szikét teszi így le az orvos, a pap az Úr testét. Majd fű zöldell, majd kopár lesz a hegy. És újra. De nem ír senki új hegyi beszédet. Csak a kövek, a fák és a mozdulatlanná sivárult ég őrzi a régit, az ősit, azt, ami antik, ami nem lelkiismeret, nem megváltás már.

A némaság torlaszai közt madarak kapirgálnak, madarak nem repülnek. Csak a szelek fújnak, szelek, szelek fújnak.

*

A Baka István Alapítvány meghívására a Szegedi Tudományegyetem Móra Ferenc Kollégiumának vendége volt április 10-én Borsodi L. László, akit Csutak Judit magyartanárnő kérdezett a költészettel való találkozásáról, a vershez való viszonyáról. Ezt követően Borsodi L. László a Félemelet című kötetéből és gyermekverseiből olvasott fel.

Borsodi L. László

HÁZI MÚZEUM

Mi még olyan világba születtünk bele, ahol a katonaság a férfiasság szinonimája volt. Két generációval előttünk a családok férfiai két világháborúban tették le a garast, vagy a garas tette le őket a hősi halálba. Nagyapám a doberdói ütközetről mesélt sokat, de persze csak félfüllel figyeltem oda, mert elviselhetetlennek tartottam a tajtékpipájából áradó bűzt, amit disznóhólyag-zacskóban tartott, saját termesztésű, preparálású dohányából pöfékelt. Amikor már érdekelt volna a téma, meghalt a kis öreg. Volt egy hülye vicc a szocialista konfekcióipar minőségéről, ami mindig őt juttatta eszembe, pedig sosem viselt öltönyt: Egy pasas sorban áll, zakójának ujjai üresen lógnak teste mellett. Megkéri az előtte állót, vegyen ki a zsebéből egy cigarettát, gyújtsa meg és tegye a szájába. Az illető nagy részvéttel megkérdezi tőle: – Doberdó? – Nem, konfekció.

Apám a második világháborúban vitézkedett: ellőtt gyűrűs ujjának helyét a gyermekei és az én gyermekeim is mindig megbámultuk. Ő a sebesüléséről és szökéséről mesélt sokat. Egyszemélyes „fegyverletételének" köszönhetően sosem ismerte meg a szibériai bányákat, mint bajtársai. Ezt utólag szerencsének lehetett elkönyvelni, de akkor, a háború zűrzavarában öngyilkossági kísérletnek tűnt elindulni gyalog hazafelé, katonaszökevényként. Asszony koromban már nagyon odafigyeltem a katonatörténeteire, mert tudtam, hogy előbb vagy utóbb a férjemet is elviszik katonának. Az úgy volt, hogy ő látogatás nélkülin fejezte be az egyetemet, miután összeházasodtunk, utána még az újságíróit is elvégezte a híres Györgypistán (Stefan Gheorghiu Pártakadémia). Évről évre halasztott a sorozásnál, reméltük, kihúzza a korhatárig és megússza a nyolc hónapot. A „békeharc" kellős közepén jött a rendelet, nincs többet korhatár. 36 éves volt, egy 13 és egy 9 éves gyerek apja, amikor valósággal kikönyörögte a munkahelyén, engedjék el katonának, mert egyre nehezebb lesz korán őszülő fejjel együtt masírozni a tejfölösszájúakkal, nekem pedig egyre keményebb lesz egy fizetésből megélni két kamaszodó gyerekkel.

Múzeumunkba kerül a szürke „Livret militar", ami arról tanúskodik, hogy az „uramat" alhadnaggyá képezték 1979 szeptemberétől 1980 júniusáig egy határ menti kisvárosban (nem mondhatom meg, hol, maradjon hadititok). Mindenesetre ott, ahol az ellenség Magyarországról érkezett volna, ha elment volna az esze és megtámadta volna a Varsói Szerződés egyik „baráti és testvéri szocialista" országát, amit történelmi okokból és vezetője miatt ki nem állhatott. És fordítva.

Több feledhetetlen élményem van erről a nyolc hónapról, csak a legkomikusabbat mesélem el. A vonatfülkébe, ami katonalátogató szülőkkel volt tele, úgy néztek rám az anyukák, mint egy liliomtipróra, amikor kiderült, hogy nem a fiamhoz, hanem a férjemhez utazom. Tisztáznom kellett, hogy egyidősek vagyunk. Akkor meg jött az újabb döbbenet: mit keres a „domnul" a „flãcãi" között? A laktanyában azzal fogadtak minket, hogy az „ostasii nostri" éppen terepen vannak, „applikáción", de nemsokára megérkeznek! Nincs érzékem a férfiak kedvenc játékához, a fegyverviseléshez békeidőben. Így rendkívül komikusnak találtam hórihorgas férjemet, amint a katonaoszlop végén nótaszóval bemasírozott a kaszárnya udvarára, mint „vén baka". Az engedélyezett szállodai találka meglepetése többek között a nevetséges spenótzöld kincstári fehérnemű volt.

Fiam 1989. december 21-én kellett volna katonának menjen büntetőszázadba, apja politikai helyzete miatt. Nem részletezem, hogy rettegtünk akkor, és milyen boldogok voltunk, hogy elmaradt. Most már örökre. Rock-and-roll! – mondom én, a pacifista nő. Pedig tudom, hogy a sorkatonaság megszűntével faluhelyen évszázados népszokások, népdalok, a katonaviselt férfiasság fogalmai veszítik el értelmüket. Városi társaságokban is eltűnik egy kedvenc téma a férfiak szövegeléséből. A nők továbbra is zaftosan mesélik összes szüléseiket, míg társaik kénytelenek lesznek arról politizálni, hogy kitört a béke Európában. Ergo: „(Nem) seprik a Pápai utcát/ (Nem) masíroznak a katonák/ 116 éves barna kislány, haja sincs már, feje sincs már/ (nem) megyen a katonák után".

Váli Éva

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) szervezte rendezvények résztvevői előtt nem ismeretlenek az újvidéki újságírók, riporterek sem. Léphaft Pál különösen nem, hiszen számos lapban jelen van karikatúráival. A Telepi Rádió nevet viselő kis csoportjuk (Klemm József és Heinermann Péter, a társak) számos vajdasági, magyarországi, de romániai színpadon is bemutatkozott sikeres kabaré keretében. Ha a Telepi Rádió műsora fricskái miatt a nevettetésen túl döbbenetes hatást ér el üzenetével, akkor nem a néző vevőkészülékével van a baj. Léphaft Pálék ugyanis keserű pirulákkal próbálják gyógyítani a háborúkba ájult Szerbia magyarságát, de a politika felelőtlen magyarországi játékosait is. Szövegeik pedig igencsak éles töltények. Mi mások lehetnének? Még így is kenyérrel dobnak vissza a ránk kövekkel támadókra. De lépjünk túl a Telepi Rádió ars poétikáján és forduljunk a karikaturista Léphaft Pál rajzai felé.

A brassói Reménység Házban kiállított munkák három, jól elkülöníthető csoportra oszthatók. Az első csoportban a minket, romániai magyarokat érintő grimaszokból láthatunk, Traian Bãsescutól Szász Jenőn át Tőkés Lászlóig, de igen ötletes és tisztelettel készített, inkább grafika, mint karikatúra a Kallós Zoltánt ábrázoló rajz is. A második csoportba a görbe tükörben látott emberi gyengeségek, az ember által okozott veszélyekre figyelmeztető munkák, a harmadikba Jézussal és a Szent családdal kapcsolatos rajzok kerültek: a lelketlenséget, a hitnélküliség kiürítő hatásait, az elidegenedést megfricskázó igen ötletes karikatúrák.

Léphaft Pálnak mindenről véleménye van. Ceruzája ellenben bármennyire is hegyes, atyai üzeneteket közvetít, megpróbál „jó szóval" ébreszteni, felhívni a figyelmet arra, amit talán nem is eredendő gonoszsággal követünk el. Megrázó sorozat a Három királyok, illetve a Szent családdal kapcsolatos képek sora. Nem lehet csak úgy könnyedén mosolyogni e karikatúrákon. Nem is ez a célja a művésznek. De azt sem mondhatja senki, hogy holmi antiklerikális propaganda részei lennének. A keresztje alatt roskadozó Jézussal szemberohanó bevásárlókat ábrázoló kép is az értékvesztés tragédiájára figyelmeztet, akár a többi, e témához kapcsolódó rajz, ezért a kétségbeesett (őrző?)angyalt magukkal ragadó rendőröket ábrázoló kép üzenetéről most ne is kezdjünk filozofálni, s a malacot nyárson, hátán cipelő, Moszkvába igyekvő Milosevicsnéről se. Az EU és Szerbia viszonya sem marad fricskázatlan, mint ahogy a szerbiai magyarságért való aggódás sem.

Léphaft egy-egy helyzet megmosolyogtatásával próbál derűt ajándékozni a befogadónak. Hiszi, hogy a nevetés határtalan és betilthatatlan, akár a sírás. Ezért meg kell nevettetnie az arra tehetségeseknek az embereket. A karikatúrának ugyanis kitűnő melegágya a diktatúra és a háború. Ebből kibújni, ezek túlélését segíteni kötelessége az alkotóknak. Az ocsmányság ellen mi a leghatékonyabb fegyver? A szépség. A diktatúrák és a háborúk szorításából csak a széppel, az alkotásokkal lehetett menekülni. Rajzai arról vallanak, hogy a Milosevicsék uralma alatt rájuk települt lelki szegénységet –, de a globalizálódó világ ezer nyavalyáját is csak a karikatúrák segítségével lehetett ábrázolni. Hogy gyógyítani mivel lehetne? Erre nem a művésznek kell megírnia a receptet.

Az Újvidéken élő Léphaft Pál 1952. január 17-én Nagybecskereken született. Előbb autószerelőnek tanult, aztán Újvidékre költözésük után más távlatok nyíltak meg előtte. Művészete fejlődésében kétségtelen nagy szerepet játszott az első próbálkozások alkalmával a biztató szó, mert az egyetemista lapban közölt próbálkozások után már első alkalommal, 1973-ban, az újvidéki Magyar Szó főszerkesztője lelkesítette a munkára. A magát is szigorúan figyelő Léphaft Pál állandóan dolgozva tanult, fejlesztette tudását, hogy az Isten adta rajzkészségével jól sáfárkodjon. Nemzetközi elismertsége is igazolja: nem hiába.

Újvidéken találkozott lelki barátaival: Klemm Józseffel és Heinermann Péterrel, akikkel 1989-től a már említett Telepi Rádió politikai kabarét viszik színre. 1976-ban magyar nyelv és irodalom tanári oklevelet szerez, majd az Újvidéki Televízió magyar hírszerkesztőségének, a Magyar Szó napilapnak az újságírója. 1996 novemberétől a Grimasz szerkesztője. 1990–97: a Napló című hetilap állandó munkatársa és szerkesztőségi tagja. 1992-től a Magyar Nemzet tiszteletdíjas karikaturistája. Az újvidéki Képes Ifjúság karikatúrapályázatának I. díjazottja, de 1978-ban a Montreali Nemzetközi Karikatúra-kiállítás II. díját, 1979-ben Belgrádban A gyermekek éve kiállítás II. díját, 1987-ben a Montreali Nemzetközi Karikatúra kiállítás III. díját, 1997-ben a Szerbiai Iparművészek és Formatervezők Szövetségének oklevelét, 1997-ben az újvidéki Forum Képzőművészeti Díjat, Budapesten a Karikatúra határok nélkül különdíját ítélik neki, ugyanakkor a Szkojei Oszten című szatirikus lap nemzetközi karikatúrapályázatának különdíját is ő kapja.

Bajna György

Egyéni kiállításai: 1979– Karikatúrák, Forum Klub, Újvidék; 1981– Ping pong, Verbász; 1984 – Homo Bhascodicus, Kavillo; 1995 – Más-világ, Litea, Budapest; 1997 – ez utóbbi karikatúráinak kiállítása, Móra Ferenc Múzeum, Szeged; Kontra retus, testre szabott portrék, Városi Múzeum, Zenta; 1998 – Karikatúrák, Ifjúsági Ház, Petőfi-sziget, Baja. Az 1980-as években több kiállítása volt az Újvidéki Színházban is. Könyvei: Ping pong (Szeles Károllyal) Újvidék, 1981; Más-világ, Újvidék, 1995; Kép-mások, (Portrék kisebb-nagyobb túlzással és jóindulattal, Újvidék, 1997; Végvári panoptikum, Kismagyar vajdasági leltár (Keszég Károllyal), Újvidék, 2000.

TÖLTŐTOLL

Nagy sikert aratott néhány éve Kurt Vonnegut amerikai írónak a világhálón közzétett egyik novellája. Kritikusok elemezték, dicsérték az író eltéveszthetetlenül egyéni stílusát – míg végül kiderült, hogy Vonnegut még csak nem is olvasta a neve alatt megjelent írást…. Napjaink egyik folklór-terméke, a világháló közössége által szerkesztett, ezért tárgyilagosnak remélt internetes lexikon, a Wikipédia némely kellemetlen szócikkében, mint kiderült, a Pentagon és néhány kormányzat is diszkréten szépítéseket hajtott végre. Lám, a valóság, a tárgyilagosság – látszata – lehet a legmegtévesztőbb. A szikár számokkal lehet a leghatékonyabban hazudni. Egy jól megszerkesztett statisztikai táblázattal bármit – és annak ellenkezőjét is – könnyedén el lehet hitetni. Olvastam ennek a paródiáját: egy statisztikai adatokra hivatkozó „tanulmányt" arról, hogy mennyire egészségtelen a sport. Évszámokkal és ősrégi dokumentumok címét idézve el lehetett hitetni a nagyközönséggel, hogy háromszáz év hiányzik az európai történelmünkből. Az irodalomban, a képzőművészetben a „talált tárgyak" kultusza révén úgy érezzük, hogy beletenyereltünk a valóságba, miközben éppen elszakadtunk tőle. Még közelebb a röghöz: a valóságról készült képekkel lehet a legjobban megtéveszteni a nézőt. Egy hosszú tanulmányban elemezték, hogyan manipulálták egy tévéközvetítés adásrendezői az egyik francia elnökválasztás finisében a két elnökjelölt tévévitáját: túl közeli, agresszivitást sugalló felvételekkel, alsó kameraállásból, a zokniját is megmutató nagytotálokkal tették az egyik jelöltet ellenszenvessé egy olyan tévéközvetítésben, amelyet a nézők a lehető legobjektívebbnek véltek. Mindennek koronájaként ma már a stúdiók manipulált ketrecébe zárt világról hitetik el velünk, hogy az a „való világ". Egyre valóságosabbnak éljük meg a magunk köré kiépült virtuális világot. És hogy mennyire drámai a virtuális és a valós világ közti átjárás, bizonyítják a vértelen virtuális célbalövöldözéshez szokott tizenévesek valós vérengzései egy-egy amerikai középiskolában. Mint amikor Woody Allen filmjében a főhős lelép a vetítővászonról…

Virtualizálódó világunkban egyre nő a valóságábrázoló műfajok, a sajtóriportok, a dokumentumfilmek jelentősége. De amennyire kitágult és közelebb került hozzánk a nagyvilág, éppen annyira elszakadtunk mindennapi világunk kézzelfoghatóságától, egyre nehezebb ellenőriznünk annak tényeit. A valóság egyre közvetítettebbé válik számunkra, egyre kevésbé megfogható, egyre kevésbé lehet rákérdezni. És mivel a leírt, ábrázolt tények egyre ellenőrizhetetlenebbek, döntő jelentőségűvé válik a bizalom, a hitelesség kérdése. A valóságábrázoló műfajok csapdája és próbaköve a hitelesség. Márpedig a fikciós dokumentumfilmek, az ál- vagy éppen tudatosan manipulált riportok, a kézzelfoghatóan ellenőrizhetetlen tények világában hogyan lehet hiteles egy mű? Hitelessé a hír forrása teheti a hírt: a BBC híreit nem azért fogadjuk el hitelesnek, mert tájékozottak vagyunk mondjuk a Fülöp-szigeteki belpolitikai helyzetben. Hanem azért, mert a több évtizedes működése során közvetített valóságképe összhangban volt saját valóságképünkkel. (Nem hazudott.) Valóságábrázoló műfajt, riportot, újságcikket, napilapot, dokumentumfilmet, legyen az akár „áldoksi" is, nem az ábrázolt valóság, hanem a szerző személye tehet hitelessé. Egy mű hitelét szerzője – kínkeservesen, a bizonyítások sorával megszerezhető, könnyen elveszíthető – hitele adja. Ezt a közbizalmat az olvasóitól, a közönségétől kapja. Ha kapja. Hitelbe.

Idén májusban újból lesz Film.dok – magyar–román dokumentumfilm-fesztivál. Immár ötödször. És újból Csíkszeredában. És újból éjszakákon át vitázunk majd azon, hogy mitől hiteles egy jó „doksi". Hogy lehet-e jó, sikeres az a film, amely nem hiteles? És hogy elég-e a hitelesség a sikerhez? És mivel a hitelt a befogadótól, a közönségtől kapjuk, idén a filmek elbírálásába, a szavazásba nagyobb mértékben bevonjuk majd a nézőket is. A kezükbe adjuk a „távirányítót". Öt év elég hosszú idő ahhoz, hogy reméljük: a Film.dok megérett a közbizalomra.

Beke Mihály András

Pesten járva nem mulasztom el betérni a Petőfi Irodalmi Múzeumba (PIM). Könnyű helyen van, a Ferenciek terétől pár lépésre a Károlyi Mihály utcában. Az utca névadójáról megoszlanak a vélemények, megítélése a negatívum felé hajlik, az viszont tény, hogy az épületet, a PIM otthonát, a közművelődés javára ő adományozta a nemzetnek. Előítéletek nélkül lépek be a Károlyi-palotába, nem politizálni megyek oda, a magyar irodalom jeleseinek emléke előtt kívánok tisztelegni. Nem csalódik, aki ilyen szándékkal keresi fel a múzeumot. Rengeteg élményben lesz része az irodalomkedvelőnek, az iskolákban tanultakhoz, az olvasmányokból szerzett ismeretekhez talál érzékletes szemléltetést. Kedvcsinálónak felvázolom, mi mindent lehet látni, hallani irodalmunk szentélyében.

Az épület 1768-ban került a Károlyi család birtokába, mai alakját Károlyi Györgynek, Széchenyi István és Wesselényi Miklós közeli barátjának köszönhetjük. Itt működött a reformkor egyik legjelentősebb szalonja, gyakorta megfordult benne Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály, Batthyány Lajos. Utóbbit ebben az épületben tartóztatták le Haynau fogdmegjei. A PIM 1957 óta működik a Ká- rolyi-palotában.

Klasszicista stílusú műemlék épület, a kiállítások mellett élményszámba megy magának a palotának a megtekintése is. A kapubejárat fölötti oromzaton a Károlyiak grófi címere látható, amint belépünk, vörösmárvány lépcsőfeljáró vezet az ötablakos díszterem felé, mellette a fehér, arrébb a vörös szalon. Utóbbi a filmbeli élmények hatására a vörös grófnéra emlékeztet. Más Károlyi (és Batthyány) grófnéról is tud az irodalom, s mily szokatlan, éppen az arisztokráciaellenes Petőfi írt hozzájuk dicsérő sorokat, a Batthyány és Károlyi grófnék című versében nemzetáldást kér rájuk kultúrapártoló és magyarságtudatot ébresztgető tevékenységükért.

A PIM a Petőfi Ház jogutóda. A Petőfi Ház 1909-ben létesült a Petőfi-kéziratok, -könyvek, -tárgyi emlékek összegyűjtésére. Fokozatosan bővült a kör, előbb Jókai, majd Ady, József Attila és a többi jeles író, költő dokumentumait is kezdték gyűjteni. Rendeltetése – az intézmény történetéről kiadott szórólap szerint – „a megörökölt hagyaték korszerű feldolgozása mellett a jelenkori magyar irodalom muzeális becsű anyagainak mindenkori gyűjtése". Itt őrzik Móricz Zsigmond, Déry Tibor, Bálint György, Szerb Antal és mások hagyatékát. Legbecsesebb emlékeik között tartják számon Petőfi Sándor Nemzeti dal és József Attila A Dunánál című versének kéziratát. Gyűjtőköre kiterjed a magyarországi és a határain kívüli magyar nyelven íródott szépirodalomra, levelezésre, illetve irodalmi tárgyú képzőművészeti és hangzó dokumentumokra. Mai formájában a múzeum 1954-ben létesült, először a József nádor tér 7. szám alatti épületben kapott helyet, három év múltán költözött mai otthonába.

Hosszabb időt igényel a PIM valamennyi termének bejárása, az eligazodásban Erlitz János kommunikációs referens volt segítségünkre. Az intézmény neve kötelez, először az állandó Petőfi Sándor kiállítást néztük meg, ezt ajánlom az idelátogató megyénkbelieknek is. „Tanuljátok meg, mi a költő" címmel rendezték meg a kiállítást. A cím többértelmű – hangzik a magyarázat –, Petőfi Sándor a „költő" szinonimája a magyarul olvasók körében, ugyanakkor magyar költőt is személyében fogadott be először a világirodalom.

Petőfi-kéziratok, életében megjelent verseskötetek, későbbi kiadványok – nemcsak magyarul, a világ majd minden nyelvén –, a költőt kéznyújtásnyi közelbe hozó tárgyi emlékek sorakoznak a termekben: az örök vándor utazóládája, sétapálcája, kardja, Szendrey Júlia ruhája. „Az állandó kiállítás – írják rendezői – nem ideológiai alapozású, nem irodalomtörténeti igazságokat kíván szemléltetni, hanem eddig nem látott gazdagságban mutatja be a költő szellemi és tárgyi környezetét."

Fontos szempont ez mai vajúdó világunkban, azt kívánja meggátolni, hogy az egymással szembenálló politikai táborok hívei kisajátítsák maguknak Petőfit.

Nyugat – 100

Időszaki kiállítások teszik teljessé a PIM kínálatát. Jelenleg a 100 éves Nyugatnak szentelt kiállítás vonzza a legtöbb látogatót. (A március 27-én megnyílt kiállítás az esztendő végéig látogatható.) A kiállítás bemutatja az irodalmi modernséget meghonosító folyóirat több mint három évtizedes történetét, – s az ismertető tömör fogalmazását idézve – „az alapító nagy alkotók gyakran konfliktussal teli műhelymunkáját, művészek, zenészek és szerkesztők ösztönző sokféleségét fényképek, kéziratok, kották, relikviák, festmények, játékos adatbázisok, archív film- és hangfelvételek egymásra rímelő világával."

A 100 éves Nyugatról színvonlas tévéműsorok készültek, megemlékeztek az évfordulóról a lapok – a Hargita Népe is –, az interneten olvasható a folyóirat valamennyi évfolyama, a Petőfi Irodalmi Múzeumban látható kiállítás miközben tovább gazdagítja ismereteinket, közvetlenebbé, személyesebbé teszi az irodalmi élményt. Ne hagyja ki megtekintését, aki arra jár.

Érdemes megpillantani a többi időszaki kiállítást is. Reneszánsz év lévén, mi sem természetesebb, mint hogy a PIM Mátyás királyról is megemlékezik: neves kortársai – Bonfini, Janus Pannonius, Galeotto Marzio és mások – írásai, illusztrációi mellett két kortárs grafikusművész munkái idézik a május elejéig nyitva tartó kiállításon a XV. századi Magyarországot, benne Mátyást és udvarát.

A 100 éves A Pál utcai fiúk kiállítás Molnár Ferenc regényét ünnepli. (Tavaly nyílt meg, augusztus végéig még megtekinthető.) Megtudhatjuk, hogy a regényt napjainkig mintegy 35 nyelvre fordították le – románra is –, hogy több országban ma is ajánlott olvasmány az iskolákban. Sikerének titka, hogy a hazaszeretetről, barátságról, árulásról, becsületről, önfeláldozásról szolgáltat örökké érvényes példákat, s főhőse, a tragikus sorsú nemecsek – csupa kisbetűvel – „szimbolikus alakjává vált a XX. század történelmi viharait megélt kisemberek sorsának."

Május közepéig nézhetők meg Langer Klára és Sándor Zsuzsa íróportréi. Az 1966 és 1969 között készült fotók – összesen vagy 130 – otthonukban, íróasztaluk mellett, műtermükben örökítik meg a költőket, festőket – köztük Weöres Sándort, Zelk Zoltánt, Váci Mihályt, Karinthy Ferencet, Jékely Zoltánt, Barcsay Jenőt, Czóbel Bélát, Csók Istvánt.

A Különös bolygó című kiállítás Vlagyimir Viszockijnak, a brezsnyevi kor művész fenegyerekének, a moszkvai Taganka Színház színművészének, mellesleg Marina Vlady férjének állít emléket.

Sajdik Ferenc irodalmi karikatúrái fontos történelmi személyiségeket, színészeket, írókat, képzőművészeket örökítenek meg ironikus, helyenként tragikomikusba hajló formában, de mindig intellektuális módon.

Nem a Károlyi-palotában, de a PIM filiájaként működik Budapesten a Jókai Emlékszoba (Svábhegy, Költő u. 21.), a Kassák Múzeum (Fő tér 1.) és az Ady Emlékmúzeum (Veres Pálné u. 4–6.).

A Petőfi Irodalmi Múzeum tevékenysége többirányú – hangzik a szakszerű magyarázat –, az eddig említett kiállítások mellett feladatkörébe tartozik a tudományos gyűjtő- és feldolgozó munka, valamint a rendezvények – felolvasó estek, író-olvasó találkozók, könyvpremierek, konferenciák – szervezése.

A múzeum gyűjteményei az irodalomtörténészeknek szolgáltatnak értékes forrásanyagot kutatómunkájukhoz. A könyvtár tudományos szakkönyvállománya 400 ezer egységet tesz ki, a médiatár rácáfol a latin mondás igazára – a szó elszáll, az írás megmarad –, a XX. század technikai adottságai ugyanis lehetővé tették az írók, költők hangjának megőrzését. Aranyhangtár őrzi többek között Áprily, Babits, Illyés Gyula, Heltai Jenő, Nagy László, Tamási Áron, Zilahy Lajos hangját. Fájó hiányhang, a technikai feltételek megléte ellenére sem készült felvétel Ady, Juhász Gyula, József Attila, Kosztolányi, Tóth Árpád, Radnóti hangjáról.

A videotékából két érdekességet említek: Karinthy Frigyes énekli a Hazámba vágyom kezdetű dalt a 30-as években, Tersánszky Józsi Jenő gitározik és énekel 80. születésnapján.

A kézirattár az íróik számára maradandóságot hozó, saját kezűleg írt dokumentumok mellett őrzi gyermekkori próbálkozásaikat is. Például Tamási Áron iskolai füzetét, a lapszélen tanára javításaival. (Ha már szóba került Ábel írója, ki ne hagyjam a Tamási Áron emlékszobát. Megtekinthető itt Tamási íróasztala, gondolkodószéke, állólámpája, a falon édesanyja arcképe és a farkaslaki szülőház fényképe látható.)

A művészeti- és relikviatár az irodalmi vonatkozású képzőművészeti alkotások gyűjteménye.

Említettem, hogy a PIM feladatkörébe tartozik a különféle rendezvények szervezése. Március idusán, mikor ott jártam, középiskolás diákok jelenítették meg az 1848. március 15-i Pilvax kávéházi eseményeket, Petőfi, Jókai, Vasvári szerepébe élhették bele magukat a fogékony lelkű fiatalok.

Túl vagyunk április derekán, hát a hónap rendezvényei közül szemelgetek. Pár napja a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves színészhallgatói tartották itt rendhagyó zenés bemutató órájukat (Kukorica Vitéz János), tegnap a Nyugat költőinek megzenésített verseiből hallgathattak koncertet, 21-én íróvendégek beszélnek kedvenc nyugatos alkotóikról, 22-én az irodalmi szalonban a 125 éve (november 26-án) született Babits Mihály emlékét idézik, 23-án irodalmi illusztrációkból nyílik kiállítás, 26-án Louis Bunuel Az öldöklő angyal című, 1962-ben készült filmje forgatókönyvének színpadi változatát nézhetik meg az érdeklődők, 28-án a Felolvasó Színház keretében a nyugatos Füst Milán rejtélyes múzsájáról láthatnak dokumentumjátékot. (A költőt Kulka János személyesíti meg.)

Kedvcsináló sorok a vendégváró Petőfi Irodalmi Múzeumról. Kiránduló diákcsoportok, ha előre jelzik látogatásukat, kedvezményesen látogathatják a kiállításokat, kérésre tárlatvezetést biztosítanak. Élménydúsabbá válik így a városnézés. A könyv, az olvasás megcsappant becsületét segíti helyreállítani minden itt tett érzelemgazdagító látogatás.

Borbély László

Vajda Ernő ügyvéd még diákkorában szenvedélyesen megszereti a botanikát, de szakmai karrierjét ügyvédként képzeli el. Párhuzamosan megmarad a természet szerelmesének, szabad idejében tavasztól őszig bejárja Magyarország tájait és a növényeket fényképezi. Egy idő után páratlan képgyűjtemény kerül birtokába, amellyel megalapozza rendkívüli vállalkozását, a Flora Photographica Hungariae-t. Ezt a 400 fotóból álló csodálatos albumot unokatestvérével, Vajda László botanikus fényképésszel együtt valósítja meg, s menet közben a tudós és a művész sajátos úton-módon – egészen eredetien – egymásra talál bennük. A csíkszeredai Kájoni János Könyvtár várbeli részlegén, a fotós szakirodalom egyetlen polcán szerényen húzódik meg az 1971-ben, a Corvina által kiadott fekete-fehér fotóalbum, amely 64 képpel illusztrálja egy kiváló magyar fotós életművét. Idézni belőle nehéz lenne, de szerencsére, ugyanaról a polcról segítségünkre sietett egy másik magyar természetrajongó képíró, Tokaji András fotóművész, akinek a szabadban való fényképezésről szóló, amatőröket megszólító esztétikai kézikönyve lényegében azt mondja el, hogy miként szolgáltathat ugyanaz a természeti látvány különböző alkotók sajátos hangvételű munkáihoz nem csupán ihletet, hanem eredetiséget is. A két könyvet érdemes együtt tanulmányozni, különben Tokaji kézikönyve is albumnyi remek természetfotójával érvel a szerző igaza mellett.

Cseke Gábor

Tokaji András

Az előttünk feltáruló, nyugalmával megejtő természeti táj is élő, eleven, szüntelen mozgásokban létező valóság. Mozdulatlannak tűnhet például az előttünk felhatalmasodó hegyek vonulata valamilyen önkényesen kiválasztott vonatkoztatási rendszerben, de itt is él, lebeg, mozog körülötte a levegő. Miközben én közeledem, a táj is közeledik hozzám. Ottlétemkor forgatom a fejem, ide-oda lépek, hunyorgatom a szemem; a táj szüntelenül vibráló új értelmű mozgások terében létezik.

Az erőszakosan kiragadott pillanat is sokat sejtet a kép előzményeiből, s várható következményeiből. Nemcsak a tőlem függetlenül létezőkből, de a bennem élő és ható előzményekből is. A képen halvány nyomokkal emlékképeim konglomerátuma is előtűnik, mindaz, ami értelmemet, szememet vezette a táj térből-kimetszésekor, majd formába öntésekor.

A képemet néző sem csak az őtőle függetlenül létező dolgokat szemléli képeimen, hanem azokon a saját emlékképeinek rezonanciáit is. Evidens, hogy egyazon kultúrkörben élőknek a szemlélt képen számos rezonáló momentuma akad, s mégis ugyanaz a fotó mindenki számára más és más. Hinnénk-e — mert a képet körülíró szavaink, kifejezéseink egyeznek —, hogy a képet mindenki, aki azonos nyelvi sztereotípiákkal él, egyazon képnek látja?...

Fotósok, kik különböző társaságoknak, fotókluboknak tagjai, kiállításokon, könyvekben, folyóiratokban a világ minden tájáról érkező új és még újabb fotókat élvezhetnek. Nagy dolog és igen tiszteletreméltó, ha valakinek kutató szeme a látott képek rengetege után új leleményhez jut. Az a fotós, akinek ez sikerült, joggal érzi, hogy friss fogantatású képének nem lehet elődje.

Az előttünk elterülő tájhoz való közeledés, az eltávolodás és a látószög, a perspektíva megváltoztatása nemcsak geometriai meghatározókkal írható körül. Távolságunk a lefényképezendő objektumtól, tehát a tájtól, alapvetően alakítja, módosítja a művészi értelmű teret. Ha a tájba mélyebben „hatolunk be", nemcsak több részletet mintegy felnagyítva látunk, hanem lényegében is mást.

A szinte kézzel érinthető, emberközeli tájtól való eltávolodás, a táj és az ember viszonyát oly módon változtatja meg, hogy megszűnik közöttük a párbeszéd. A távol szürkéjébe húzódott hegyek síkja szinte megdermeszti tekintetünket. Kilép a perspektívából, az átfogható térből, amelyben még értelmes egymásrahatásban él minden.

Helyzetünk, testünk, szemállásunk már nem befolyásolja a horizont feletti felhőcsíkok mozdulatlanságát. A hegyek, felhők s a mögöttük eltűnő nap szinte várja, hogy átlapozzunk a már elkészítettnek tűnő képen.

A távolban elhelyezkedő táj objektumai és a lábainknál mutatkozó előtér között úgyszólván architekturálisan átfogható tér van. Minden egymáshoz kapcsolódva, egymás ölelésében, szimbiózisban él egymással. Ez vonatkozik magunkra is! A táj egységes, szét nem bomló terében vagyunk, együtt mindazzal, amit tekintetünkkel körülölelhetünk. Mi is egyik eleme vagyunk a tájnak, ám bizonyos értelemben „kiváltságos" a helyzetünk. Az emberközeli táj nemcsak ligeteinek virágillatával, a sokfelől hozzánk érkező hangfoszlányaival küld közvetlen üzeneteket, de biológiai közelségében is szinte bőrünkön érezve simogathatjuk bársonyát...

Ha fényképezőgéppel járjuk az erdőt, könnyen elfeledkezünk természetrajzi ismereteinkről, s az erdőt, naiv szemmel mint egy sajátos, izgalmas terepet nézzük. Keressük a pillanatról pillanatra változó látomások bőségéből a megfoghatót, képpé alakíthatót. Alakzatok, formák, rajzok, fények s homályok ölelkező harmóniáját kutatjuk.

Elővesszük fényképezőgépünket és a fénymérőnket. Amit a műszer mutat, annál általában valamivel többet kell exponálnunk. Ha az összehajló lombok árnyaiból vékony s vakító fénysugár kerül a fénymérőre és az optikára, akkor a mérő mutatta átlagadatokkal úgy próbálunk magunkon segíteni, hogy a talaj fénymennyiségét és egy vastag törzsű fa árnyékos oldalának sötétjét megmérjük. Ezen adatok átlagával manipulálhatunk, ha tudjuk, voltaképpen mit és milyen jelentéssel akarunk képpé fogalmazni.

Exponáljunk többet! Erdők sűrűjében és fekete-fehér filmre ez — legalábbis számomra — mindig hasznos tanácsnak bizonyult. (A színes fotózásnál e tanács érvénytelen!)

Ha nagy látószögű objektívvel és távolról készítünk az erdőről tablót, a fénymérés már egyszerű: fordítsuk úgy a fénymérőt, hogy az erdő, s ne a fényes égbolt legyen helyesen bemért és leexponált...

Az erdőben készíthető képekre találó a közmondás: Ki sokat markol, keveset fog. Bizony, sokszor nem látjuk a fától az erdőt. E közhelyek igazsága abban rejlik, hogy az erdei tájnak egy gondosan kiválasztott, többértelmű miniatűrje talán többet mond el az erdőről, mint a fák, bokrok amorf „rengetege". Mily könnyen kicsúszik kezünkből épp a lényeg! Elkábulunk a látvány bőségében, elfogultan nem értjük meg, hogy egy felvétel csak egyetlen képpé, egy időmetszet két dimenziójú megnyilvánulásává válhatik.

Egy téli fotótúrán

Nem könnyen szánom el magam jeges, havas, városon kívüli fotótúrára. A nappalok rövidek, ferdén érkeznek a fények, zártabb helyen alig van napsütés. A vastag hótakaró csábít is, de egyúttal meggondolásra is késztet: a letaposott utat hamarosan el kell hagyni, a magas hóban, s alatta a fagyos talajon megfelelő öltözékben is nehéz az előrehaladás. A felszereléssel, gépekkel is gond van, veszélyeztetett körülmények közé juthatnak. A gallyakról, fákról kis hópamacsok hullhatnak a nyitott gépbe, s ha a fotós elcsúszik a jégen, a géppel s az objektívekkel beláthatatlan katasztrófák történhetnek.

Sokakat otthon tartanak e jogos és jeges aggodalmak, de én tovább gondolkodom: hazánkban több évtizede alig volt hetekig megálló hótakaró derült éggel, napsütéssel. Ha adódik ilyen alkalom, megragadom: legfeljebb könnyű felszereléssel, egy géppel s egy objektívvel megterhelten indulok el.

A szabadban megterhelten gyalogolni csak a cél ismeretében, a siker tudatában kellemes. A téli fotótúrákra pedig épp a cél, a konkrét fényképeznivaló meghatározatlansága a jellemző. Előfordul természetesen, hogy egy más évszakban megismert tájat téli köntösében öltözötten akarok újra látni s újra fényképezni, de az ilyen előre megtervezhető túra ritka...

Ahogy elhagytam a lakott területeket, több, eddig nem is sejtett látvány jön felém, egyre több mindenen megakad szemem.

Lépteim lelassulnak, pár perc elteltével már azon gondolkodom, van-e elegendő film táskámban? Elkészül az első felvétel! Utána már tágabbra nyílik a szemem, a látomásszerű képek szinte egymásra tolulnak: elképesztő formák, rajzok, alakzatok, a tél fantomjai.

Sok érdekes látvány transzponálódhatik képpé, kivételes esetben művészi értékű képpé, ezért egyre higgadtabban, egyre figyelmesebben kell nézni mindazt, ami szememmel körülfogható, ami végül is témává s a továbbiakban képpé válhat.

Tájfelvételeket sokszor kapásból is kényszerülünk készíteni. Ezek aligha haladhatják túl az emlékképektől elvárt színvonalat. Aggályaimat nemcsak az indokolja, hogy például vonatról fényképezve távíróoszlop és még sok minden, ami a képbe nem való, „húz el" előttünk exponáláskor, de utazások fotóeredményét a megtett kilométerekben és az exponált film mennyiségében mérni oda vezet, hogy egyetlen figyelemre méltó, művészi beütésű kép sem akad a száguldva-rögzítés folyamán. Vannak, akik gyorsan és eredményesen dolgoznak, de ki tudja azt ellenőrizni, hogy egy rögtönzött, pillanatok alatt fogant képnek milyen előzményei vannak. Sokszor egy frissen, gyorsan leexponált képen, a képpel együtt élmények egymásra rétegezett sokadalma nyer végleges kifejezést.

Tájképeken a tudatosan felépített tónusskálát, a jó egyensúlyú kompozíciót semmilyen vizuális vagy történési szenzáció nem pótolhatja. Jól gondoljuk meg, hogy mi és hogyan valósul meg a képen. Szemünk lencséje élesen rajzol, kötelező, hogy gépünk optikája is a maximumot nyújtsa...

Az amatőr és a dilettáns nem szinonim fogalmak. Talán épp az amatőrnek van több szellemi, „ráfordítási" lehetősége egy téma gondosabb kimunkálására, mint a szokott rutinmunkáját végző, még oly magas szinten dolgozó szakfotósnak. Ha nyersanyagunk, a téma ígéretesnek mutatkozik, ismételjük meg a felvételt... Az első felvételnél a kamera elmozdulhatott, vagy észrevétlenül nem kívánt elemek kerülhettek a képbe, esetleg nem gondoltuk át helyesen az expozíciós időt. Magam ezt a gyakorlatot követem, s másoknak is ezt ajánlom, hogy elsőnek egy „biztosító" felvételt készítek, s ha van rá alkalmam, ezt további felvételekkel finomítom. Azt a felvételt, amely végül képként örömet okoz, ha tehetem, más világításnál bizonyos eltérésekkel javítom, fejlesztem.

Az amatőr városfotói

Ha az amatőr feladata egyikéül egy helység, város sorozatba vagy albumba illő feldolgozását tűzi ki, nem várostörténeti, művészettörténeti dokumentáció létrehozása a célja...

Mi ne a szakfotós szemével, hanem naiv kíváncsisággal nézzünk körül abban a helységben, amelyet le akarunk fényképezni. Engedjünk szabad utat az elfogulatlanul friss benyomásoknak. Készítünk persze jócskán emlékképeket is, mosolygó hozzátartozókkal az előtérben, de ezekkel csak a „családi album" lapjait gyarapítsuk.

Mint a tájképeknél, a városképeken is mennél szűkebb környezetet pásztázunk be szemünkkel, objektívünkkel, annál több a személyes felfedezés lehetősége. Csak egy kissé lépünk odébb, s már az apró helyzetváltozások is más képeket, új tartalmak bőségét árasztják felénk.

Ha a szemügyre vett város nagyobb tablóit így kisebb részleteire bontjuk, és ezekből formálunk képeket, a kisebben valamilyen módon legyen benne az egész. Egy történelmi múltú városkának egyéni arculata van, annak minden zegzugában sajátos atmoszférájában lélegezzen minden, ami fényképezhető. Akár épületek, emberek vagy zsánerek a témái, egyazon hangon kell szólniuk, legyenek egy stílusban fogantak.

A városfotóknál ne mondjunk le az elérhető legmagasabb színvonalú technikáról. E képeken nemcsak történetek kulisszái jelennek meg hiteles közléseikkel, hanem maguk a kulisszák is ékesszólóvá válnak.

Ezen a héten folytatjuk a magyar őstörténetről indított sorozatunkat Attila és csodálatos kardja történetével.

A hét elején, 14-én volt egyik nagy költőnk, Tóth Árpád születésnapja, ezért Április című verséből választottam néhány szakaszt számotokra.

A jeles napokra figyelve, meg kell emlékeznünk arról, hogy jövő héten Szent György napja lesz. Sárkányölő Szent György évszázadokon át a lovagok, lovas katonák, fegyverkovácsok, vándorlegények védőszentje volt. Diocletianus császár idején az előkelő családból származó ifjú hadi szolgálatba lépett, és hamar magas rangot szerzett magának. Ám amikor a császár üldözni kezdte a keresztényeket, ellene fordult. Börtönbe vetették, és amikor kegyetlen kínzásokkal sem tudták hitétől eltéríteni, 303-ban kivégezték. A legenda szerint megölte a sárkányt és kiszabadította fogságából a királylányt, ezért ábrázolták évszázadokon át sárkányölőként. A leghíresebb Szent György-szobor Prágában van, de másolatát a kolozsvári Farkas utcai templom előtt megnézheti, aki arra jár.

Szent György napjától számítja a néphagyomány a tavasz igazi kezdetét. Ilyenkor hajtották ki először az állatokat, szegődtették a béreseket, pásztorokat.

Április 25-én Szent Márk evangélistára emlékezünk. Ez a búzaszentelés napja, amikor a szentmise után a hívek kivonultak a határba, a pap pedig megszentelte a vetést. Napjainkban inkább jelképes a kivonulás, de a megszentelt búzából ma is visznek haza a hívek.

Takács Éva

Tóth Árpád

Április, ó, Április,Minden csínyre friss!Faun-bokáju, vad suhanc,Újra itt suhansz!Vásott cigánykereked
Porozza a tereket,
Repül a szemét,
Levegőbe parazsat
Hintegetsz és darazsat,
Illatot s zenét!

Némely ingó és rügyes
Ág végére már

Küldöd: kússzék az ügyes -
Katicabogár,
Mint árbócra egy piros,
Pettyes zubbonyú,
Fürge lábú és csinos
Kis matrózfiú!
Kémleli a láthatárt:
Mennyi fény! Mi az?
S zümmög zengő, napba tárt
Szárnyakkal: tavasz!

Április, ó, Április!
Míg tánccal suhansz,
Látogass meg engem is,
Víg örök suhanc,
Hisz egy régi kikelet
Furcsa reggelén
Együtt érkeztem veled
Földi útra én:

Szólt arany szimfónia
Napfény-húrokon,
S bölcsőmnél te, fény fia,

Álltál, víg rokon!

Április-testvérem, ó!
Hol van az a kor?
Ifjuságom hervadó
Kankalin-csokor,
Elpártoltam tőled én,
Nem veszed zokon?
Hej, beteg s fanyar legény
A régi rokon:
Ha a tavaszt élvezi,
Nézvén langy egét,
Bánatát is felveszi,
Mint szemüvegét...

Április, ó, Április!
Símogass, vezess!
Hadd legyek ma újra kis
Jó öcséd, kezes,
Hadd feküdjem tarka fák
Alján inni fényt,
Míg arcomba szöcske vág,
Zöld parittyaként,
Míg szememre patyolat
Szirom lengve jön,
S kis selyem-sátra alatt
Megbúvik a könny...

Kányádi Sándor

Friss keréknyom szalad
a keskeny dűlőúton.
Elindulok a nyomon,
de máris egy patak
cincog szembe velem,
jő, jődögél és beszél,
mint egy játékos egér.
Szimatol s hirtelen
megtorpan és megáll;
bukfencet vet egy kövön,
s már a cipőmmel pöröl
a virgonc kis betyár.

Lenyúlok és egy szalmaszálat
biggyesztek neki bajuszkának.

Benedek Elek

Elmondám nektek, hogy Nimród fiai: Hunor és Magyar letelepedtek azon a szép szigeten, hová a csodaszarvas vezérelé. Hát Hunor és Magyar meg is maradtak ezen a szigeten, de nem telt belé száz esztendő, olyan erősen megszaporodott a hun nemzetség is, a magyar nemzetség is, hogy már a víz sem volt elegendő, nemhogy a kenyér. Fölkerekedett mind a két nemzetség, s vándoroltak hegyeken-völgyeken, erdőkön-mezőkön keresztül, s addig mentek, mendegéltek, míg Szittyaországba nem értek.

Na, ez jó darab föld volt, ezen elfértek, pedig laktak ott más népek is, mégpedig régi időktől fogvást. Nem is fogadták ezek nagy örömmel a jövevényeket. Hanem Hunor és Magyar ivadékai nem sokat kérdezték, elfoglalták az országot, s felosztották száznyolc részre a száznyolc nemzetség között. Jutott minden nemzetségnek föld, rét, erdő elég. S nem is láttak szükséget sokáig, míg ez a száznyolc nemzetség is még erősebben el nem szaporodott.

Hát egyszer csak, ahogy telt-múlt az idő, Szittyaország sem elég tágas Hunor és Magyar ivadékainak.

Összeültek a nemzetségek vezérei, s tanakodtak, hogy hová, merre vezessék a népet, mert már Szittyaország is kicsi nekik. A hun nemzetségek vezérei azt javallották, hogy menjenek nyugat felé; a magyar nemzetségek vezérei meg azt, hogy inkább menjenek vissza a régi hazába, honnét eleik: Hunor és Magyar elszakadtak. De Hunor ivadékai azt mondák: hiába mennénk vissza, már ott sem férnénk el, menjünk csak nyugatnak, majd az Isten elvezérel olyan helyre, ahol világ végéig lakhatik a hun s a magyar nemzetség is.

– Hát menjetek el ti – mondák a magyarok –, mi itt maradunk. Ha találtok elég nagy földet, adjátok hírül, s utánatok megyünk. Ha nem találtok, forduljatok vissza, majd összeszorulunk, ahogy lehet. Kicsi helyen is megférnek, kik egymást szeretik.

Helyeselték mindannyian ezt a beszédet. Menjenek a hunok, maradjanak a magyarok.

Hanem mikor éppen indulóban voltak, búcsúzkodtak, megszólal Attila, Bendegúz fia:

– Hát az Isten kardja vajon kié lesz ezután: a hunoké-e vagy a magyaroké?

Mert hogy szavamat ne felejtsem, mikor a magyarok és hunok elfoglalták Szittyaországot, egy kardot szenteltek az Istennek, aki megsegítette őket, hogy legyőzhették Szittyaország népét.

Ezt a kardot Isten kardjának hívták, jussa volt hozzá minden nemzetségnek. Azt mondták a táltosok: míg ez a kard meglesz, ne féljetek semmiféle népektől, veletek az Isten.

Összenéztek a magyar nemzetségek vezérei, nem tudták, hogy mit válaszoljanak. Eléhívták a bölcseket: tegyenek igazságot. Három nap s három éjjel tanakodtak a bölcsek, s azt határozták: adják a kezibe egy világtalan embernek, az hétszer egymás után penderítse meg a kardot a kezében, a hetedik penderítés után ejtse ki a keziből, s ha nyugat felé esik, vigyék el a hunok, ha kelet felé, maradjon a magyaroknak.

Ebbe mind belenyugodtak. Elévezettek egy ősz, öreg, világtalan embert, s kezébe adták a kardot.

– Penderítsd meg hétszer, s hetedikszer ejtsd a földre!

Úgy tett a világtalan, mint rendelék. Hetedik penderítés után kiejtette kezéből a kardot, de – halljatok csudát! – a kard nem esett le a földre. Hirtelen rettentő forgószél kerekedett, fölkapta a kardot, s repítette magával, vitte, vitte nyugat felé, s egyszerre csak eltűnt, hogy emberi szem nem látta...

– Lássátok, lássátok – mondá Attila –, az Isten is azt akarja, hogy nyugatnak menjünk! Ne búsuljatok a kard után, megtaláljuk mi még azt, s hogyha megtaláltuk, hírül adjuk nektek: jertek ti is, jertek!

Elindultak a hunok nagy reménykedéssel. Elöl ment az öreg Bendegúz, két oldalán két dali fia: Attila és Buda. Utánuk tenger nép, ki gyalogszerrel, ki lóháton. Meg-megállapodtak, erdőn- mezőn, folyóvizek mentén, megvizsgálták a földet, a vizet, amerre elhaladtak, de nem találtak kedvükre valót, míg a Duna s Tisza közé nem értek.

Ez a föld tetszett nekik erősen. Azt mondák egy szívvel-lélekkel: nem megyünk tovább, itt maradunk.

De még le sem telepedhettek, jött rettentő nagy sereggel a vasfejű Detre. Messze földről hívták segítségül a megrettent népek, akik itt laktak a Duna s Tisza mentén.

Üzent a hunoknak: három nap s három éjjel itt maradhatnak, aztán menjenek tovább Istennek hírével.

Visszaüzent Bendegúz: hallod-e, te vasfejű Detre, ne üzengess nekünk, nem megyünk el innét.

Nem is üzent többet a vasfejű Detre, elindult a seregével. Indultak a hunok is: vezette Bendegúz. Két oldalán két dali fia: Attila és Buda. Úgy csapott össze a két sereg, mint két fekete felleg, s ahogy összecsaptak, kiáradt a Duna, annyi vér folyt belé.

No, ha kiáradt a Duna, nem áradt hiába. Győztek a hunok, övék lett a szép tartomány. A vasfejű Detre is szinte otthagyta a fogát. Egy vasnyilat lőtt a homlokába Bendegúz, de csak félig ment belé, kint maradt a fele. Megfogta a nyilat, kettéroppantotta, s kutya baja sem lett az ördögadtának.

– Megállj, Bendegúz – kiáltotta Detre –, ezt még a hetedik nemzetséged is megkeserüli!

Azzal elvágtatott ő is a megmaradt serege után.

(Folytatjuk)

HELYESEN MAGYARUL

„Ha műsorajánlatunk elnyerte az önök tetszését, tartsanak velünk a továbbiakban is. Reméljük, műsoraink örömet okoznak nézőinknek". Ilyen vagy hasonló mondatok naponta többször is elhangzanak a magyarországi televíziókban. Kulturális rendezvényeken nálunk is gyakori az örömet okoz kifejezés. Például: A jó színház örömet okoz a nézőnek. A szép festmények örömet okoztak a tárlatlátogatóknak. Stb.

Annak ellenére, hogy az okoz és szerez ige jelentése hasonló, pontosabban: mindkettőnek van ilyen jelentése: ’előidézi valamilyen körülmény kialakulását’, az igényesebb nyelvhasználat ma már megkívánja, hogy különbséget tegyünk a két szó között: a kellemes dolgokkal kapcsolatban a szerez, a kellemetlenekkel az okoz az ajánlott forma. Tehát: a vidám perceket, örömet, boldogságot stb. szerezzük, viszont a bajt, kárt, bánatot, fájdalmat, keserűséget okozzuk. Nyelvművelésünk álláspontja szerint ezt a mintegy öt-hat évtizede elkezdődött jelentésfejlődést, jelentésmegoszlást a művelt köznyelvnek is, tehát a közszolgálati rádiónak és televíziónak is ajánlatos számon tartania.

Híradásokban, rádió- és tévéműsorokban bemondók, műsorvezetők, betelefonálók, alkalmi megszólalók csaknem mindig vezetést mondanak vezetőség helyett: a cég, intézmény, iskola, minisztérium stb. vezetése úgy döntött, hogy… Helyesen: vezetősége. Ugyanis a vezetés magát a cselekvést jelöli, azt a tényt, hogy valamit vezetnek, például autóbuszt, vonatot, áramot vagy egyebet. A vezetőség személyeket, testületet (ember)csoportot jelöl, azokat, akik a vezetést, igazgatást végzik.

Hasonló gyorsasággal terjed a közéleti és hivatali nyelvben és természetesen a tömegtájékoztatásban, az interjú szó rossz használata is. Angol nyelvi gyakorlatot követve munkahelyi alkalmazással kapcsolatban is rohamosan terjed. Például: Hogy sikerült a teszted? Hívtak-e interjúra? Holnap megyek interjúra a cégvezetőhöz. Stb. Nyelvünkben az interjú szó fő és eredeti jelentése: ’riporterrel folytatott, a nyilvánosságnak szánt beszélgetés vagy az így adott nyilatkozat, a készült beszélgetésnek újságban, rádióban, televízióban közölt szövege (általában kérdés-felelet formában)’.

A szociográfiában adatgyűjtéskor ’kikérdezés’-t jelent. Ezeket a már megszilárdult és széles körben elterjedt jelentéseket nem tanácsos megbolygatnunk. Zavarkeltéssel, félreértésekkel járhat. Álláshirdetéssel vagy munkahelyi alkalmazással kapcsolatban az interjú helyett jobb a felvételi beszélgetés kifejezés. Elvétve ez is előfordul egy-egy álláshirdetésben. Akik ettől idegenkednek, használják a félreértések elkerülése végett az állásinterjú formát.

Komoróczy György

NÉZZÜK CSAK

Modern korunk egyik legújabb „találmányát" – a terrorizmust – taglalja Steven Spielberg München című (2005) filmje. Az alaptörténetet George Jonas (Jónás György) 1985-ben írt könyve, a Megtorlás: egy izraeli antiterrorista csoport igaz története szolgáltatja. A könyv és a film az 1972-es müncheni olimpián, palesztin terroristák által meggyilkolt izraeli sportolók megbosszulásáról, pontosabban a Moszad által a 11 merénylő felkeresésére és likvidálására indított akciójáról szól. A könyv „szavahihetősége", amelyet George Jonas a Moszad-csoport vezetőjének (Yuval Aviv) beszámolójára épített, viharokat kavart (és kavar) mind az izraeli, mind a palesztin táborban, és megjelenése után továbbra is a hitelesség vagy hiteltelenség mellett kardoskodók vitájának tárgya. Mi több, maga a Moszad is tagadja, hogy valaha is kommandós csapatot (vagy csapatokat) állított volna a terroristák nyomába, a gyilkosságra való felhatalmazásról nem is beszélve.

Spielberg filmje szintén megkavarta a maga viharát, s megjelenése óta – jobbára ideológiai, politikai alapon – szekértáborokra osztja a filmet nézőket, de nem látókat. Távol áll tőlem a hollywoodi „mozgókép-imperializmus opulenciája előtt való leborulás", de jelen esetben a Spielberg márkanév által fémjelzett moziélmény megéri a fáradságot. A München filmtechnikájára, a szerepvázolásokra, az eredeti műhöz való profi ragaszkodásra mindenképpen érdemes figyelni. Mindezt akkor, ha nem akarunk azok táborához csatlakozni, akik bármely témából – legyen az a sporttörténelem egyik legtragikusabb esete is – a „körülmetéltek" kontra „fehérebb, jobbik világ" áleszmei, de mindenképpen fajpolitikai kérdezz-felelekjét akarják hangszerelni.

A kerettörténet lehetne akár egy hatásos akciófilm „burkolata" is, amely a merénylet után összeállított kommandó térbeli útját kíséri végig a különböző felkutatott, megtalált és meggyilkolt célszemélyek halálán keresztül. A legfontosabb mégis a csapatvezető Avner Kaufman (Eric Bana) egyéni, szellemi útja és fejlődése. Avnert éppen várandós felesége mellől „sorozzák" be ebbe a fantomcsapatba, amely hivatalosan nem is létezik a Moszad számára, identitásuk változik, a kémelhárítással való bármely kapcsolatukat törlik, családjuk, múltjuk, hazájuk nincs, már nincs. A főhős (de a csoport tagjainak mindenike) a kezdeti feltétlen hittől és az ügy melletti elkötelezettségtől (a tényleges vagy csak érintett, mintegy morbid bónuszként likvidált célszemélyek kivégzésén keresztül) eljut a kétkedésig, majd a teljes meghasonulásig és elutasításig. Amennyiben ez a folyamat, ez az egyéni vagy csoportos átalakulás és fejlődésvonal kelti fel a néző figyelmét, és a történet maga csupán „halk zenei" aláfestésként fut a háttérben, a filmfogyasztónak és a filmnek magának is nyert ügye van.

Még egy érdekesség, ami mindenképpen említést érdemel: Spielberg filmtechnikája (figyelem, a „díszlet" néha Budapest városa) mintha „antikolt" lenne, korhű stílusában, ritmusában, képhasználatban mindenképpen jótékonyan elüt a mostanság mirelit minőségben és mennyiségben a torkunkon lenyomott John Whoo-s, (nem bizonyított pedigréjű) távolkeleti eredetű harc- és életművészeti „remekművektől".

Ady András

A Kolozsvári Állami Magyar Színházat múlt vasárnap Theszaloníkiban az Európai Színházi Unió egyöntetű szavazással teljes jogú tagjává választotta. A Műhely 14. számában közölt interjúban Bogdán Zsolt színművész említette, nagy vágya a kolozsvári társulatnak bekerülni ebbe a rangos színházi unióba (Union of the Theatres of Europe – UTE), amely 1990-ben alakult Giorgio Strehler és Jack Lang kezdeményezéseként. A legrangosabb európai színházi szövetség célkitűzése pedig nem más, mint az Európai Unió kultúra és színház általi építéséhez való hozzájárulás, valamint egy olyan közös kulturális törekvés támogatása, amely átíveli a nyelvi akadályokat egy művészszínház létrehozása érdekében. Az Európai Színházi Unió szorgalmazza a produkciók és koprodukciók, színházi tapasztalatcserék és közös élmények létrejöttét, tiszteletben tartva az egyén és kultúrák identitását.

A színházi unió további tagjai: a milánói Piccolo Színház, a barcelonai Lliure Színház, a Düsseldorfer Schauspielhaus, a Royal Shakespeare Company, Stratford Upon Avon, a bukaresti Bulandra Színház, a szentpétervári Maly Teatr, a krakkói Stary Teatr, a Római Színház, a Strasbourgi Nemzeti Színház, a Finnországi Nemzeti Színház, az Észak-Görögországi Nemzeti Színház, a madridi Teatro de La Abadía, a palermói Teatro Garibaldi, a frankfurti Schauspielfrankfurt, a portói São João Nemzeti Színház, a belgrádi Jugoslovensko Drámai Színház, a Tel Aviv-i Habimah Nemzeti Színház, a torinói Fondazione del Teatro Stabile és az ausztriai Schauspielhaus Graz.

A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskolában a 2008– 2009-es tanévtől ismét indul kilencedikes drámaosztály. Az osztályt az Oktatási és Kutatási Minisztérium március közepén hagyta jóvá. A 2000-ben létesített Drámatanszéken működő drámaosztály szaktantárgyai (drámai gyakorlat, improvizáció, mozgás, beszédtechnika, művészi beszéd, bábképzés, újságírás, színház- és filmrendezői gyakorlat, stb.) során a diákok közelebb kerülnek önmagukhoz, kialakul, megerősödik a verbális és nonverbális kommunikációjuk, kialakul a lelki érzékenységük és finomságuk, miközben szakmai ismeretre és jártasságra is szert tesznek. A szaktantárgyakat szakképzett tanárok és színész-pedagógusok tanítják. A drámatanszékes diákoknak Fazakas Mihály színész–rendező–pedagógus irányítása alatt, lehetőségük lesz színházi előadásokban is kipróbálniuk magukat. Így született meg 2002-ben a Jolika! című előadás, amely a Budapesti Magyar Művek Fesztiválján a legjobb előadásnak járó díjat nyerte el, illetve 2004-ben a Farsang című előadás, amely a Licart 2005 Országos Diákszínjátszó Fesztiválon (Bukarest) a legjobb csapatnak/előadásnak járó díjat érdemelte ki. Jelenleg a Részletek a bolyongás meséiből című előadás van műsoron, amely lassan eléri a 100. előadást, és amely a Licart 2007 Országos Diákszínjátszó Fesztiválon (Bukarest) a legjobb csapatnak/előadásnak járó díjat érdemelte ki. Az iskola elvégzése után a diákok a kötelező érettségi mellett szakérettségit is tehetnek, így szakképesítést elismerő oklevelet is kapnak.

Érdeklődni a felkészítőkkel és a felvételivel kapcsolatosan Fazakas Mihály tanszékvezetőnél lehet a 0740-578725-ös telefonszámon vagy a drazse2@yahoo.com e-mail címen.

Copyright © Hargita Népe - 2001