FOLYÓIRAT
Lundi Lap
A lundi magyarok független lapaja. Alapította 1996-ban és szerkesztette: Tar Károly.

„A Lundi Lap kezdetei 1996 végére tehetők, két évig majdnem mindig havi rendszerességgel jelent meg, s jutott el a mostani 45. számáig olyanformán, hogy része a nyolc esztendővel ezelőtt alapított Magyar Liget című dél-svédországi lapnak, amely nyolc város magyarjainak lapja kívánt lenni. Erre azért volt szükség akkor, mert élt még a lehetőség, hogy városonként támogatást nyerjenek ezek a kis lapok. Ennek megszerzését tűzte ki célul a Lundi lap Baráti Társaság, amely röviddel alakulása után száznál több tagot számlált. Sajnos a vezetőség nem volt kitartó a városvezetéstől kieszközlendő szerény támogatás, papírmunkát is igénylő intézkedéseiben. A nyomdai költségek meghaladták a tagság lehetőségeit, a Társaság nem, de a lap néhány önzetlen segítő és a Lundi Magyar Kultúrfórum időnkénti segítségével továbbra is változó gyakorisággal megjelent, amíg a jelenlegi negyedévenkénti kiadása állandósult.
Munkatársai hiszik, hogy a lap körüli évtizedes tevékenységük közhasznú volt és lesz a jövőben is, amikor a szerkesztőváltással munkatársi gárdájának fiatalítása folytatódik.
A Tíz éves a Lundi lap című emlékeztető írás a Magyar Liget 2007/3-as számából.
*
Magyar Liget

A dél-svédországi magyarok családi lapja
Honlapja itt.
Alapította 1999-ben Tar Károly. 2007-től, fokozatosan Lőrinczi-Borg
Ágnesnek adta át a lap szerkesztését. Főmunkatárs:
Dr. Békássy N. Albert; Kovács Ferenc;
Tar Károly

Fiókszerkesztőségek:
Oslo: Kovács Ferenc
Koppenhága: Lázár Ervin Járkáló és a Látókör tagjai;
Lund: Boross Kálmán;
Malmö: Dr. Szalontai Éva
Honlapszerkesztő: Balázs Viktória
A lapot a lundi magyar egyesület és jóakaróink sokszorosítják és
terjesztik
*
Ághegy

Skandináviai magyar irodalmi és művészeti
lapfolyam
Honlapja itt
Alapítószerkesztő: Tar Károly
Munkatársak: Békássy N. Albert, Kasza Imre (képzőművészeti rovatvezető),
Kovács Ferenc (szerkesztő helyettes),
Lőrinci Ágnes (szerkesztőségi titkár), Maros Miklós, Molnár István,
Sulyok Vince, Szente Imre.
Nyomtatásban:
I. kötet 1.-5 szám (1- 644 oldal) 2004 - NIS Kiadó, Kolozsvár
II. kötet 5-10. szám (645- 1354 oldal) 2004 – Z-Press Kiadó Kft.
Budapest
III. kötet 10-15. szám (1355-1978 oldal) 2006 – Kaloprint Kft.
Kalocsa
IV. kötet 15-20- szám. (1979- 2656 oldal) 2008 – KÖZDOK Budapest
Az Ághegy alkotói:
Írók
(prózaírók, költők, fordítók, tanulmányírók, kritikusok, közírók)
Antal Imre, Arvidson Sára, Balogh Beáta (1973), Bánáti Gabriella, Bartal Klári, (1940),Bartha István, Békássy N. Albert (1942), Bendes Rita, Benedekné Szőke Amália, Berg (Böti) Olga, Bíró István, Bitay Zsolt (1973), Blénessy Zoltán, Bodoni-Lindh Anikó (1950), Bodor Attila, Borka László (1932), Boross Katalin, Boross Kálmán, Bozsodi László, Bruckner Zoltán, Burányi Gyula, Csák János, Csatlós János (1920-1993), Csíkzsögödi Szabó Zoltán (1957), Csillag János (1952), Czibik Gábor (1975), Dobos Éva, Dohi Alexandru, Domonkos István (1940), Dőri Tibor(1936), Dusa Ödön (1943), Eggens Magda (1924), Faludi Iván (1895-1978), Farkas Jenő, Fáskerti Mária, Fazakas Marianne (1956), Fodor Béla, Fodor Imre, Fonyó István (1942) Földesi Katalin, Fülöp Éva, Fülöp Géza, Gaál Zoltán, Garam Katalin, Gellért Tamás, Gergely Edit Edo (1978), Gergely Tamás, Gilice Zsuzsanna (1970), Gleichmann Gabi (1954),Göndör Ferenc (1928), Grünfeld Benny (1928), Gulbransen Weche, Gulyás Miklós (1938), Gyóni István (Stefan Westlund, 1938), Hámori László (1911-1984), Harrer Gábor (1951), Havasi-Krasznai Erzsébet (1954), Hegedűs Zsolt, Hont Gábor (1953), Horváth Attila, Horváti Eszter, Homoki Mária, Hunyadi Viktória, Inczédi Gombos András (1940), Janáky Réka (1963), Járai János, Kató János (1948), Kemény Ferenc (1917), Kesselbauer Gyöngyvér, Klein Éva, Klein György (Georg Klein, 1925), Kovács Ferenc (1949), Kozák Katalin, Kulich Károly, Ladó József (1911), Lahováry Pál, Lakatos Júlia, Langer (Jo) Sophie (1912-1990), László Patricia (1971), Lázár Ervin Járkáló (1953), Lázár Oszkár, Libik György (1919-1995), Lipcsey Andersson Emőke, Lőrinczi Borg Ágnes (1974), Lukács Zoltán, Márky Ildikó (1940), Martinovits Katalin, Mervel Ferenc (1936-2004), Mészáros Gabriela, Mihály Ferenc, Molnár Attila, Molnár-Broander Éva, Molnár István (1950), Móritz László, M. Veress Mária, Molnár Veress Pál, Müller Mária, Müller Teréz (1925), Nádasdy Farkas Irén, Nalberg Zoltán (1941), Neufeld Róbert (1937), Ortman Mária (1939), Pál Zsolt, Palotai Mária, Pándy Kálmán (1908-1988), Perger Dénes, Poeschl Mari, Publik Tony (1970), Røkenes K. Erzsébet,Rosenberg Ervin (1935), Roth Imre (1924), Rozsnyay Béla, Sall László (1961), Sánta Judit, Sára Erzsébet (Sara Elisabeth, 1952), Schapira Székely Zoltán (1955), Sebestyén Éva, Solymossy Olivér (1914-1986 ), Solymossy Péter, Straszer Boglárka, Strassburger Ferenc (1941), Szalontai Éva, Sulyok Vince (1932), Svéd Frans (1923), Szabó Petra (1951), Szalay Sándor, Szarka István (1966), Szeles Judit (1969), Szende Stefana (1901- ), Szente Imre (1922), Szilágyi László, Szöllösi Antal, Szűcs András, Szűts Gábor (1928), Tamás Gellért (1963), Tanító Béla, Tanító Béláné, Tar Károly (1935), Tatár Mária Magdolna, Thinsz Géza (1934-1990), Thurman Zoltán, Tomán Mónika, Tompa Anna, Tóth Ildikó Irma (1941), Tóth Ilona, Tóth Károly Antal, Újvári Tünde, Veress Biborka, Veress Zoltán (1936), Vető János, Vető Jenő, Vincefi Sándor, Vincze Iván, Vörös Márton (1900-1993), V. Telegdi Magda, Zichy Aladár (1925), Zsigmond Gyula, Zsurbej Magda (1935)
Zeneművészek
(zeneszerzők, zenei előadóművészek, könnyűzenészek)
Bercelly Montág Mária, Bogányi Bence, Bogányi Bernadett, Bogányi Gergely (1974) Bogányi Mária, Bogányi Tibor, Bukovinszky Dávid, Bukovinszky Marianna, Bukovinszky Valéria, Citron Zsuzsa, Csatószegi Judit, Deák Dénes, Deák Csaba (1932), Dénes Elemér, Gaál Zoltán, Grigoricza Olesen Panna, Gulyás Georg, Hentz Helga, Hibay Éva, Hirtling Béla, Jónás András, Juhász Gyula, Kádár György, Kerényi János, Kovács Erika, Marina Cristian, Maros Ilona, Maros Miklós, Mokos Imre, Molnár Dávid, Molnár Tibor, Pallay Gizella, Práda Kinga, Rózmann Ákos (1929—2005), Sinai Pál, Sólyom János, Stuber György, Szilvay Csaba, Szilvay Géza, Szilvay Réka, Szirányi László, Szirányi Mária, Szokolay Sándor, Tamás Gábor, Ungváry Tamás, Urbán Imre, Vas Tamás, Vásárhelyi Melinda, Vető János, Vincze Iván.
Előadóművészek
(rendezők, színészek, énekművészek, mozgásművészek)
Balázs Beatrix, Benczédi Zsuzsa, Benyő (Fülöp) Krisztina, Bíró János, Bokány Ferenc, Bödös Krisztina, Dálnoki Dániel, Deák Dénes, Domonkos István, Dusa Ödön, Garlati Lajos, Fábián Mihály, Eszterhás Péter, Fodor Béla, Hibay Éva, Horváti Eszter, Kis Ildikó, Magyari Melinda, Misurák János, Molavi Mária, Mulvai Márta, Orbán Csaba, Páll Zsolt, Pető Tünde, Pintyi család, Práda Sagvik Kinga, Publik Antal, Rajta Erzsébet, Schapira Zoltán, Sólyom János, Stuber György, Székely Ágnes, Székely Zoltán, Szokolay Sándor, Szolnoki Zoltán, Tamás Gábor, Tálas Ernő, Wolf Judit, Urbán Csaba, Zsurbej Magda (1935).
Film-, videó- és fotóművészek
Balogh Sándor (1931-2006), Bánhegyi László, Bánovits András, Bárány Tibor (1955), Borbás István, Boros Kálmán, Buday Károly, Dombi László, Dusa Ödön, Fagyos István, Farkas István, Farkas Jenő, Herskó Anna, Herskó János (1926), Kemecsi Ferenc, Körmendi Dalma, Lulich Georg (Lulicih György) (1953), Márton Zoltán (1962), Mihala Éva, Nádasi Róbert, Nagy Erika, Páhi István (1950), Szirányi László, Tiglezan József (1964), Ungváry Ildikó, Vető János.
Képzőművészek
(festőművészek, grafikusok, szobrászok, formatervező, textilművészek, építész, restaurátorok, művészettörténészek, műkedvelő képzőművészek)
Ambrus Lajos, Ajtony Imre (1932), Ács István (1959), Bartha Magda (1955), Belik Ferenc, Benczédi Ilona (1948), Birincsik József, Bodoni János, Boros Katalin (Catlin K. Schlosser), (1952), Boros Kálmán, Citrom Zoltán, Csanádi Ibolya (1953), Csíki Levente (1954), Csikós Tibor (1957), Csíkzsögödi Szabó Zoltán, Dániel Éva (1952), Dániel Lajos, Dávid Aladár, Demeter Zsuzsa, Dohi Alexandru, Drab Károly (1944), Farkas Ildikó, Farkas Kinga, Fazakas Ildikó, Fazekas Marianne, Garami Éva, Gilice Zsuzsánna, Gulyás Balázs, Gyulai Farkas Sándor (1945), Halász Szabó Sándor (1920 -), Hancz Imre, Hont Robert, Horváth István, Jiglund Krisztina, Kasza András, Kasza Ildikó, Kasza Imre (1952), Kertész Gábor, Kiss Pál László (1922-2007), Kormos László, Kovács Anna Mária, Kovács Emese, Kovács Gyula, Kovács Ferenc, Kuk László, Láposi Eszter, Láposi Sylvia, Lázár (Sajgó) Rozi, Lénárt István, Liknvist Mária, Lisztes István (1942), Löffler Ervin, Mayer Hella (1976), Mihály Ferenc, Mikudin István, Mikola Nándor (1911-2005), Miski Török Ágnes, Molnár Attila, Mocanu Elena Dorina, Mokos Imola, Móritz Livia, Nagy Klára, Nemes Endre (1909- 1985), Némethy Sándor (1955), Olasz József, Patachich Csilla, Pogány Gábor, Poeschl Mari, Popovics Zoltán, Rébner-Widengard Krisztina, Rothman Lenke (1929), Rozsnyay Béla, Solymosi Ágnes, Söshl Mária, Szabó Klára, Szabó Magdolna (1958), Szántó Kinga, Szakács Krisztina, Szalay Katalin, Szilágyi László, Szinnyei Kiss Ildikó, Szirányi László, Forsman (Toma) Attila, Tompa Anna, Tóth Albert, Tóth Attila, Tóth Tímea (1981), Urbán Attila (1977), Várkonyi Erika (1975), Venczel Árpád, Venczel Gyöngyi, Vető János, Vincefi Sándor, Wagner Nándor( 1922-1997)
*
ÖVER GRÄNSER (HATÁROKON ÁT)

Kéthavonként megjelenő, a beilleszkedést elősegítő egyesületek szövetségének, svéd nyelvű lapja (LIFS - Lunds Integrations Främjande Samarbetsorganisation) lifs.org/tidskrifter Telefon: 046-374404.
Főszerkesztő és layout: Károly Tar, kiadó: Awad Abdallah
Szerkesztők: Agnes Borg, Béla
Fodor, Rolf Nilsén
Olvasószerkesztő: Anders Koós
*
Rádió
Liget Rádió
A lundi bevándorlók egyesületeinek szövetsége (LIFS) Över Gränser (Határokon Át)című rádiójának magyar nyelvű adása. Alapította, az Ajtony László indította magyar adásnak nevet adva: Tar Károly, és szerkesztette 2007-ig, a Magyar Liget hangos kiadásaként, a Lundi Magyar Kultúrfórum szolgálatában. 2007-től Boross Katalin a szerkesztő.
*
Ághegy Rádió
– a LIFS honlapján,
a Radio cím alatt, a különböző nemzetiségi adások sorában az Ághegy
Rádió és ismertetése a http://www.hhrf.org/aghegy/radio/radio.php
címen

A lundi bevándorlók egyesületeinek szövetsége (LIFS) Över Gränser (Határokon Át) című rádiójában, az Ághegy-Liget Baráti Társaság magyar irodalmi és művészeti adása. Minden szombaton 16-tól 17-óráig és a világhálón lifs.org/radio címen.
Szerkeszti: Tar Károly.
Munkatársak: Aluuan Gabriella
és Lőrinczi Ágnes.
„A LIFS Över Gränser Rádió magyar adása mellett (Liget Rádió), beindult az Ághegy Rádió. Minden szombaton 16 órai kezdettel. az Ághegy című skandináviai magyar irodalmi és művészeti lapfolyam hangos kiadását hallhatják az FM 99,1 MHz hullámhosszon. Versek, novellák, folytatásos regény követik egymást a műsorban. Jelenkori írók, költők és művészek, a skandináviai értelmiségi élet jeleseit mutatja be az adás. Lesz rádiójáték, interjú, beszélgetések, svédországi magyar zeneszerzőktől műveiből ízelítő.” - részlet a Magyar Liget , 2007/3 lapszám 20. oldali írásából
Az Ághegy Rádió adásai
1. A szerkesztő köszöntője ● Lőrinczi Ágnes versei ● A táncházmozgalom
harminc éve - Fodor Bélával
2. Beszélgetés Lázár Rozi kristianstadi festőművésszel
3. Emlékezés a Liget Rádió karácsonyi műsorára. Közreműködik Bengsson Benjámin és Bengtsson Emma. ● Hjalmar Söderberg: Jézus Brabbás című regényét felolvassa Aluuan Gabriella. Fordította Szente Imre: 1. rész Maros Miklós: Aurora
4-
Beszélgetés Veress Máriával és Csillag Jánossal ● Jézus Brabbás
2. rész
5.
Elment Dusa Ödön: Tar Károly visszaemlékezése ● Beszélgetés Dohi
Alexel, Dusa Ödön barátjával
6.
Március 15.- A szerkesztő írása ● Cselényi László beszéde Lundban
● Beszélgetés Mayer Hella stockholmi festőművésszel ● Marosi Ilona
énekel - Bemutatja Lőrinczi Ágnes ●: Jézus Brabbás 3. rész
7.
Szente Imre 85 éves – A szerkesztő beszélgetése a neves költővel
●: Jézus Brabbás 4. rész ● Ághegy hírek
8.
Tóth Kati különleges művészetet tanul Angliában - interjú ● Jézus:
5. rész
9.
Deák Csaba zeneszerző 75 éves ● Neufeld Robert verseit előadja
Szacsvy László ● Az Ághegy a Magyar Írószövetségben
10.
Maros Miklós egyfelvonásos operája: A bunda ● Tar Károly versiből
olvas ● Deák Csaba: Glória
*
KÖNYVSOROZAT

Ághegy Könyvek
2007-ben indult könyvsorozat. Az Ághegy kötetei egyenként öt-öt folyóirat számot tartalmaznak. Minden kötetetben olvasmányként egy-egy regényt talál az olvasó.
Szerkeszti: Tar Károly
A nyomtatás a szerzők anyagi támogatásával.

1. Tóth Ildikó: Múltbanéző – Emlékkönyv
Szerkesztés, számítógépes tördelés, fedőlap: Tar Károly.
KÖZDOK Kiadó Budapest, 2007
Előkészületben:
1. Tar Károly: Száraz oázis – színajáték-sorozat
2.
Csillag János verskötete
3.
Hegedűs Zsolt: Svédcsavar- regény
4.
Lőrinczi Ágnes verskötete
5.
Janáky Réka verskötete
6.
Veress Mária elbeszélései
7.
Molnár István: Mint pillangó a tűzhöz - regény
*
EGYESÜLET
A LUNDI LAP TÁRSASÁG
Lundi lap támogatására alapított baráti társaságot Tar Károly alapította 1998-ban. Elnök: Dr. Bartha István. Alelnök: Ajtony László és Fodor Béla. A Társaság az anyagiak és az ügyintézés elhanyagolása miatt, 2000-ben megszűntette tevékenységét.
*
ÁGHEGY-LIGET BARÁTI TÁRSASÁG
A két lap támogatására, Tar Károly kezdeményezésére, alakult virtuális egyesület - honlapja itt.
Tiszteletbeli elnök: Tar Károly
Elnök: Dániel
Lajos
Alelnök: Csillag János
Titkár:
Tóth Tünde
Ügyvezető elnök és pénztáros:
Lőrinczi Ágnes
Magyarországi elnök: Dr Aniszi Kálmán
Budapesti intéző: Dr. Aniszi
Kálmán
A Stockholmban bejelentett és a nyilvántartásban 802421-6841 számot
viselő skandináviai Ághegy-Liget Baráti Társaság (Ághegy-Liget
Vänskapsförening) a Lundban alapított, egykori Magyar Liget Társaság
alapjaira építkezik, és az Ághegy című skandináviai magyar irodalmi
és művészeti lapfolyam alkotóival, támogatóival és barátaival együtt
több mint kétszáz lehetséges tagot számlál. Célja, az intézményes támogatást
többnyire nélkülöző két lap éltetése, terjesztésének, népszerűsítésének
és anyagi támogatásának szervezése, a magyar irodalmi és művészeti
rendezvények, találkozások, együttlétek rendszeresítése a skandináv országokban.
A Társaságot, megalakulásának második évében, 2005. szeptember 5-én tagjai sorába fogadta a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége. A Társaság tagja a Lundi Bevándorlók Szövetségének (LIFS).
